Legalább azt is jó tudni, hogyha nem lány lennék, akkor már biztos a siratók és egyéb olyan szörnyek elől menekülnék, akik a testemre, illetve a lelkemre pályáznak. Nem is értem Jimin miből gondolta azt, hogy majd a legelső összeszólalkozásunk óta, képes lesz helyre billentei az amúgy is elfuserált kapcsolatunkat. Már most tisztában vagyok, hogy Jungkook-nak egyáltalán nem vagyok és nem is leszek szimpatikus. Ahányszor ilyen fura alakokba botlok, vagy én teszek olyan módon rossz fát a tűzre, vagy épp ellenkezőleg. És most pont visszájára sül el az egész. Tényleg nem ártana gyorsan elkotródnom innen, ha még megakarom élni 2017-et.
Hiába mondja azt, hogy Jungkook most nincs is a közelemben, pedig azzal, amit most kinyilvánított, koránt sincs így. Testben és lélekben itt van, de nem azzal a személyiséggel rendelkezik, akiről ódákat tudnék zengeni. Amíg ő egy templomban éldegél boldogan, néha felkapva a vizet és okvetlenül szeretne embereknek neki menni, addig viszont a valódi Jeon Jeongguk Szöulban énekel és dolgozik keményen. Egyáltalán nem tud arról semmit, hogy én valójában ismerem őt, és csak megjátszom előtte a hülyét. Sőt, egy biztos érvet is feltudok hozni ellene, amiért velem sem érdemes ujjat húzni, köszönhetően Park Jiminnek.
Nekem még véletlenül sem fordulna meg a fejemben, azt főben járó bűnnek tekinteni, ha egy személy – aki egyáltalán nem idevalósi – bejárkáljon egy szent helyre, egy olyan ügy miatt, ami talán annak az illetőnek a számára fontos lehet. Szinte látni lehet Jungkookon, hogy előszeretettel védi és oltalmazza az egész helyet, hogy annak a menetét egyáltalán nem tudom követni. Mintha az élete múlna rajta, hogy mégis milyen sorsot kap attól, aki ennek az egész kápolnának a védőszelleme. Fura és bizarr az egész helyzet, annyira, hogy az én intelligenciám szintjét igencsak meghaladja...
– De ő most nincs itt, drága, kicsi Minari... – feleli egy gunyoros vigyor kíséretében, amit legszívesebben letörölnék onnan, csak azért, mert van joga ahhoz, hogy fölényeskedjen felettem. Szerintem, ha ezt látja azaz illető, akire éppen gondolok, sírva fogja a fejét, hogy mégis milyen vezetőt választott ki még annak idején.
– Van egy pár bizonyos hír a kezeim között, aminek a létezéséről egyáltalán nem fogsz tudni, soha – válaszolom higgadtsággal, az arcomra erőltetve egy diadalittas félmosolyt.
– Sürgősen ajánlom a figyelmedbe, hogy azonnal verd ki a fejedből ezt a marhaságot. Te ezen a helyen csak és kizárólag mögöttem teheted meg a lépéseket – lépdel egyre közelebb, lassan már átlépve azt a bizonyos távolságot, amennyi megengedett a számára.
Szerintem az lenne a legjobb ötlet, ha én darabolnám fel darabjaira és dobnám oda a siratóknak, és nem fordítva. Valahogy nem tudom elképzelni Jungkookot, mint Isten egyik hűséges követőjét, aki a maga módján a rosszat akarja letaszítani a trónról. Bár azzal kapcsolatban már egy cseppet sem vagyok biztos, mi is folyik ezen a helyen. Mert most már tényleg nem ártana belátnom egyes dolgokat, hogy csupán egy napja tartózkodok még csak itt, de mint egy rosszul megformált és megalkotott színjáték, amit az én szívatásomra terveltek ki.
Az imént elhangzott mondatára nem mondok semmit, helyette inkább gépies mozdulatokkal kezdek el hátrálni, ami azonnal szemet szúr Jungkook-nak. Ilyenkor tudnám csak magamat igazán leátkozni a pokol legmélyére, hogy nem tudok láthatatlanul cselekedni. Nem akarok ok nélkül vagdalkozni, de még mindig szabad elveim vannak, melyeknek csak én szabhatok határt. Nincs joga ahhoz senkinek, hogy kioktassanak engemet, amikor tisztában vagyok a dolgok súlyával és annak következményeivel. Most már egész biztos vagyok abban, hogy nem éri meg Jungkook fejével beszélni, mivel annyira makacs, mint egy öszvér. Amíg ő képes lenne elindítani ellenem egy egész lavinát, én addig továbbra is hajlandó lennék kötni az ebet a karóhoz.
Kezei ökölbe szorulnak, s ha tehetné azonnal darabjaira szedne, de lelke legmélyén tisztában van azzal, hogy lányból vagyok és nem bánthat. Szinte már kezdem megbánni azt, hogy élek, mert egész biztosan a jelenlétemmel van baja. Az ökle már lendülni készül, amikor is valaki közbe avatkozik, azzal, hogy kettőnk közé áll. Szemeim automatikusan összezárulnak, mivel nem akarom látni azt, ahogy Jungkook összeverekedik a másik illetővel, egy olyan dolog miatt, amit tulajdonképpen én magam okoztam. Egyáltalán nem ölel körbe az a biztonság, ami akkor önt el, amikor Jiminnel találkozok, így ki van zárva, hogy ő legyen az.
Összeszedem minden bátorságomat, s félelmet legyőzve a két illetőre vezetem tekintetem, akik egy alapos vitát készülnek kirobbantani. Ha a szemeim nem tévednek, akkor a rózsaszín hajú srác kelt az én védelmemre, mivel Jungkook ezt csak nem tenné meg... Már csak amiatt sem, hogy milyen unszimpatikus vagyok neki jelen pillanatban és leszek a végéig.
– Egy vezető nem viselkedik így, Jungkook! Reménykedtem abban, hogy Yoongi apja jól fog dönteni téged illetően, mivel rengetegszer mutattál a viselkedéseddel példát. Ne most akard, hogy helyre billentsünk és olyat tegyünk, amit talán később meg is bánunk majd – sziszegi mérgesen a srác, akinek a hangja meglehetősen ismerősen cseng.
– Én csak azt teszem, amit a nagyfőnök a halála előtt a lelkemre kötött; Megvédem mindenféle betolakodóktól a templomot – feleli egyre mérgesebben Jungkook, s a végén már én is ott fogok kilyukadni, hogy neki fogok igazat adni. Mert lássuk be, mégis csak egy idegen vagyok egy olyan helyen, ahol mindennek meg van a maga rendje és módja.
Az előttem álló alak vehemens mozdulatokkal tesz meg egy teljes kört a saját tengelye körül, arcára erőltetve egy kedves mosolyt. Akkor ismerem fel őt is normálisan, ahogy felém fordul és egyből az én tekintetemet keresi. Titkon talán ezt csakis azért teszi, mert lány vagyok és szeretné elkerülni a kínos pillanatokat, a rengeteg nézeteltéréssel együtt. Nem akartam elhinni, hogy itt is ő kel a védelmemre, Kim Seokjin személyében.
Véletlenül nem fordulna meg az idő fejében, hogy lassítson és sorjában adagolja be nekem a kellő információ mennyiséget?! Nem, egyszerűen muszáj mindent egyből a nyakamba zúdítani, anélkül, hogy tartana egy kis szünetet. Végén az lesz, hogy annyi minden dolognak leszek a tudatában, hogy azt majd egy idő után tényleg nem fogom tudni rendezni. Így az agyam jelen pillanatban olyan, hogy nem képes semmit befogadni semmit.
Azon agonizálva, hogy most tulajdonképpen Jin mit is szeretne elérni nálam a tekintetével, rengeteg értelmetlen kérdést szül a fejemben, melynek fele teljesen lehetetlenségről árulkodik. Ahogy tekintetével végig mér, egyáltalán nem érzem azt, hogy megakarna ölni, mint maga Jungkook. Ők ketten ég és föld, különböznek, de mégis egy oldalon állnak, ahol el kell nekik a támogatás. S ezek alapján nagyon nincs kedvem egymás ellen hangolni őket, hisz' régebb óta ismerik egymást... Én meg csak egy zavaró tényező vagyok itt...
– Szerintem most menj, még mielőtt a mögöttem álló idióta tényleg a fejedet venné – mosolyog rám kedvesen, majd hajamat összeborzolva, mint egy öt évesnek, kifele terelget az ajtón.
– Köszönöm, ezért még jönni fogod neked egyel – hajolok meg előtte és elsietek.
Csak megyek arra, amerre a lábam visz, s egyáltalán nem nézek hátra. Az egész helyzet olyan, mint egy rossz üldözés, ahol én vagyok az áldozat vagy éppen egy körözött bűnöző, akinek vezekelnie kell a bűneiért. Ez aztán a szép kis hasonlat Minari, legközelebb miért nem akarsz egy jobb bibliai ürügyet felhozni a szerencsétlenkedésedre... Ha tehetném legszívesebben leszedném a fejemet, amiért tényleg nem tudok semmire pozitívan gondolni. Vagy, ha eddig azt tettem, akkor most minden csakis azért tűnik olyan szürkésnek, mert egy olyan világba csöppentem bele, ahol én a színeket nem igazán látom?! Képes vagyok megkérdőjelezni más emberek feltevéseit, amikkel eddig sokra mentem...?!
Gondolataim hullámaiból egy újabb srác szitkozódása zökkent ki, amit eléggé meglepve tapasztalok. Eddig egy olyan személyhez sem volt szerencsém, akinek a száját egy ilyen szent helyen ennyi káromlás hagyná el. Végül is meglepetések mindig érnek, főleg ebben a dimenzióban, ahol minden az igazságra épül. Lassan közeledni kezdek felé, amikor egy faág eltörik a lábam alatt, ahogy rálépek. Ijedtében azonnal megfordul és velem szemben találja magát, alig pár centire tőlem.
Komolyan, már csak te hiányoztál J-Hope...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése