[Believe] – 08. Élethalmazok a köbön

– Suga POV. –

– 2016. január 02. –
Új év másnapja van, s még mindig úgy van minden, ahogy szilveszter éjjelén elkezdtük. Pizzás dobozok a dohányzó asztalon, szét szórt piás üvegek a földön és nyolc részeg ember a kanapén és egyéb ülőalkalmatosságokon elterülve. Egyedül én vagyok az, aki még mindig ébren van, s néz ki a fejéből az ablakon keresztül, mivel jobb dolgom úgy sincs.
A szüleim évekkel ezelőtt meghaltak egy balesetben pont karácsony napján, amikor a kórházban fekvő nagyitól tartottak haza. Jobban már nem is alakulhatott volna az életem. Akkor minden feleslegesnek látszott, aztán megismerkedtem Namjoon-nal és a többiekkel. Ekkor éreztem, hogy újra van értelme az életemnek, s bármikor határozhatok úgy, hogy velük tartok egy fantáziát megmozgató buliba. Azonban a szüleim szabályai még mindig hiányoznak...
Lassan kortyolgatom a forró kávét, ami talán kijózanít és elfeledteti velem a szilveszter kínos pillanatait, amikor is Nayeon gondolt egyet, s a húgával együtt a Jimin által felállított fémrudakon tornáztak. Aznapra különösebben nem kértem műsort, de a társaság többi férfi tagja teljesen lelketlennek tűntek, így nem igazán jöhetett más szóba. Örülni fogunk, ha egyedül Nara nem fog emlékezni ezekre a napokra, mivel kiskora ellenére rengeteg alkoholt megivott. Igazi vadlánynak számít most már, legalábbis Park Jimin szemében biztos. Még a vak is megmondaná, hogy fülig belé van esve szerencsétlen lánynak, aki nem biztos, hogy így érez a megkeseredett srác iránt. Na, amikor személyesen fogják közölni egymással a tényeket, akkor nem lesz igazán szép világ.
Fülemet idegesítő zajok csapják meg a bejárati ajtó felől, de nem kell sokat találgatnom, mivel tudom, hogy az egyik haverom akar lelépni bármi segítség nélkül a pakolásban. Fejemet megrázom, s készülnék megszólalni, mire már ketten csatlakoznak a féleszű társaságához. Nem bújhatnak ki a következmények alól, ha már itt vedeltek két teljes napig, vállalják a felelősséget, hogy kitakarítják velem együtt a lakást.
– Kim Taehyung és másik kettő jó madár megálljatok! – szólok rájuk erélyesen, mire mindhárman összerezzenek, ahogy a cipőjükbe akarnak belelépni. Korábban kell felkelni, hogy Min Yoongi elől megtudjanak lógni... – Nehogy már nyúl vigye a puskát! Maradtok szépen és segítetek fényesre súrolni az egész lakást, ha már itt tanyáztatok szilveszter éjjel, mert az összes többi haverotok nem hívott meg bulizni – rivallok rájuk, mire a többi alvólélek is felkel, és kómás tekintettel nézi végig a jelenetet. Legalább lesz miért igazat adni nekem, s megértetni az épp lelécelni készülő egyénekkel, hogy már pedig nekik a helyük itt van.
– Hoseok, legalább neked legyen eszed, ha a másik két szerencsétlenségnek, nevükön nevezve Taehyung és Jimin ennyire nem jutna eszükbe, hogy mekkora rendetlenséget csináltak – rázza meg a fejét értetlenül Jin, mire én a köszönetet egy bólintásba bocsájtom. Igazságszolgáltatásban élen jár, mert elég tapasztalt már Seokjin az ilyenekben. Ezért érdemes róla példát venni a csapat többi tagjának is.
– Mondtam, hogy maradjunk! De nem, rám soha nem hallgattok – mormogja az orra alatt Jimin, amit még véletlenül sem szándékozna suttogva mondani Hoseok-nak és Taehyung-nak. Amúgy pedig olyan világos, mint a nap, hogy miért nem hallgatunk rá; félünk attól, hogy a végén olyat mond, amivel simán lebuktathat minket, bármikor, amikor Nara velünk lóg. A franc se tudja miért...
Fárasztó napnak nézünk elébe, s nem csak a takarítás miatt gondolom így, hanem azért is, mivel Nayeon immáron huszadszorra fogja megemlíteni egy bizonyos Secret Circle nevezetű kört, amiben a húga aktívan tevékenykedik, csak erről mit sem sejt. Soha nem bírok kiigazodni a lány gondolatmenetének haladásán, mert már így is elég mélyre ástam vele kapcsolatban, ahol még mindig bolyongok. Sajnos vannak olyan életek, aminek a szakadéka elég nagy, a végét soha nem látod, de az elejét igen. Nos, az Ő élete is ilyen lenne, egy feneketlen mélység, csak itt nincs se eleje, se vége.
Csendben csatlakozok a kis csapathoz, akik már nagyban takarítanak. Mindenkinek akadt társasága, egyedül Nara-nak, s nekem nem. Még Hoseok is Jungkookkal és Jiminnel takarít, aki inkább Taehyunggal szokott egy csapatba kerülni. Veszem a fáradságot, s odasétálok az épp a sörös és az egyéb alkoholos üvegeket pakoló Nara-hoz. Lassan rám vezeti álmos tekintetét, benne némi gúnyt és szánalmat keltve. Gondolom nem igazán kíváncsi a társaságomra, de, ha már mindenkinek van partnere, miért pont mi ketten maradjunk ki ebből.
Készülném beledobni az egyik üveget a fekete szemeteszsákba, amit pont akkor húz arrébb, amikor szükségem van rá nekem is. Tízig elszámolok, még mielőtt leordítanám a Choi család legfiatalabbik lányának a fejét. Addig követem, amíg el nem kezdi megelégelni, hogy az egész lakásban mindenhova követem Őt. A türelmem eddig tartott. Megragadom szerencsétlen lányt a karjánál, s egy határozott mozdulattal magammal szembe fordítom. Az előbbi szánalom most elillanni látszik, helyette némi ijedség költözik be a helyére, s legszívesebben elkezdene hátrálni.
– Mond, nem látod, hogy csak segíteni akarod neked? – kiabálok rá, amire a többiek mind körénk gyűlnek.
– Nem kértem a segítségedet, ahogy senkijét se! Egyedül is elboldogulok – köpi felém a szavakat, amitől a pulzusom az egekbe szökik. Nem tudom féken tartani magamat, ezért még jobban megszorítom a csuklóját, s berángatom a hálószobámba, s bezárom. Mérhetetlen erővel próbál kiszabadulni, és egy párszor rá is vág a faajtóra, ami kezd egy kicsit sok lenni.
– Onnan csak akkor jössz ki, amikor végeztünk a takarítással. Legalább megtanulod, hogy ne feleselj vissza, akiktől simán függhet az életed többi része – csapok rá én is egyet az ajtóra, amitől egy kicsit megrezzen, s feladva minden erőlködését felhagy gyerekes dolgaival.
Lassan hajamba túrok, s visszaindulok oda, ahol leszórta a zsákot. Megeshet, hogy egy picikét durván viselkedtem vele és túlmentem egy bizonyos határon, de nem tűröm el az ilyen hangnemet velem szemben, annak ellenére, hogy nem szívesen láttam a saját házamban. Azért álljon már meg menet, s tanulja meg mégis hol van a helye, akkor lehet szó békés beszélgetésről.
A srácok arcára kiül az értetlen döbbenet, de én csak egy vállrántással letudom az egészet és mintha mi sem történt volna, takarítok tovább. Értelmetlen kérdések tömkelege van jelen elmémben, amivel nem tudok mit kezdeni, s csak egyre több lesz belőlük. Ezt neveznék fizikai leépülésnek...? Vagy már olyan szinten fáradt az agyam, hogy nem tudok mit kezdeni velük? Több időt kellene magammal törődnöm és a srácokat hanyagolnom pár napig? Aish, nem tudok mit kezdeni ezekkel a problémákkal...
– Egy kicsikét túl messzire mentél Yoongi! – lép mellém Nayeon, s vállamra helyezi a kezét.
– Ne most kelj a védelmére, amikor nem vagy egy példás nővér... Nem tudod miken megy keresztül, miattad... – kiabálok rá, amitől a bátorsága meginogni látszik.
– Amíg nem tudod mi rejtőzik ennek a hátterébe, inkább meg se szólalj – sziszegi összehúzott szemekkel, amivel kezd betelni a pohár. Mindössze pár mondat kell, s ott végzi, ahol is a húga. – Én szeretem Nara-t és ez az egész viselkedés a mi javunkra van, hogy legalább lássa az élet szép oldalát. S, ha ehhez ez kell, akkor nincs más választásom – mondja valamivel halkabban, mint az előbb, gondolom azért, hogy a húga ezt ne hallja.
– Ki vele, hogy mi áll a dolgok hátterében – kúszik az arcomra egy gúnyos mosoly, amitől máris nem tűnik olyan bátornak, mint fél másodperccel ezelőtt.
– Ezt majd Taehyung apjának az üzletében elmondom. Nem akarom olyan közegben, ahol Nara is ott van – néz az ajtóra, aminek a túloldalán Nara van és szemezget a szürke vakolatú plafonnal. Szegény lány, még azt sem tudja mi vár rá a közeljövőben...

***

Nap végére már hullaként esünk be mind a nyolcan Taehyung apjának a kávézójába, s egy emberként vetjük le magunkat a szokásos helyünkre, s meredünk rá Nayeon-ra. Én csak karba tett kézzel várom, hogy megint milyen marhasággal rukkol elő, amiért meg kell sajnálni szegény lányt és a bűnős sorsát. Élete olyan szánalmat kelt az én lelkivilágomban, hogy más már rég diliházban szenvedne tőle. Azonban figyelem minden lépését, s csak akkor esik meg rajta a szívem, amikor már elég karcolás van a sötét lelkén.
Nem lep meg, hogy a lány ennyire hallgatag viselkedésbe kapcsolt. Szerintem amit akkor mondott, csak kitalálta, hogy egyszer elhallgattasson engem, s ne ócsároljam a húgát, amikor egyáltalán nem hibátlan viselkedést mutatott felénk. Elfelejtette a kis cafka, hogy a nővérével szemben, minket is magára uszít. Viselkedés és tiszteletmutatás felénk nem nagy megerőltetést vesz igénybe, csupán a szabályok változnak. Ő még jobban a ranglétra legaljára kerül, minket pedig többen istenítenek. Nálunk ez már csak így működik.
– Nayeon, egyáltalán van annak értelme, hogy idejöttünk és nem akarsz semmit mondani, hogy miért is csinálod ezt? – szegezi a kérdést a lánynak Hoseok, meglehetősen higgadtan.
– Hosszú történet lenne, de akkor nem kertelek tovább, elmondom – sóhajt egyet, majd maga elé révedve kezd bele a mesélésbe. Izgatottan várom, hogy ez egy mondvacsinált hazugság vagy az egész igaz, s direkt csinálja az egészet. Végén még tényleg bele fog ebbe bolondulni Nara... – Még mielőtt elkezdtünk volna a gimnáziumot évekig nyomoztam egy bizonyos testvér iránt. Minden kórházat felhívtam a városban, de egyikük sem akart információkat elárulni, mivel az sértené a hatáskörüket. Ekkor már kezdett egy kicsikét sok lenni, hogy semmit nem tudhatok meg a húgomról. Addig erőszakoskodtam, amíg anyám el nem árult dolgokat. Nara-t egyik szülőm sem szerette úgy, mint engem... Aztán egyik nap, pont az évnyitón találkoztunk, s akkor már nem szalasztottam el a lehetőséget. Eleinte kételkedett ebben, de meggyőztem, s azóta is velünk él. De az egésznek volt egy feltétele... – állt meg egy pillanatra, s a könnyeit lenyelve folytatta. Lassan a kezéhez nyúlok és megszorítom azt, ezzel fejezve ki az együtt érzésemet. Simán meglehet mondani, hogy nem az érzéseimről vagyok híres, hanem, hogy belesek a lányok szoknyája alá. Azonban ez sem teljesen igaz, mivel a drágalátos Choi Nara aggatta rám, tavaly év végén. – Viselkedjek vele úgy, mint egy számkivetettel. Alázzam meg, forduljak el tőle, s ahányszor bántják mások, tegyek rá még egy lapáttal. 
És most értettem meg igazán, hogy amit Nara-val tesz, az mind a szülei előírása és ez ellen nem tud mit tenni. Egyszerűen azok a férgek elnyomják mindkét lányukat, ráadásul az egyiküket még arra is kényszerítik, hogy még jobban az őrületbe kergessék a fiatalabbikat. Amit Nayeon tesz az nem helyes, viszont nem is tehet róla, egy bizonyos hülye egyezség alapja az egész, minek minden mondata, pillanata és mozzanata döntőhatású lehet a két fiatal lány életében. Ez, olyan hihetetlenül hangzik, azonban mégis igaz...
– Yoongi, most már érted miért keltem akkor a védelmére? – néz rám reménykedve, hogy tényleg vettem az adást. Általában egy olyan személlyel állnak szemben, aki mindent megért egy csapásra, de nézzük ezt... Nos, ezt nem lesz könnyű megemészteni, mivel borzalmas dolgok folynak abban a családban, amit minél előbb el kell simítani.
– Igen, mindent megértettem, s mindannyian segíteni fogunk, hogy a lehető leggyorsabban vége szakadjon ezeknek az orbitális hazugságoknak – nézek rá határozottan, mint aki ettől lenne olyan erős, hogy nem fél semmilyen kudarctól, bármi is történik vele. – Viszont megkeresem Nara-t és elnézést kérek tőle!
– Köszi Yoongi, sokkal jövök majd nektek...
Kitolom magam alól a széket, és, mint akit puskából lőttek, úgy indulok meg megkeresni Nara-t. Az egész küldetésben egyedül annyi a bökkenő, hogy nem tudod merre induljak, mivel nem kérdeztem meg Nayeont, mégis merre van a törzshelye vagy, ha az nincs is, hol szokott sok időt eltölteni. Gratulálok Min Yoongi, most kereshetsz tűt a szénakazalban. Szöul maga a másik útvesztő, amiben simán eltévedsz, és nem jutsz ki, soha...
Egész életemben kerestem a saját sorsomat, mire rájöttem, hogy én magam alakítom ki, amibe senki nem szól bele az ég egy adta világon. Ennek köszönhetően vagyok most az, aki. És én erre büszke vagyok. Azonban azt is lássuk be, emiatt minden hitem kárba veszett, s egyetlen egy válaszlehetőség sem jön velem szembe az élet útján. Csak egy egyenes vonal az egész, hol az ember mindenféle akadályokba ütközik és egyedül kell kisakkoznia, hogy most mi is a szitu. Nem volt hülye azaz ember, aki egyszer azt mondta nekem, hogy minden görbület egyszer egyenesbe jön.
Itt lenne az ideje fontolóra venni, hogy tükrök tartsak magam elé, s eldönteni melyik oldalam volt az igazi. Amikor a szüleim éltek vagy a mostani, amikor az életem olyan, mint egy romlott bűnözőé...

– Nayeon POV. –

– 2016. január 23. –
Nem tudom, hogy most örüljek, amiért hétvége van és van időm egy újabb randira vagy törjek ki hisztérikus sírásba, amiért a szüleim elrángatnak egy újabb családi piknikre édes hármasban. Egyszer nem lehetne ezeket elhagyni, hogy a saját életemre is legyen időm hétvégente, s ne csak hétköznap?! Mint egy kiszolgáltatott báb a kötélen, s csak akkor hagyják szabadon lógni az állványon, amikor arra nincs szükség. Tökéletes kibúvás az alól, hogy ne kelljen a húgommal foglalkoznom. Egyáltalán számít nekik a második lányuk, annak ellenére, hogy teljes mivoltukból megvetik?! Egyáltalán átélik azt a mérhetetlen fájdalmat, ami Nara-t emészti fel lassacskán és válik egy depressziós emberré?! Olyan következményekkel járhat ez, amivel nem számolnak...
Nyöszörögve forgolódok az ágyban egyik oldalról a másikra, hogy végre kiheverjem a tegnapi és az azelőtti bulik fáradalmait. A fejem majd' szétrobban a fájdalomtól. Nem kellett volna annyit innom és akkor most nem lennék ennyire szerencsétlen állapotban, amikor is a ház teljes egészében úgy néz ki, mintha bombát robbantottunk volna. Viszont ezzel orbitális nagyot hazudnék, mert még a vak is látja, hogy két egész napig toltuk a bulit megállás nélkül. S ez idő alatt Jiminnel és Jungkookkal is elszaladt a ló, hisz' szegény Nara-ra kemény büntetést szabtak ki az elmúlt éjszakák folyamán. S, mint mindig, most sem maradhat el a hosszú beszélgetés az illetékesekkel.
Ledülöngélve a lépcsőn, a konyhába veszem az irányt, ahol Jin szorgalmasan sütögeti a reggelire való palacsintát, mellé pedig tükörtojás. Inkább nevezném ezt amerikai ételnek, mint koreainak. Bár, ha a hírportálokon és egyéb oldalakon így van fent, egészségükre. Felnyúlok a gyógyszeres dobozért, mit apám elég magasra rakott, de megoldom egyedül. Ahogy elnézem a magánakcióba lendülő szakácsunk még nem teljesen éber. Így is meglehet mondani róla, hogy az ébredéstől még nagyon távol van. Szegény nyakába rengeteg mindent varrtam most az egyszer. Vagy simán az is előfordulhat, hogy a szakításunkkal nem igazán van még kibékülve. Állítása szerint összeszűrtem a levet előtte Jiminnel. Hát, nem hazudott, de biztos, hogy nem előtte történtek bizonyos dolgok.
Fülemet éles zajok csapják meg és automatikusan a felső emeletre visznek fel lábaim, hol a húgom és Jungkook veszekszik, hogy dűlőre jussanak mi is történt az éjjel. Röviden magába foglalva Kook leitta magát részegre, kezdte megelégelni, hogy Nara folyton lenyomja a zenét és szobára vitte. Nem nagy dolog, csupán párhuzamban egy éjszakás kalandok, pasikat váltogatva. Tizenhét éves, de tudja mi a szitu bulik tájékán. Ha nem akarom, hogy elszaladjon velük a ló, nincs más választásom, mint beragasztani a szájukat...
– Nara, inkább fogd be a szádat és menjél segíteni Jinnek sütögetni – parancsolok rá ellentmondást nem tűrően. Belé rekesztve a szót, leiramodik a lépcsőn, s már csak a tányérok csörömpölését hallom. Komolyan, olyan, mint az anyám... Nem bírja óvatosan lerakni a tányérokat.
Ezt elfeledve fordulok a tarkóját vakargató Jungkook-hoz, aki meglehetősen forrong a dühtől. Most az egyszer mégis csak Nara-nak adok igazat, hisz' erővel tuszkolta be a szobájába és kényszerítette mocskos, férfiak fantáziáját megmozgató dolgokra.
– Mond, neked teljesen elment az eszed? – vonom kérdőre a lehető leghalkabban, hogy Nara vagy a többiek meg ne hallják. Tudtam, hogy Jungkook eddig se volt az értelem tetőfokán, de most már kezdem kétségbe vonni, hogy a gondolkodása még az alsó fokot sem éri el.
– Nem, szerintem a húgodnak ment el, mivel nem hagyott minket bulizni... – taglalja a mondatokat olyan áhítattal, hogy lassan már művészivé lesz a beszéde. Ilyenkor a falra tudnék ugrani, de megértem Jungkookot, mivel lássuk be, Nara tényleg nem az eszesek csapatát erősíti, viszont azt sem mondhatjuk, hogy hülye. Habár ez most még nekem is rosszul esett, amiért ezt feltételezi róla...
– Figyelj, csak nagyon összpontosít a vizsgákra, mint látod a szüleink nagyon hajszolják azért, hogy olyan eredményei legyenek, mint nekem – sütöm le szemeimet szégyenemben, hogy még mindig hagyom ezt művelni vele. Nem is vagyok igazi nővér, sőt talán nem is tudnék olyan szerepbe lépni.
– Jimin is túlhajszolja magát – mered arra a bizonyos szobára, ahol még az igazak álmát aludhatja. Nem tudom, hogy ezzel mégis hova akar kilyukadni, de meg kell hagyni, elég rejtélyes. Felvonom szemöldökömet és nézek rá, mivel felkeltette az érdeklődésemet.
– Ezt mégis, hogy értsem?
– Úgy kérlek szépen, hogy Park Jimin fülig bele van zúgva a húgodba, csak nem mer közeledni felé – súgja fülembe halkan, amitől meginog a Jimin-be vetett bizalmam. A lehető leggyorsabban rontok be a szobába és vonom kérdőre, már ha ott tartózkodna. Egyedül Hoseok van bent, s pakol össze, hogy mire anyámék hazaérnek rend legyen. Így is, úgy is megtalálom azt a marhát.
Berohanva a szobámba, magamra kapok valami kényelmes ruhát. Nem adtam engedélyemet, hogy belezúgjon a húgomba, mivel nem ezért mutattam be nekik akkor évkezdéskor. Megeshet, hogy most csak én vagyok olyan naiv, amiért nem hagyom a srácot bárkibe is belezúgni, de azért még mindig a húgomról van szó. Ha tőlem tart, akkor a Bangtan Boys-tól is, és ezen nem lehet mit megváltoztatni. És kizárt tény, hogy Nara viszont szeresse Jimint, aki talán kicsikét zavarodott, de lökött is egyben.

***

Fél órával később már Jimin szüleinek az ajtaját verem, hátha itthon van egyetlen fiúk. Alig várom, hogy valamilyen szinten leordíthassam neki a fejét, ha nem is olyan durván, azonban a tudtára adni, hogy ez a küldetés lehetetlen. De nevezhetjük úgy is, hogy a húgomnak nem az ilyen szószátjárt, mindenlében fontoskodó, erőszakos pasi az ideálja. Ismerem annyira, hogy ezt meglehet mondani róla.
– Nayeon, mi szél hozott ide – nyit ajtót mosolyogva Jimin, akinek az arcáról legszívesebben letörölném. Megragadom a csuklóját és kirángatom a ház elé. Arcomra düh ül ki, s meredek rá mérgesen, amit furcsának talál.
– Hagyd békén Nara-t. Neki nem vagy az esete – felelem ridegen, ezzel kicsikét magamra haragítva. Nem érdekelt, hogy milyen lesz a kapcsolatunk ezután, engem nem érdekel.
Már semmi nem lesz olyan, mint régen. Jimin megharagudott rám, Nara a kezdetektől fogva utál... Hogy a többiekkel mi van, azt még nem tudom, de azaz egy biztos, ha ez kiderül, biztosan kitagadnak a csapatból. Változnának a dolgok, én viszont ugyanaz maradnék, legalábbis egy bizonyos napig. Hisz' amit másodikán mondtam a csapatnak, abba nem tartozott bele minden. Ha Nara életében is bekövetkezik egy bizonyos folyamat, nem lehet visszafordulni. Hiába lesz minden segítség, az egész felesleges erőlködés lenne. Én már csak tudom... Akkor és ott mindent megtettem, hogy megtudjam menteni a menthetőt, de kudarcba fulladt az egész. Addig viszont alig van egy hét és mindennek vége. A kezdetekre gondolni pedig kár lenne. Előröl kezdeni mindent, csakis egy új életben lehet, ahol mindenkinek egy jobb sorsa lehet. Ahogy talán Choi Nara-nak is...