Letörölve arcomról minden könnycseppet, megpróbáltam erőt venni magamon és elfeledni az imént történteket. Legyen átkozott Lee Minhyuk, amikor találkoztam vele azon a napon. Persze, mint minden máson ezen is túl fogom tenni magamat. Tökéletes volt kezdésnek, mely felkészített azokra a pillanatokra, amikor nagyobbat fogok csalódni. Remek lecke volt, hogy ideje felébredni az álomvilágból és szembenézni a valósággal, ezek mellé pedig pozitívan nézni a világra.
Kilépve a hatalmas fal mögül, az arcomra erőszakoltam egy mosolyt és megindultam fel a végtelennek tűnő lépcsősoron. Nem tudom melyik volt a rosszabb; hogy átvágtak vagy az, hogy a saját apám iratai között kell kutakodnom. Végén még én leszek az a személy, akit gyanúsítani fognak, mindenféle alaptalan váddal. Na, akkor az életem hivatalosan is zátonyra futott.
Beletörődve a dolgokba, magamba fordulva gondolkodtam el azon, hogy mihez is kezdjek. Adjam fel, hogy bármit is kifogok deríteni Jungkookkal kapcsolatban, hisz' úgy is esélytelennek tűnik minden?! Nem, muszáj a sarkamra állnom és kideríteni dolgokat. Ha már belekezdtem, nem dobom félre olyan egyszerűen...
– YooAra, minden rendben?! Láttam, hogy Minhyukkal beszélgettél – termett hirtelen mellettem Jungkook.
– Persze, minden a legnagyobb rendben. Csak szakítottunk, ezen kívül komolyabb dolog nem történt – mosolyogtam rá.
– Ugye tudod, hogy nem hazudsz valami jól? Sőt, láttam, hogy hogyan bánt veled – vette komolyabbra a hangját.
– Jó, tényleg történt közöttünk valami, de nincs róla kedvem beszélni. Csak... hagyj magamra! – feleltem, miközben kikerültem a srácot.
Egyedül akartam lenni, hogy áttudjak gondolni mindent. Még akkor is, ha ennek azaz egy megoldása volt, hogy bezárkózok a szobámba. A végén még annyira túl reagálnám ezt a témát, hogy addig fogok bent ücsörögni, amíg teljesen antiszociális típus nem leszek. Abban meg mi jó lenne...
Éreztem Jungkook minden egyes lépését, hogy nem akar leszállni rólam. Tudni akarta részletesen a dolgokat, ha már hallani nem hallotta. Igazából azt sem tudtam mit keresett ott, ahol mi is. Legalább új oldaláról ismerhettem meg, ami máris jobban tetszett. Azonban még nem sejtettem semmit, hogyha el is árulnám, mi haszna származott volna belőle.
Egyre gyorsabban szedtem a lábaimat, szinte már futottam. Még pihenni sem álltam meg, egyszerűen minél hamarabb kulcsra akartam zárni az ajtót, hogy még véletlenül se tudjon szóra bírni. Legalább egyetlen egy percre hagyott volna békén, utána biztosan tudattam volna vele a dolgokat. És bármit kezdhetett ezzel a témával, miattam még ki is nyírhatja Minhyukot.
– Jungkook, hagyj már békén! Nem látod, hogy hajthatatlan vagyok? – meredtem rá idegesen.
– Nem hagylak békén, mert a végén még teljesen tönkre mész – nézett rám mérgesen.
– Mióta érdekelt téged az, hogy mikor megyek tönkre és mikor nem? – kérdeztem egyre idegesebben.
Csendben állt nekem háttal, ami arról tanúskodott, hogy soha nem érdekelte ez a dolog. Elkeserítő, de köztudott tény volt, hogy ezt nem vette figyelembe, soha. Beletörődve a dologba, indultam meg Jeon birtokra, hogy összeszedjem minden dolgomat és hazamenjek. Nem láttam értelmét, hogy bármibe is belekezdjek. Feleslegesen gondoltam azt, hogy menni fog. Egyszerűen túl önfejű voltam, amin már meg sem lepődtem. Idővel talán – ha most nem is –, de minden erőfeszítés nélkül, kiderítek valamit.
Belépve a házba, azonnal MiSeon asszony ugrott elém, aki meglehetősen boldog volt. Őszintén?! Most az egyszer irigyeltem, amiért a rengeteg munkája alatt, ilyen vidáman tudott viselkedni. Minden az ő vállára nehezedett, de mégis olyan volt, mint egy örök huszonéves, amikor boldog.
Az idős hölgy azonnal elkezdett faggatni a tegnapi napról, mivel megígértem, hogyha aznap nem is, de másnap beszámolok neki. Viszont a mai nap után, senkivel nem akartam szembekerülni, csak... Elakartam menekülni a világ elől...
A kis asztalra ránézve egy borítékot véltem felfedezni, min egy név sem árválkodott. Így aztán az illető nagyon elvárhatta tőlem, hogy rájöjjek ki is a feladója. Felemeltem a levelet és elkezdtem darabjaira tépni. Akárcsak egy ötéves, karácsony napján, amikor azt hiszi megkapta azt ajándékot, amiért annyit könyörgött. Nem tudtam mitől dobódtam fel ennyire, mivel nem vártam semmit, de tényleg.
Az egész borítékban, egyedül egy kulcs, és annak a lyukára rögzítve egy cetli volt el helyezve. "Pince! Ott kezd el a keresést. Találni fogsz egy nyomot, mely mutatni fogja az utat, hogy merre tovább!" Említettem, hogy szeretem azt az embert, aki ezt kitalálta?! Ezer hála, amiért vette a fáradságot és mutatott egy irányt. Ha meg is találom, egész biztos a nyakán fogok lógni... Na, nem szó szerint kell értelmezni.
– MiSeon asszony, kicsikét lemehetek a pincébe? Jungkook kért meg rá, ha hazaérek keressek meg lent valamit – siettem a le a lépcsőn, az éppen mosogató nőhöz.
– Ha a JeongGuk úrfi ezt kérte, akkor legyen – eresztett meg egy mosolyt, miközben felém fordult.
– Nagyon szépen köszönöm, ígérem nem fogok semmit tönkretenni – hajoltam meg, s el is siettem.
Azt ígértem nem fogok semmit tönkretenni?! Na, akkor jó nagyot füllentettem ismét, mivel az apámtól megörököltem, hogy kettő perc után; képes vagyok egy egész lakásban káoszt csinálni. Viszont most tényleg meg kellett próbálnom észrevétlenül felforgatni a helyet. Csoda történne akkor, ha ez így lenne.
Lerohanva a lépcsőn, izgatottan vártam, mikor vághatok bele a közepébe a dolognak. Nem akartam elhamarkodni semmit, azonban minél előbb a végére akartam érni. Ezzel elérni azt, hogy Jungkookkal egy hullámhosszon lehessünk és persze néhány témában egyet érthessünk. Még akkor is, ha a drága időm rovására ment.
Beerőszakolva a régi zárba a kulcsot, ahogy kattant, elém tárult egy nagy sötét zug, ahova alig férkőzött be a napfény. Az egész hely tele volt régi, fel nem nyitott dobozokkal. Ha számításba vesszük, akkor két éjszakám fog rámenni, ha mindent alaposan átakartam olvasni. Kicsikét sem lesz feltűnő, hogy napokra eltűntem.
Halkan betettem magam mögött az ajtót és találomra megindultam egy doboz felé, amely kezdésnek jó volt. Leemeltem róla a poros lepedőt, s összeszedve minden erőmet szedtem le a a dobozról a tetejét. Rengeteg családi fotót találtam benne, de ami használható lett volna, abból semmit. Egyedül ezt nem tudtam volna megoldani, így a srácokat felhívtam, hogy jöjjenek segíteni.
– Jó, hogy jöttetek fiúk, kellene a segítségetek. Ahogy a tied is KyungAh – néztem a lányra, akinek eszébe sem jutott, hogy leakadjon Tae-ről.
– Jaj, ne haragudj YooAra! Tudod, hogy nem szeretek poros dolgokhoz nyúlni, ezért csak nézni jöttem – válaszolta vigyorogva barátnőm.
– Igen, tudom! De akkor legalább ne tartsd fel V-t, ha már vette a fáradságot és idejött segíteni – néztem rá Taehyung-ra, aki azért imádkozott, hogy levegőhöz juthasson.
KyungAh letörten ült le az ajtó elé és nézte az, hogy mit is csinálunk. Időközben ki is fejtettem a többieknek, hogy mire is volt ez jó. Eleinte a srácok is éltek az ötlettel, hogy illene nekik is többet megtudni a csapattársukról, de aztán jött Jimin. Aki mindent tönkre tett, mivel kijelentette, hogy Jungkook egyáltalán nem szerette, ha a múltját háborgatjuk.
A többiek mind megértették a helyzetet, egyedül én nem voltam képes elfogadni a tényt, hogy le kellett mondanom erről. Kizárva minden zajt, egyedül próbáltam folytatni a munkát, még akkor is, ha két napba fog telni. Én megértettem Jungkookot, de meg volt a kezdő löket, így félbe nem fogom hagyni.
– YooAra, ha már ennyire nem hagy nyugodni a téma... Elmondom azt, amit én tudok és talán tudod valamire használni – sóhajtott csalódottan Jimin.
– Hallgatlak! – sprinteltem oda a társasághoz.
– Mivel mindketten Busan-ban születtünk és a szüleink is ismerték egymást, ezért nagyjából ismerem a múltját – kezdett bele a mesélésbe Jimin. – Jungkook a szüleivel sosem ápolt jó kapcsolatot, mivel olyan embert akartak faragni belőle, mint a bátyjából. Sikeres egyetemre járhasson, ahol leteheti az ügyvédi diplomát. Egy ideig hűségesen követte a családja a követelményeit, addig, ameddig el nem tanácsolták HanSung egyetemről. Akkor állt be dolgozni az apukád is a Jeon vállalathoz. A két családfő remek kapcsolatot ápolt, legalábbis addig, míg nem derült ki, ki a felesége... – csuklott el a hangja egy pár percre Jiminnek.
– Igen, de akkor Minhyuk és az apja mikor kerül képbe? – néztem a fiúra értetlenül.
– Miután minden kiderült, elkezdtek haragot táplálni egymás iránt. JunHo, az apád fontolgatta a kilépést a vállalattól, de Kook apja megfenyegette, hogy rendőrségre visz egy ügyet, amivel tönkretehet benneteket. Jungkook próbált mindent a helyére rakni, de a szülők makacsok voltak, ezért kellettél neki, mint álbarátnő. Nem akart téged bántani, csak, hogy te is észhez térj egy kicsit... a durvábbik oldala kellett – ért a Jungkookos ügy végére. – Ami Minhyukot és az apját illeti... Az Lee és a Jeon család távoli rokonok. Miután Jungkook és a bátyja a megszületettek, akkor kezdődött a vita. Hogy ennek mi a komolyabb története, arról Minhyuk anyját kérdezd vagy less bele apáid iratába, illetve menj el a Jeon vállalathoz, ahol feltudod forgatni az apád irodáját és Mr. Jeon részlegét is. Ja, a rendőrségi ügyről pedig Kookot vagy a saját anyukádat kérdezd – zárta le véglegesen az ügyet Jimin.
Rendőrségi ügy és családi vita?! Mik nem derülnek ki még arról, hogy az én családom és Jungkook családja mibe keveredett. A Minhyukos ügyről pedig komolyabban nem tudtam meg semmit, az anyja pedig biztos nem lesz hajlandó elárulni. Ha már ennyire bizalmas dolgokat nem tudott még Jungkook, illetve Minhyuk sem. Azonban legalább kaptam némi választ a srác múltját illetően, és azt is megtudtam, hogy Minhyuk és Jungkook rokonok – akik utálják egymást ízig-vérig.
A végleges kép még mindig nem alakult ki, mert komolyabban nem árultak el arról semmit, hogy ennek mégis ki lett volna a kitervelője. A másik pedig, hogy az üzenetek sem adtak reális választ, hogy meg legyen a gyanúsított. Így tényleg csak arra tudtam támaszkodni, hogy felforgatom a Jimin által felsorolt helyeket. De először a Lee és a Jeon család vitájának akartam a végére járni. Holnap első dolgom lesz felkeresni Lee HyunJae asszonyt...
– Jungkook POV. –
Nem értettem, hogy YooAra miért gondolta azt, hogy nem érdekelt az, mikor megy tönkre. Világosan megmondtam neki, hogy a szívemen viselem a sorsát. És nem hiába "rágtam" napi szinten a körmeit és gondolkodtam azon, hogy Minhyuk mikor akarta tönkre tenni a lány életét.
Utána akartam menni, és megmondani neki, hogy egyáltalán nem úgy van, ahogy ő azt gondolta. Talán, ha megtalálja az éjjeli szekrényén a borítékot, benne a kulccsal, választ kap mindenre. Legalábbis, ha az apám nem dobott ki minden bizonyítékot. Ha pedig mégis, akkor ennyi volt. Jimin-ben pedig bíztam annyira, hogy nem fogja elmondani neki azt, amit a kezdetektől fogva tudott.
Hazafele menet azon agyaltam, hogy miként mondjam el YooAra-nak a dolgot, úgy, hogy az ne fájjon neki. Egy idő után elvetettem minden ötletet, mivel a házvezetőnk idegesen sétálgatott fel-alá. Értetlenül meredtem rá, mert általában nem szokott ilyeneket csinálni.
– MiSeon asszony, mi történt? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel.
– Említette nekem, hogy YooAra, az ön szülei nélkül költözött be ide pár napra. Nos, az a helyzet, hogy alig fél órán belül hazaérkeznek – magyarázta el a dolgot az idős nő.
– Hol van Ara, azonnal el kell innen tűnnie! – kaptam észbe a lehető leggyorsabban.
– Lent a pincében az ön csapattársaival – mutatott a lépcső sorra, mi levezett oda.
Leérve a pince elé, értékes információkat hallottam meg Jimintől. Direkt kértem tőle, hogyha teheti, ne mondja meg YooAra-nak. Szerencsére a végére értem oda, így nem gyanakodnának arra, hogy kihallgattam őket.
Meglepődve néztek rám, ahogy megláttak az ajtóban. Semmi köszönés, magyarázkodás nélkül ragadtam meg YooAra csuklóját és kezdtem el felhúzni az emeltre. Kiakart szabadulni a szorításomból, azonban hiába erősködött, nem adtam meg neki az esélyt, hogy elmeneküljön és a szüleim elé kerüljön. Aztán egész biztos, hogy én húztam volna a rövidebbet és elküldtek volna, oda. Csak, hogy még jobban megpróbáljanak ártani YooAra-nak az apja múltjával kapcsolatban. Na, azt szerencsére még Jimin-nek sem említettem.
Magunkra zártam a szobájának ajtaját, majd a kezébe nyomtam a bőröndjét, hogy kezdje el beszórni a ruháit. Egy szót sem szólva, kezdte el csinálni azt, amire megkértem. Remek, emiatt biztosan azt gondolta, hogy szándékosan teszem ki a lakásból. Csak, hát, ha nem akarta az élete többi részét a szüleim által a sitten tölteni... Verje ki ezt a fejéből.
– Nem értem miért kellett a lehető leghamarabb összepakolnom mindent, de akkor én most megyek. Köszönöm, hogy itt lehettem – hajolt meg YooAra, s ki is került, a poggyászát maga után húzva.
– Figyelj! Ez a helyzet azért alakult ki, mert a szüleim a vártnál előbb hazajönnek – nyúltam a karja után.
– Értem, azért mindenesetre azt szeretném kérni, hogy ChanMi és te ne mond el nekik – válaszolta.
A lépcső fordulóból már csak azt láttam, ahogy elköszön a srácoktól és KyungAh-val együtt távozik. Csak reménykedni tudtam, hogy kifele menet nem találkoztak össze az apámékkal. Elég későre járt már, így megindultam a fürdő felé, hogy hosszasan elidőzzek a zuhany alatt, ezzel feledtetve el a mai nap fáradalmait. Azonban, ahogy még egy szempillantást vetettem az üres szobára, valami szemet szúrt. YooAra telefonja ott árválkodott az éjjeli a szekrényen.
Felkaptam a készüléket és elkezdtem vele rohanni a KyungAh lakása felé, abban reménykedve, hogy hazaértek már. A forgalmas utcákon keresztül haladva, egyre jobban a siettem, a fene se tudja miért. Megérkezve a nagy emeletes házhoz, azonnal megnyomtam a kaputelefont, amibe pont Hara szólt bele. Tök feleslegesen száguldottam át a fél városon, amikor YooAra nem is tartózkodott nála. A bőröndjét még a kezébe nyomta, s minden indok nélkül elszaladt valamerre. Hogy hova, azt még a barátnője sem tudta.
Túl messzire nem mehetett, hisz' KyungAh a lelkére kötötte, hogy ne csavarogjon el sehova. Így egyedül a lakásukra tudtam számítani, hogy majd ott megtalálom. Szerencsémre így történt. YooAra idegesen olvasta a leveleket, amiket a postaládából szedegetett ki.
– Ezt nem hiszem el! – vágta földhöz a borítékokat idegesen.
– Attól, hogy még ideges vagy, nem biztos a levél az oka – sétáltam mellé.
– Jungkook, ha nem tudod miről van szó, ne üsd bele az orrod, kérlek! – fordult felém kérlelő tekintettel.
– Azt a rendőrségi ügyet, illetve az évek óta tartó vitát akarod kideríteni, nem igaz?! Ha már múltamat ennyire tudod... – néztem rá vigyorogva. – Gyere ide, ha kell elmesélek valamit, ami segíteni fog – huppantam le a lépcsőre.
Követve példámat, helyet foglalt mellettem. Direkt húztam az időt... Hülye lettem volna elmesélni neki, mivel akkor egész biztos olyat tenne, amit megbánna egy idő után. Unalmas mesékkel beszéltem tele a fejét, amitől hamar elaludt. Fejét lassacskán a vállamra döntötte és azon aludt tovább, békésen.
Nem figyelve semmire, lassan közeledtem felé, s az én ajkaimat az övére tapasztottam. Amolyan esti puszi, az esti mese helyett. Ígérem YooAra, segíteni fogok rajtad, hogy ne te húzd a rövidebbet, amikor mindenre fény derül... Akkor és ott...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése