[Distance] – 20. A napló titka

Lassan a könnyeim is kezdtek felszáradni, így felállva a földről, magam elé meredve indultunk meg a hotelba. Lemaradva Jungkook-tól, csendben ballagtam mögötte a gondolataimba merülve. Egyszerűen képtelen voltam hova tenni az imént történeteket. Legszívesebben kérdőre vontam volna, miért is tette azt, amit. De tudtam, hogy azonnal témát váltott volna, nem szerette, ha ilyen dolgokról háborgatjuk. Azonban nem akartam megválaszolatlan kérdésekkel maradni, válaszokat akartam. 

– YooAra, gyere már! Gondolom nem akarod megint úgy végezni, mint az előbb – hallottam meg Jungkook hangját. 

– Még szép, hogy nem – kiabáltam utána.  

– Akkor húzz bele, mert, ha meg is támadnának, nem biztos, hogy megmentelek, megint – felelte nevetve. 

– Ya! Egyedül is megtudom magamat védeni – morogtam az orrom alatt. 

– Persze, én is ezt mondanám! – válaszolt továbbra is nevetve. 

Legalább nem kellett volna ilyen hangosan hangoztatnia azt, hogy egy rakás szerencsétlenség vagyok. De már a kezdetektől fogva tudtam magamról, hogy semmi nem úgy fog történni, ahogy azt én akartam. Valami mindig közbeszólt vagy keresztbe tett, csak, hogy keresztülhúzza a számításaimat. Azonban pont leszartam, hogy mi történik körülöttem. Elég volt az, ha a szüleimtől hallottam, mástól nem akartam visszahallani. Ahogy azt sem, hogy más azért siránkozik, mert neki szar élete van. Sajnálom, figyeljen oda, mit és hogyan csinál. 

Újra csak magam elé bámulva, lassan, komótosan lépdeltem fel a lépcsőkön a lift helyett. Nem tudtam mi volt velem, mivel ez nem én voltam. Gondolataimba mélyen elmerültem, amiből semmi nem tudott kizökkenteni. Még arra sem figyeltem oda, hány lépcsőfokot lépek vagy éppen hova. Ha Jungkook nem lett volna mellettem, egész biztos megcsúsztam volna. 

Jungkook felvont szemöldökkel nézett rám, s az arcára kiült az értetlenség. Ő sem tudta, hogy mi is ez. Most azonban ez érdekelt a legkevésbé. Miután rendesen megtudtam állni a lábaimon, kikaptam a kezemet az ő szorításából. Elrohantam előle, mint egy ötéves, azért, hogy ne lássa, mennyire éreztem magam kínosan. Ennyire gyerekesen, soha az életben nem viselkedtem. 

A bent levőknek még köszönni sem köszöntem, helyette egyenesen a szobába rohantam, hol magamra dobtam a vastag takarót. Próbáltam a kinti zajokat megszűntetni, ami nem igazán jól végződött. A két srác hatalmas veszekedésbe kezdett, minek még KyungAh sem bírt véget vetni. Lemertem fogadni, hogy ezeket az egész szálloda hallotta, még akkor is, ha semmit nem értettek belőle. Ezzel egész biztos, hogy nem fogunk sokáig itt maradni, az már holt biztos. 

Az ajtó hirtelen kivágódott, s rajta Jungkook lépett be, nem valami nyugodtan. Legbelül fortyogott, dúlt benne vihar, amit képtelen volt csillapítani. Dühösen kezdte el a ruháit beszórni a bőröndjeibe, mit értetlenül néztem végig. Felocsúdni sem volt időm, a következő táska, amibe a dolgokat kezdte rakosgatni, az enyémek voltak. 

– Ahelyett, hogy egy helyben ülnél és néznél ki a fejedből, kezdjél el pakolni. A drága barátodnak köszönhetően, egy órán belül el kell hagynunk a szobát. És felszállni a legelső olyan járatra, ami Dél-Koreába visz minket – ecsetelte a dolgokat Jungkook. 

– Igazából nem csak Minhyuk hibája. Szintén veszekedtél, így nem vagy ártatlan. Úgyhogy te is vállald ennek a dolognak a felét. Ne mindig Minhyuk legyen az, aki nehezen jön ki a csávából – magyaráztam, hogy felfogja valamennyire.

– Én próbállak megvédeni tőle, de te még így is futsz utána. Viszont, ha össze is törné a szívedet, ne gyere hozzám sírva, hogy én megmondtam – meredt rám mérgesen. 

Hitetlenkedve néztem rá, hogy ezt mégis miből gondolta. Biztos nem ő lett volna a legelső személy, aki megtudja. Sőt, az sem volt, hogy elmondtam volna neki. Én amúgy is, úgy láttam jól, hogy ChanMi túlságosan is bele van habarodva Jungkook-ba. Feltápászkodtam az ágyról, s kikaptam a dolgaimat a kezéből és folytattam a megkezdett munkát. 

Sikeresen a mi kis veszekedésünkkel, még jobban felbosszantottam. Az eddigi viselkedése szokatlan volt. Nem állt jól neki a kedvesség, ő a bunkó, faragatlan énjéről volt híres – legalábbis az én körömben. Hogy a többiekkel, hogyan viselkedett, azt én nem tudtam. A légkör egyre feszültebbé vált közöttünk, amiből minél előbb kiakartam szabadulni. Nem volt kedvem vissza menni még Szöulba. Kiakartam élvezni, hogy nem vagyok bezárva a négy fal közé, s eltudtam jönni. De, ha nem látnak szívesen minket, nincs más választásunk, mint hazarepülni – köszönhetően a két hülyének. 

Órákkal később, már a repülőtéren várakoztunk, hogy felszálljunk és kezdetét vegye az újabb repülőút. Egyszerűen imádtam repülni, főleg akkor, amikor meg sem kérdeznek róla. Persze a körülöttem élő embereknél ez már csak így működött. Ami azt is jelentette, hogy nekem követnem kellett a szabályokat és úgy cselekedtem. 

A bőröndjeinket már felszállították csomagtérbe, s már csak azt vártuk, hogy minket felengedjenek. Lett volna megoldás arra, hogy pár nappal tovább maradhassak, de az KyungAh és a többiekkel szemben, hatalmas nagy kitolás lett volna. Pedig rengeteg olyan hely volt még, amit meg sem néztem.

Most az egyszer abban reménykedtem, hogy KyungAh vagy Minhyuk fog mellém ülni, de mint mindig a sors megint szórakozott velem  egy jót. Csak érjünk haza, és végre elfelejthetjük ezeket a napokat, vagy inkább egymást. Jungkook végleg eltűnik az életemből, s békésen élhetünk majd Minhyukkal. Ha nem fog semmi közbejönni. 

Elfoglalva helyünket, Jungkookot és a többieket azonnal elnyomta az álom. Így megragadtam az alkalmat, elővettem a naplómat és elkezdtem bele jegyzetelni. Picikét gyerekesnek tűnhet, hogy tizennyolc évesen még naplóba írok, de egyszerűen ezeket a titkokat nem lehet elmondani másnak. Túl személyesek voltak. Bár KyungAh-nak már nem, ő tudta az egésznek a tartamát. 

Félszemmel a mélyen alvó Jungkookot lestem, s próbáltam rájönni, hogy melyik az a múltbéli seb, ami ezt művelte vele. Nyomozás és nyomok nélkül semmire nem mentem, valahol viszont el kellett kezdenem. A fejemben rengeteg ötlet megfordult, azonban le kellett mondanom róla, hisz' mindegyikkel felforgattam volna Kook életét, még jobban. És, hogy miattam romlott meg valakivel a kapcsolata. Ezeket is olyan szépen a fejemhez vágná, mint aki szándékosan tette. 

Elrakva a füzetet, én is megpróbáltam elaludni, több-kevesebb sikerrel. Álmaimban leforogtak azok a percek, amikor megismerkedtek Jungkookkal, együtt menekültünk a hazugság elől. És nem utolsósorban azok a pillanatok is, amikor egy teljes napra külön váltak útjaink. 

A szemeim hirtelen kippattantak és Jungkookot kezdtem el ébreszgetni, mivel szükségem volt a segítségére, ahogy a csapattársaiéra is. De ő erről nem tudhatott semmit, hisz' mégis csak múltjában fogok keresgélni. A nem tetszését, egy morgással fejezte ki, hogy hagyjam aludni. Ha nem lett volna ennyire életbe vágó a mondanivalóm, hagytam volna. Azonban az, így más választása nem volt, mint felkelni, s segítségemre lenni. 

– YooAra, mond mit akarsz hajnali kettőkor? – fordult felém hunyorogva. 

– A szüleid mikor repülnek Amerikába? – kérdeztem tőle. 

– Reggel hétkor, de miért kérdezed – meredt rám értetlenül. 

– Nem lehetne, hogy néhány napra beköltözzek hozzátok? – néztem rá, szinte már könyörögve. 

– Attól, hogy a családom nem lesz otthon, nem azt jelenti, bármit kedvemre csinálhatok – magyarázta. – És, ha megbocsátasz, aludni szeretnék – húzta vissza a szemére az alvómaszkját. 

Döbbenten néztem rá, ahogy visszaalszik és tudomást sem vesz róla, hogy még nem fejeztem be. Ekkora egy taplót, mint Jungkook, nem látott a világ. Aish, bezzeg, amikor az én segítségem kellett neki, egyből rábólintottam. Ne várja el, hogy ezeket után igent mondjak, amikor szorult helyzetbe kerül. 

Beletörődve a tehetetlenségbe, megpróbáltam elaludni. Azonban álom nem jött a szememre, így az út nagyrészét csak végig mocorogtam. A mellettem ülő, emiatt lecsapott volna, mint a taxiórát. 

– Jungkook POV. – 

Kicsikét sem volt idegörlő, hogy még mielőtt elment volna a szállodából, normálisan feltöltötte volna a telefonját. De szerencsére a sikátorban megtaláltam és agyonvertem azt a férget. Ha nem jöttem volna el, biztosan megerőszakolta volna. Egyedül csakis azt tudtam neki mondani, hogy nem bízunk meg egy vadidegen emberben, még akkor sem, ha kedvesenek tűnik. 

Csak nevetni tudtam azon, amilyen szerencsélten tudott lenni néha, olyan lelketlennek tűnt most. Nem hittem el eddig, hogy egy mindig vidám, jókedvű lány, mégis hogyan tudna szomorú lenni. Sosem értettem meg a lányok érzéseit, pedig nem is egyel volt már dolgom. A szálloda lépcsőjén, csendben mentem mögötte, hogy rajta tudjam tartani a szememet. Már csak azért is, mert KyungAh egész biztos kérdőre vonna, miért néz ki, úgy, mint egy lelketlen nélküli ember. 

Eléggé magába fordulva baktatott fel a lépcsőn, mivel még arra sem figyelt hogyan lép. Azonnal a csuklója után kaptam, mert nem volt kedvem innen a kórházba menni. Meglepődve nézett rám, mint aki nem tudja mi történne. Meg sem köszönve, vagy megvárva rohant előre, be a szobába.

Értelmét sem láttam, helyette a kanapén elterülve meredtem a plafonra. Azonban a nyugodalmam sem tarthatott sokáig, mivel a hidrogénezett szőkeség kiabált rám, minek értelmét sem láttam. 

– Mond csak, neked elment az eszed? – förmedt rám.

– Nem, mert azt sem tudom mit tettem, amiért ilyen hangnemben beszélsz velem – feleltem higgadtan. 

– Ne add itt az ártatlan. Az én apám most beszélt a tieddel és elmondta mit műveltél és most mit művelsz YooAra-val – kezdett el méregetni.

Szemeim kiguvaddtak, mivel nem hittem el, hogy az apám elmondta. Komolyan, ilyen szánalmas dolgot rám kenni, amikor nem is avattak bele a dolgokba. Inkább hagytam, hogy hadd kiabáljon, úgy sem lett volna semmi következménye. Aztán kár volt elkiabálni, mivel a portáshölgy jelent meg az ajtóban. KyungAh megerőltette a kis angol tudását és sikerült megértetnie velünk, hogy mit is magyarázott. 

Két perc múlva, már dühösen szórtam a bőröndbe a ruháimat. Kizártam a látókörömből az értetlenül, egyhelyben ülő YooAra-t. Azonban azt már nem nézte jó szemmel, hogy a saját ruháit kezdtem el pakolgatni. Kikapta a kezemből, s szúrós szemekkel kezdett el méregetni. 

– Ha nem érted miért akarlak megóvni tőle, akkor jobban teszed, hogy te magad kezdesz el a dolgok mögé nézni – zártam le a témát, s reménykedtem, hogy ezt a mondatot nem hallotta. 

Már a repülőtéren is feszült volt a légkör, amin még KyungAh jókedve sem tudott segíteni. Csak azt vártam, mikor szállunk és hagyjuk el ezt a helyet. Leültem YooAra mellé és próbáltam volna aludni. Mint mindig, most is csak a szemeimet tudtam pihentetni, de legalább esélyem nyílt pár mondatot kilesnem a féltett naplóból. Amiről KyungAh annyit mesélt. Ígéretesnek tűnt, de semmi használható nem volt benne. Nem mintha kutakodni akartam volna a múltjában. 

Fél órával később már mélyen aludtam, amíg YooAra fel nem zavart az idiótaságaival. Egyetlen egy este vagy éjszaka sem telt el úgy, hogy az ne a lány marhaságaival legyen tele. Ilyenkor csak imádni tudom, de amíg a párkapcsolatos ötletét fel nem veti, nem kezdek el idegeskedni.

– YooAra, mond mit akarsz hajnali kettőkor? – fordultam felé, tetteve a  hunyorgást.

– A szüleid mikor repülnek Amerikába? – tette fel a kérdést hirtelen. 

– Reggel hétkor, de miért kérdezed – meredtem rá értetlenül. 

– Nem lehetne, hogy néhány napra beköltözzek hozzátok? – nézett rám, szinte már könyörögve. 

– Attól, hogy a családom nem lesz otthon, nem azt jelenti, bármit kedvemre csinálhatok – mondtam fáradtan. – És, ha megbocsátasz, aludni szeretnék – húztam vissza a szememre az alvómaszkot. 

Csend és béke vett újra körbe, YooAra is elnyugodott végre és persze a lámpákat is lekapcsolták, hogy mi utasok nyugodtan tudjunk aludni. Ez előbb is eszükbe juthatott volna és akkor nem kellett volna használnom a maszkot. 

Reggel a pilóta szavaira keltünk, ráadásul a recsegőhang pont nem volt jó a fülemnek. Még az sem zavart, hogy a szomszédommal össze van kulcsolva a kezünk. Na, jó nagyon is belerondított a képbe, azonban nem volt kedvem felkelteni. Ahogy egyre csak a kezeinket méregettem, valami forróság öntött el. A szívem gyorsabban vert, mint máskor, sőt a kezemnek meglehetősen jól esett a szorítása. Nem akartam elhinni, hogy ez szóba jöhetett, mert egyenlőre olyanok vagyunk, mint a tűz és a víz. Én terjesztem a dolgokat, ő pedig csírájába elfojtja azt, miután mindig visszatér a nyugalom és a béke. 

Pár nappal később, újra a dormban tengettem a mindennapjaimat a srácokkal. Időközben, még az akaratom ellenére is, de beköltözött hozzánk YooAra, aki után jött ChanMi is. Meglepő módon, ahányszor oda telefonáltam minden rendben volt. Még véletlenül sem hallottam csörömpölést, kiabálást, tűzoltók hangját meg még inkább nem. Jó volt látni, hogy azért megpróbálnak kijönni egymással, még akkor is, ha ChanMi rendes lány, de továbbra is adja a ribit. Aki szereti felbaszni a másik ember agyát. YooAra pedig maradt ugyan az. 

Éppen a próbateremben ültem és gondolkodtam, hogy mivel tudnám elfeledtetni YooAra-val a zűrös napokat. Semmi használható nem jutott eszembe, a többi hyung-nak meg nem akartam az orrára kötni a magánéletemet. Még akkor sem, ha több éves tapasztalatuk volt, mint nekem. 

– Mi van törpe, miért lógatod az orrod? – hallottam meg Jin hangját az ajtóból, mögötte a többiekkel. 

– Miből gondolod azt, hogy bánatos vagyok? – kérdeztem nevetve. 

– Itt ülsz a próbateremben, egyedül és magad elé meredve gondolkozol valamin – folytatta a mondanivalót J-Hope. 

– Hát igazából, azon gondolkodtam, hogy most tulajdonképpen hogyan gondolok én YooAra-ra. És persze azon, hogy az elmúlt napokat, miként tudnám elfeledtetni vele – magyaráztam nekik a dolgokat. Nem tudtam miért teszem ezt, egyszerűen jobban éreztem magamat utána. Nincs az a hatalmas teher a vállamon, amit ezzel kapcsolatban éreztem. 

– Lássuk csak. Ha ránézel, hevesebben ver a szíved és zavarba jössz? – kezdett bele a dologba Jimin. 

– Nem, csak akkor, amikor a kezünk összeér vagy, ha alig van közöttünk pár centi távolság – gondolkodtam el pár másodpercre. 

– Akkor többet nem is kell mondanod. Srácok, a mi kis maknae-k felnőtt – törölte le az arcáról a nem létező könnyeit Jimin hyung. – Jeon Jungkook, ezt az érzést úgy hívják hogy; szerelem – kezdett el tapsolni. 

Szerelem, milyen régen is éreztem már ezt. A legutolsó párkapcsolatom Lee Myung-hwa-val volt, YooAra egykori osztálytársával. De akkor még nem is tudtunk egymás létezéséről. Esküszöm, tényleg azon a napon találkoztam vele először. Egyedül a nevét hallottam akkor, amikor apám a családját leátkozta a poklok-poklára. 

Picikét féltem magamnak bevallani, hogy ez már nem utálat, hanem egyszerűen szerelem. Fejben lehet, hogy tisztában voltam a jelentésével, de a szívem teljesen mást akart. Egy kicsikét több időre lett volna szükségem, ez még korai volt. 

A gyakorlóterembe hirtelen YooAra rontott be, kezében a már jól ismert füzettel, amit naplónak nevezett. A srácok azonnal megrohamozták, mert utoljára három napja látták. Hú, az a kemény három nap, nagyon sok volt. Lássuk be, a szarkazmus és az irónia nem nekem való. Fülemet Suga hyung hangja csapta, amint jóízűen nevetett – biztos egy viccen, amit V mesélt. Hogy ki ne maradjak a buliból, én is betolakodtam közéjük. 

YooAra naplója ki volt nyitva, így kapva az alkalmat, utána nyúltam és elkezdtem olvasni a sorokat. "Mióta beköltöztem Jungkook-hoz, egy valamin jár az agyam. Múlt, múlt és mindig csak a múlt. Nem tud róla, de akarva-akaratlanul is muszáj a múltjában keresgélnem, ha ráakartam jönni, miért viselkedik így. Habár figyelembe is veszem az elmúlt napokat, alig volt hozzám sértő és bunkó beszólása. Ettől függetlenül is, a végére akartam járni. Ahogy annak is, Minhyuk miért tette azokat az elszánt lépéseket, hogy ártani tudjon a családomnak. Ebben a játékban, mindenki piszkos eszközökkel játszott, és olyan halkan közeledtek felém, hogy arról én nem is tudtam. Itt, már senki sem volt ártatlannak nevezhető!"

Ezeket a sorokat elolvasva, csak nevetni tudtam. Egyszer sem láttam őt még ilyen elszántnak, de érdekelt, hogy mire is viszi. Érdekelte a múltam? Sok sikert, úgy sem fog találni semmit, mivel az apám mindet felégette és eltűnette a legutolsó nyomig... 

– YooAra POV. – 

Landolva az Icheoni repülőtéren, az útjaink egy kis időre ketté váltak. Kivéve az enyém és Jungkook-é. Vettem a bátorságot, hogy bármi kérdezés nélkül, de nála fogok lakni pár napig. Az a pár nap, addig él, ameddig ki nem derítem vagy találok valami használhatót, ami segít elindulni egy bizonyos úton. 

Amikor megjelentem nála, nem számoltam azzal, hogy ChanMi is ott lesz. Én úgy tudtam, hogy egy visszatérésre készülnek és minden idejét a próbateremben, a fotózásokon, illetve a dormban tölti. Akkor egy hatalmasat tévedtem, ha ő jelenleg itt tartózkodott. Meglepve fogadta a hírt, hogy egy pár napot itt fogok eltölteni. Úgy, hogy arra az időre megfogadtuk, hogy meg sem fordul majd a fejünkben megölni a másikat, vagy kiidegelni. 

Fél óra reklamáció után a vezetőségnél, sikerült meggyőznöm őket, hogy csak a srácokkal akarok pár szót váltani. És véletlenül sem kihozni a sodrából Jungkookot. A próbaterembe a lehető leghalkabban léptem be, ami a fiúknak azonnal feltűnt. Ezáltal megrohamozva engem. Két másodperc sem telt el, már a földön ülve kérdezgettek, hogy milyen volt Magyarországon. Röviden és tömören fogalmaztam meg, mit egy jól megszokott V Oppa poén követett. 

Ekkor már Jungkook is közénk férkőzött, s hallgatta V történetét, hogy amíg mi nem voltunk itt, meglehetősen jól összebarátkoztak MinJi-vel és MiYounggal is. KyungAh is szóba került, hogy TaeTae-nek mennyire hiányzott már. Szerintem a háttérben egy szerelem volt kibontakozóban. Meglehetősen örültem volna nekik, mert így teljesül majd Hara egyetlen álma. 

A társaság beszélgetését Jungkook hangja törte meg. Lassan már a könnyei folytak ki a szemeiből, annyira kellett nevetnie. Egy pillanatig nem tudtam min is röhög, aztán amikor a kezében megláttam a naplómat, dühösen téptem ki, mit ő csak egy nevetéssel díjazott. Kicsikét sem volt zavarba ejtő a többiek előtt. Csakis abban tudtam reménykedni, hogy nem olvasott bele. Ki is derült volna a napló titka... És persze Minhyuk titka is, mit nem szabadott megtudnia senkinek... 

Szerencsére azt nem írtam bele, csak egy mondatban említettem meg. Azonban egy sötétebb titoknak, később szabadna majd kiderülnie, miben annak a bizonyos személynek a kiléte szerepel... Jungkook, remélem nem fogod megtalálni azt és olyat tenni magaddal, ami fájdalommal járhat. Egy nap Jungkookkal az oldalamon fogok szembenézni... Vele...