[Distance] – 29. Végső búcsú

Amióta megtudtam ki volt az, akinek köszönhettem, hogy végére járhattam egy több évig tartó családi hazugságnak úgy látszott, hogy az életem visszaállt a normális kerékvágásba. Ebbe az egész ügybe, olyan családok emberit is belekeverte, akik alig, ha részt vettek benne. Nem azt akartam mondani, hogy a többiek ártatlanok voltak, de azért az apámnak nevezett féreg volt az, aki eltervezte mindezt és egy ártalmatlan embert használt fel mindehhez. Ennek már vagy egy hete, hogy megtörtént, és az igazat megvallva repesek az örömtől. Már csak amiatt is, hogy a családom megmaradt tagjaival – akik Magyarországon tengetik a napjaikat békésen –, nem szorítottak minket kételyek közé. 

Kang JunHo ellen felhozott vádak, amik eddig alaptalanok voltak, végre értelmet nyertek. Több évi tartozás, családok megvezetése, pénzmosás, illetve rablások – miről nem is tudtunk semmit – miatt, több évi börtönbüntetést szabtak ki rá. Úgy véltem a bíróság helyesen döntött, megérdemelte a kemény büntetést, azért, mert éveken át hazudott. Az iparban neves emberként volt jelen, ahhoz képest, hogy csak alkalmazottként helyezkedett el a Jeon vállalatnál. És ezt mind romba döntötte. Így, amiért keményen dolgozott a nap huszonnégy órájában, attól egy szempillantás alatt megfosztották. Legalább egy jó tanuló pénz volt ez, s ennél még nagyobb lesz, amit a börtönben fog átélni...

Most, hogy minden tisztázódott, s egyikünknek sem volt több rejtegetni való titka, boldogan tengettük a mindennapjainkat, hol a dormban, hol a mi lakásunkban. Időközben MinJi és MiYoung is beköltözött hozzánk. Sőt, egy kiskutya is belecsöppent az életünkbe, akiről felváltva gondoskodtunk. 

Úgy éreztem magam, mintha a BTS-sel egy nagy családot alkotnánk. Nem akartam változtatni ezen a sorson, mivel boldog voltam. Az életünk egy hullámhosszon volt, ahhoz képest mennyit szenvedtünk egyes dolgok miatt. A kételyek, amik eddig korlátok közé szorítottak minket, most kiteljesedett végre. Nem lehetne elégszer elmondani, hogy mi egy nagy boldog család voltunk, benne rengeteg boldog párkapcsolattal. 

KyungAh és Taehyung el sem bír szakadni egymástól, annyira szeretik egymást. Sőt, Hara már azt is nagydobra verte, hogy titokban legszívesebben már összeházasodna vele. Ha a megérzéseim nem csalnak, Taehyung már meg is vette azt a bizonyos gyűrűt, már csak a csodára kellett várnunk. 

MinJi miután lerendezte a dolgokat Minhyukkal, szembe jött vele az egyetemen a BigHit vezetőjének a fia, akibe azonnal belehabarodott. Az élete nagyon jó úton haladt, hogy boldog legyen, már csak a másik fél érzelmeiről kellett elbeszélgetnie vele. Őt is meghurcolta az élet egypárszor, úgy, hogy megérdemelte a boldogságot...

MiYoung-ról meg már nem is ejtenék szót, mivel ugyanabban a helyzetben volt, mint MinJi. Bevallották egymásnak, hogy szeretik egymást Jimin-nel, azonban a komolyabb kapcsolattól még mindketten féltek, de adtak neki egy esélyt. Remek alkalom volt, hogy Jimin is megkomolyodjon. S ehhez csakis MiYoung-ra volt szüksége. 

Ami ChanMi-t és Suga-t illete egyenlőre megmaradtak a barátságnál, mert Suga szerint, ha barátnője lenne a swag énje odaveszne. Hogy néha komolyan nem tudott eltekinteni ettől a dologtól, az is biztos

És itt voltunk mi, Jungkook és én. Az életünk rendben volt, egyedül az bántott, hogy nem bírtam megakadályozni a távozását. Alig volt kettő nap az indulásáig, ahogy nekem is. Míg ő Daegu-ba megy a katonai iskolába, én Busan-ban fogok segíteni az újévi fesztivál szervezésében. Tökéletes lecke, hogy elhelyezkedjek valahol a rendezvény szervezői szakmában. A második félévben meg amúgy is Japánban fogok az iskola által egy tanfolyamon részt venni, ahol rengeteg kezdő egyetemi hallgató van, akinek ugyanaz volt az álma, mint nekem. A mi utunk ezáltal egy kis időre ketté szakad, de mindig gondolni fogunk a másikra addig, ameddig a nyár kezdetével nem találkozunk. 

– YooAra, holnap mit fogsz csinálni? – törte meg a csendet Jungkook, miközben szorosan magához vont.

– Otthon fogok ülni a szobámban, és megnézni So I Married An Anti-fan című filmet, ha már nem bírtam sort keríteni az elmúlt pár hónapban – ecseteltem a dolgokat. 

– De hisz' holnap lesz a szülinapod – jegyezte meg MiYoung. 

– Való igaz, de az előző hétre visszatekintve nincs kedvem szülinapot ünnepelni – húztam fel a térdeimet és az államat megtámasztottam rajtuk. 

– Teljességgel megértjük, de csak egyszer vagy tizenkilenc éves – nézett rám lebiggyesztett szájjal KyungAh. – Úgyhogy meg lesz tartva, ha akarod, ha nem.

Felsóhajtva egy nagyot vontam meg a vállam, mivel nekem aztán olyan mindegy volt, hogy mit csináltak. Nem voltam olyan állapotban az elmúlt napokban, hogy ünnepelni tudjak vagy mosolyt erőszakolni az arcomra. Teljesen látszott rajtam, hogy megviseltek a történtek. Csak az arcomra kellett nézni és azonnal leolvasható volt; az életem nem volt a fényponton. Pedig próbáltam azt kifele mutatni a világnak, habár hülyeség volt az egész... 

A körülöttem ülő barátaim addig nyaggattak, amíg meg nem ragadtam a kis táskámat és rontottam ki a gyakoroló teremből. A hó áztatta, latyakos úton végig baktatva átkoztam magam, amiért nem bírtam a tényeket teljes mértékben elfogadni. Hiába próbáltam volna elmondani a srácoknak, nem értették volna meg miért szorongtam magamban annyit. Minden elhívott programot vagy lemondtam vagy hagytam, hogy elrángassak, de akkor is magamra hagyatkozva kullogtam a sor végén. Ott voltak, tudták mi történt, azonban átérezni azt mérhetetlen fájdalmat nem tudták. Nem érezték, hogy milyen érzés lehetett az, hogyha a saját egy láthatatlan kést döfött a lelkébe és megforgatta benne egypárszor, csak, hogy szenvedhess. 

Bevágva magam után a bejárati ajtót, a lehető leggyorsabban igyekeztem fel az emeltre, ahol azonnal belevetettem magam a hatalmas franciaágyba. Magamra dobva a hatalmas paplant, próbáltam pihentetni a szememet, ha percenként nem szólalt volna meg az átkozott telefon. Egy idő után némára állítottam a telefonom állapotát, s, hogy még a fénye se zavarjon a sötétségbe, eldobtam a szoba egyik sarkába. Volt egy olyan érzésem, hogy ezt biztos nem élte túl szerencsétlen mobilom, ami azt jelenhette; újat kellett szereznem, ha azt akartam elérjenek a közeli ismerőseim. 

Órákkal később, amikor már úgy véltem eleget tett az a kis magány, kikeltem az ágyból és letrappoltam a csigalépcsőn. Az egész házban sötétség és néma csend honolt. Egész biztos még a próbateremben tartottak kupaktanácsot, ha már hajtatatlan voltam egyes dolgokkal kapcsolatban. Nem aggódtam, mivel ha együtt jöttek haza, nem volt garantált az elrablás. 

Percekkel később a fülemet ismerős vihogások csapták meg, amiből arra következtettem, hogy lassan hazatolják onnan a hátsójukat. Nem kellett sokat várnom rájuk, mert hajnali egy fele, az utca csakis tőlük volt hangos. Addig örülök, amíg ki nem hívják rájuk a rendőrséget vandálkodás és a nyugalom megzavarása miatt. Egyedül a kislámpa gyér fénye adott egy kis fényt, miközben a teát iszogatva néztem a TV-t, ami be sem volt kapcsolva. A társaság meglepetten nézett rám, amiért ilyen furcsán viselkedtem. Nem viselkedtem furcsán, csak a jelen helyzet ezt kívánta meg. 

– YooAra, sikerült lenyugodnod? – huppant le mellém hirtelen Jungkook. 

– Ha azt mondom igen, akkor megígéred, hogy nem feszegeted tovább ezt a témát? – meredtem rá kérdőn, mire ő csak bólintott. – Akkor igen, sikerült.

– Remek. Délután várunk azon a helyen, ahol legelőször találkoztunk – osontak mögénk a többiek is, ezzel a frászt hozva rám. 

– Abban a nagy stadionban, ahol rengeteg ember szokott lenni koncertek alkalmával? – kérdeztem tőlük hitetlenkedve. – Mégis miért mennék oda?! 

– Legyen meglepetés, a lényeg, hogy gyere el – vigyorgott bele a képembe J-Hope. Fejemet megrázva adtam tudtukra, hogy akármit is akartak ezzel elérni, nem lesz hatásos, már csak a kedvemre nézve is. 

***

A csapat többi tagját úgy láttam, hogy virrasztott, mivel elég fáradtan, de még a jó kedvük még így is csillapíthatatlan volt. Ugyan az egész ház tőlük volt hangos, ennek ellenére – rajtam kívül – a társaság másik fele nem ébredt fel. Hagytam, hogy hadd szórakozzanak még egy kicsit, így egyedül megindultam a konyhába, hogy a nagy fős társaság részére csináljak rengeteg adagnyi kávét. Már csak azért is, hogy felébredjenek egy kicsit és újult erővel nézzenek szembe a mai nappal. Kemény munka lehet annak a bizonyos "meglepetésnek" a megszervezése, amiről én nem tudhattam semmit. Bár egy-két sejtésem volt, hogy mi lehetett azért, de lássuk be, nem akartam lelombozni a kedvüket... 

Elkészítve a kávékat, gyors csaptam hozzájuk néhány szendvicset, hogy mégse korgó gyomorral hagyják el ezt a házat. KyungAh feladata lett volna, de nem olyan régen bedobta a törülközőt, így Taehyung vállán nyúzta a lóbőrt, aki nem győzte abba hagyni a hajának simogatását. Ez még engem is megmosolyogtatott, látván, hogy mennyire szerették egymást. Még magamnál is előrébb helyeztem a barátnőim boldogságát, úgy, hogy, ha valaki összetörte a szívüket, a hajánál fogva rángattam el, hogy beszéljék meg normálisan dolgokat. Egyszerűen nem bírtam azt végig nézni, ahogy mások magukba fordulva emésztgetik a történteket. 

Két tálcára ráhelyezve a dolgokat, siettem vissza a nappaliba a jókedvű társasághoz. Legyenek akkor is ilyen boldog, amikor két személy kifog válni a nagy családból pár kemény hónapra. Ami pedig a kiválást illette, még be se pakoltam a bőröndömbe, amikor holnap kora reggel indultam. Gratulálok YooAra! Így próbáld meg betartani Busan-ban is azt a drága határidőt, amiben a programok egymás nyakán álltak...!

– Na, akkor mi nem tartunk fel téged. Kapd össze magad és két óra múlva legyél ott a stadionnál. Mármint a hátsó kapunál, ott fogunk várni a csapattal – köszönt el Jungkook, miközben egy apró puszit nyomott a homlokomra. 

– Ne aggódjatok, időben ott leszek – intettem utánuk, majd bezártam magam után az ajtót. Két óra állt rendelkezésemre, ami annyit jelentett, hogy komolyabban a csomagolással nem tudtam foglalkozni. Időben el kellett készülnöm és még oda is kellett érnem a helyszínre is, ahova taxival megyek, fél óra alatt ott vagyok. 

Gyors elmosogattam a piszkos tányérokat, majd felsprintelve a szobámba, kikaptam a kedvenc egybe ruhámat, amit még SungAh-val vettem két hónappal ezelőtt. Különleges alkalomra tartogattam, mire a mai nap tökéletes volt. A fontos dolgokat egy órába belesűrítettem, így már csak egy taxit kellett fognom, ami elszállított a helyre. 

Végig nézve az óvoda mellett húzódó kerítésnél a nagy tömeget, egy koncertre számítottam a BTS által, ahova jegy nélkül, de hivatalos voltam. Őszintén, még mindig jobban hangzott az, ha jeggyel megyek egy koncertre, mivel, ha a rajongók tudtára jutna, darabokra szednének és utoljára a temetésemen látna mindenki. Elfeledve, hogy valami fontos dologra tartok, a kinti tájra meredtem, amíg csak lehetett. Kiábrándító volt, hogy alig pár kínkeserves óra választott el az utazástól, mely nekem egy örökkévalóságnak fog tűnni. Nem akartam elmenni! Legszívesebben itt maradtam volna Szöulban és kerestem volna más tanfolyamot, amit a Yonsei egyetem támogatott – s, nem kellett a világvégére elutaznom. Viszont, ahogy tartják néhányan; a múltat megváltoztatni lehetetlen...

Alig öt perc elteltével már ott is voltunk a hátsó bejáratnál, ahol a kis csapat már csak rám várt. Most nem késtem el, így nem tudott KyungAh olyanért lecseszni, ami meg sem történt. Felgyorsítva lépteimet, szinte már futottam a társaság felé, akik kicsikét türelmetlenek voltak. Ránézve a karórámra a két órából még fél óra volt. Akkor meg nem értettem miért voltak idegesek, amikor bőven időn belül érkeztem meg. 

– Na, szándékozott megjelenni az elmaradt személy, úgyhogy akár be is mehetünk – csapta össze a kezét Namjoon. 

– Lányok, ti menjetek a nektek külön készített sminkszobába, ahol a Noona-k megcsinálják szebbre a sminketeket – ismertette a dolgokat Taehyung. 

– Ya! Mi bajod van azzal, ahogy kisminkeltem magam?! – csapta vállba erősen KyungAh, TaeTae-t.

– Semmi, nagyon szép vagy. Csak azért mondtam, mert egy szebb smink, még szebbé tesz – vigyorgott rá kedvesen V. 

– Ezzel azt akarod mondani, hogy amikor nincs rajtam smink, akkor egy boszorkány vagyok? – tette fel az újabbnál-újabb kérdéseket hisztérikus állapotban barátnőm. Meg sem várva párja válaszát, dühöngve, nagy léptekkel távozott a köreinkből. Taehyung egy csalódott sóhajt eleresztve, hajtotta le csalódottan az arcát, miközben tekintetével a latyakos, hófödte földet fürkészte. V-t átkarolva próbáltam mosolyt csalni az arcára, hogy semmi nem történt. Pár perc kérdése és megenyhül. 

– Ne aggódj V, ismered KyungAh-t, túl reagálja a dolgokat, de csak percek kérdése és minden olyan lesz, mint fél órával ezelőtt – mosolyogtam rá, hátha ezáltal jobb kedve derül. 

A kis csapat lassan ketté szakadt. A fiúk elmentek az ő részlegükre, ahogy mi is. A lányokkal belépve a sminkes szobába, a sminkesek már KyungAh dolgoztak. Az üres helyeket elfoglalva, minket is kezelésbe vettek. Az én sminkemen nem kellett sokat igazítani, mivel pont úgy volt jó, ahogy eredetileg megcsináltam. Jó volt hallani ezt olyan emberektől, akiknek volt ebbe tehetsége. Nem hiába voltak már vagy tíz éve a szakmában. 

A ránk telepedett csendet a fanok sikítása törte meg, miközben a tagok neveit egyesével kántálták egymás után. Nagyon szerették a rajongók a BTS-t, s ez fordítva is így volt. Ez olyan volt, mint amikor kiskoromban én is híres énekes akartam lenni. Egy ekkora stadionban énekelni, ahol több ezer ember fogalt helyet és várták, hogy kezdetét vegye a koncert. Szép idők voltak, amikor még Kang JunHo-nak is mindennap erről áradoztam. De most már nem akartam ezt az álmomat valóra váltani, jobban tetszett az, ha a kedvenc bandám közeli barátja lehettem, illetve az egyik tagnak a barátnője. Az egész, egy felül múlhatatlan érzés volt...

Két óra elteltével a banda menedzsere jött be szólni, hogy ideje készenlétbe helyeznünk magunkat. Nekem halványlila gőzöm sem volt arról, hogy most tulajdonképpen merre és hogyan. Senki nem avatott be, mivel ahányszor valakitől megkérdeztem leintett vagy azt válaszolták, hogy meglepetés, rosszabbik esetben témát váltottak. Utáltam, amikor ilyennel húzták az agyam. 

– A.R.M.Y-k, arra kérnék titeket, hogy egy kicsit figyeljetek ránk! Mindennemű vita elkerülése érdekében, szeretnénk pár dolgot tisztázni, hogy ne legyenek belőle holmi pletykák – kezdett bele Namjoon a mondandójába. – Mint a BTS leadere nincs jogom beleszólni a tagok magánéletébe, amikor nem éppen a promóciókkal és egyéb dolgokkal vagyunk elfoglalva. Az elkövetkezendő két év, eléggé necces lesz számunkra, de ezt majd Jungkook elmondja, hogy miért is. Úgy, hogy akkor át is adom neki a szót. 

– Mint tudjátok, az utóbbi pár hónapban a családommal rengeteg vitatkoztunk, aminek meg is lett az ára. De nem is bánom, mert kitudtam állni egy olyan ember, aki fontos a számomra – nézett felém, amint meglátott a függöny mögött. –  Számoltam a helyzettel, amit eleinte nem akartam elhinni... A holnapi naptól kezdve egy katonai iskolába fogok tanulni. Ezért a lemezkiadó egyenlőre még semmi információval nem tud szolgálni a comeback-re és a jövőben történő promtálásokra nézve. Ezért kérlek, szeressétek továbbra is a BTS-t úgy, mint most – ült ki egy halovány mosoly Jungkook arcára, ami nem tartott sokáig, mivel lassan könnyek szöktek a szemébe, ahogy a többieknek is, a rajongókkal együtt. – Ígérem, sietek vissza. 

Az egész stadion a rajongók hangjával telt meg, ahogy azt akarták, hogy Jungkook maradjon. Mélyen legbelül, azért imádkoztam, hogy az a katonai iskola csak egy rossz rémálom legyen, amiből nem sokára felébredek. Nem akartam, hogy Jungkook elmenjen, egyenlőre még nem. A BTS-nek szüksége volt rá, ahogy a rajongóknak és nekem is. 

Nem is tűnt fel, de hirtelen a kezembe nyomtak egy mikrofont és a barátnőimmel együtt a szervezők kitessékeltek minket a hatalmas színpadra. A rajongók értelmetlen arccal kérdezgették a másiktól, hogy mi kik is lennénk. Nem akartam a tudtukra adni, hogy mi így öten, egy nagy "család" részei voltunk, ahol legbelül rengeteg boldog pár tengette el a napokat. 

Az arcomra ráfagyott egy mosoly, ami nem akart eltűnni onnan. Legszívesebben fogtam volna magam és a lehető leggyorsabban akartam elhúzni a csíkot, addig, ameddig a rajongók fáklyás felvonulással meg nem kergettek. Na, YooAra! Ez aztán a pozitív hozzáállás, meg kell hagyni...

– A média eddig nem tudott erről semmit, de akkor nyilvánosságra hozzuk a maknae-line három tagjának a legféltettebb titkát – nézett hol ránk, hol a tagokra vigyorogva Jin. – Az a három fiatal idióta, na meg swag király, Suga is, megtalálta a szerelmet, az elmúlt három hónapban. Nem szeretnénk, ha bármi rosszul alakulna, így be is mutatnánk a szerencsés lányokat, akik eleinte rajongókként voltak jelen. Most meg már boldogok egyes tagok oldalán. És a legfiatalabb tagunk barátnőjének, ma van a szülinapja, így akkor valóra is váltjuk ezen álmát. 

Meglepődött arccal álltam végig a színpadon, közben néha egy halovány mosolyt eleresztve, illetve megszólalni is alig szólaltam meg. Nem akartam elhinni, hogy Jungkook komolyan beleolvasott a naplómba, de legalább tényleg valóra vált egy álmom, amiről azt hittem, hogy elérhetetlen. 

A fanok ahelyett, hogy tüzes fáklyákkal kergettek volna meg minket, helyette inkább örültek, mi eléggé ritka volt a többi fandomra nézve. Tényleg látszott, hogy az A.R.M.Y-k és a BTS egy nagy család...

– Boldog születésnapot, YooAra! – felelték kórusban a srácok, miközben egy csapatos ölelésre oda jöttek hozzám. Nem érdekelt mekkora lesz a távolság, az új családom ők voltak, azok és lesznek is. És ezen semmi nem tudott változtatni...

***

Másnap reggel mindannyian a buszállomáson vártuk, hogy Jungkook is megérkezzen. Ha még akart tartani egy fájdalmas búcsút az indulás előtt, akkor jobban tenné, ha összekapná magát. A busza úgy is húsz perc múlva indulni készül, ami egyenesen Daegu-ba tart. Azon belül pedig a pokolba, ahonnan egy ideig nem szabadul majd...

KyungAh a könnyeivel küszködve sétálgatott fel-alá, mivel nem nagyon akart mindkettőnket elengedni. Jungkookot pár hónap után látja, ahogy engem is. Nyilván pár órára hazafogok jönni, hogy összepakoljak még néhány cuccomat, ami Japánba kell majd. De nézzük a jó oldalát; egyikünk sem örökre megy el. Csak kipróbáljuk milyen is egy katonai iskolában az élet... És persze Japánban egy tanfolyam. Végül is, egyszer szembe kell nézni a valósággal, s az élet nagy kihívásaival. 

Pár másodperc elteltével, egy fekete autó gurult be, ami Jungkook érkezésére utalt. Nem siette el a dolgokat, azonban legyen most ez a legkisebb problémánk. A fő, hogy itt van és egyikünk sem marad le a szívszaggató búcsúidőről. Na, jó ez azért már túlságosan is nyálas, ami nem az én asztalom. 

– Végre idetolta a hátsóját a Bangtan egyetlen Golden Maknae-ja – kezdett el viccelődni J-Hope. 

– Ezt most hagyd abba, mert mielőtt elmennék úgy megkergetlek, hogy még két hónap múlva is attól fogsz lihegni – felelte nevetve Jungkook. Jó volt látni, hogy még így indulás előtt is ilyen jó kedv aranyozta be a társaság feszült légkörét. Tudjátok, nem lehetett azt elfelejteni, hogy a BTS a humoráról, a kedvességéről és a határt nem ismerő szeretetükről voltak híresek. Ilyen volt egy nagyszerű búcsú kezdete, mely rengeteg kaput megnyitott egy szorosabb kapcsolat felé. 

Percekkel később már mindenkiből dőltek a könnyek, amikor letették a jó kívánságait és persze a jól megszokott "Vigyázz magadra, nem sokára találkozunk!" szöveggel. Hihetetlen volt, hogy egy társaság ilyen gyorsan darabjaira hullott, mely a visszatérésünk alkalmával, újra felépítésre várt...

– A többiek elmentek. Most már csak mi maradtunk – sóhajtott csalódottan Jungkook. 

– Sajnos én nem készültem búcsú szöveggel, mert simán elsírnám magam – nevettem fel kelletlenül. 

– Tudod, örülök, hogy találkoztunk és én voltam az egyetlen srác, aki kiérdemelte az őszinte szeretetedet – erőltetett az arcára egy mosolyt. 

– Na, most hagyd abba a nyálas és érzelgős dolgokat. Ismersz annyira, hogy pont ez az amiért a falra tudok ugrani – forgattam meg a szemeimet. – Nekem lassan fel kell szállnom a buszra, ami Busan-ba visz – fordultam a hatalmas jármű irányába. 

– Mindennap felhívjuk egymást, s amikor van esélyünk videón keresztül beszélgetünk majd. S, ha már ott jársz Busan-ban, köszönj be a nagyszüleimet. És még valami, nehogy helyettem találj valaki mást, mert megbánod – kacsintott rám vigyorogva. 

– Ezt azért nem gondolhatod komolyan... – szűkítettem össze szemeimet. A pillanatot a busz dudálása jelezte meg, hogy ideje indulni. Még egy ölelésre magához húzott, amikor már nem bírtam sokáig. Eltörött a mécses és könnyek szöktek a szemembe, amíg végig folytak az arcomon. 

– Isten veled YooAra! Vigyázz magadra! – súgta fülembe.