[Distance] – 16. Búcsú, de mégsem

– Feladom! – suttogtam, mit még a barátnőim is hallottak. 

Újra olvastam a papíron levő sorokat, miket az agyam nem igazán akart felfogni. Ennek eredménye kép, egyre több könny szökött a szemembe. A levegővételem is szaporább lett, szinte majdnem megfulladtam. Egyszerűen nem bírtam elfogadni a tényeket, hogy ilyen álszent dolgokra használtak fel. 

KyungAh az egyik kezét a csuklóm köré fonta, ezzel szorosan magához ölelve. Igen, szokása volt, hogyha egyikünk teljesen letargiába zuhant, akkor a híres "nyugtató" ölelését használja. A vállán sírtam tovább, hátha segít csökkenteni a feszültségemet és nyugodtabb leszek. 

– YooAra, idefigyelj! A sírás nem a gyengeséged jele, ez azt mutatja, hogy túl sokáig voltál erős. Kisírod magad, s  hidd el, utána újra boldog leszel – nyugtatgatott MinJi. 

– Igaza van MinJi-nek. A lelked megkönnyebbül és elfelejti az összes rossz dolgot – mondta Hara. 

Hogyan tudtam volna elfeledni minden létező problémát, amikor a legjava még csak ezután fog jönni. Nem volt elég a szenvedés, amit az élet eddig elém állított, helyette még jobban megnehezíti a dolgokat. Mindössze egy hét és nincs tovább. Egy hét, s végre megszabadulok minden addigi terhemtől és itt tudok hagyni mindent. Változtatni a sorsomon, és felébredni abból a rémálomból, amibe belekergettek. Nem nézni vissza, s nem gondolni a zavaros múltra. Arra a múltra, mely nem egyszer tört meg igazán lelkileg. Az elmúlt napok, mind eltűntek a háborgó óceán habjai között, mi nem fog többé a felszínre jönni. 

Tudat alatt valahol mégis reméltem, ha egyszer vissza szándékoznék térni, egy jobb hely válik Szöulból, hol nem a nagyképű embereké a világ. Soha nem volt bajom a várossal, viszont mióta szinte minden ellenem fordult, eltudtam volna menekülni. Hátrahagyva minden eddig megszenvedett dologért, mit nehezen értem el. 

Semmi nem tudott eltántorítani attól, hogy jól megmondhassam a magamét Jungkook-nak. Belül majd szétvetett a düh, ahogy a méreg is, hogy ilyet mer feltételezni rólunk. Szentül megfogadtam, hogy nem csinálok és nem mondok semmi rosszat Jungkook-ról, de ez már túl ment a határon. 

Ideje volt húsz perc után, újra a sarkamra állni és megmondani a magamét annak az embernek. Volt hozzá pár nem kedves szavam, amit talán nem is fog zsebre tenni. Amilyen hangnemben beszélt velem, én is úgy fogom a fejéhez vágni az összes létező szitokszót. Azonban ahányszor elmentem a BigHit-hez, vagy elküldtek vagy inkább a rendőrséggel fenyegetőztek. Így meg nem kockáztattam azt, hogy én is bekerüljek az őrsre, mint KyungAh. Akkor már vége is lett volna a priusz mentes életemnek. 

Az egy hét csak úgy elrepült, még észbe sem tudtam kapni, de máris az utazás előtti nap álltam. Pedig úgy terveztem, hogy ez idő alatt elmondom KyungAh-nak és a többieknek, hogy Magyarországra utazok holnap. És, hogy ebből mi lett? Minél tovább halogattam, míg végül itt lyukadtam ki. Nem volt könnyű összehívni úgy a kis csapatot, hogy azért ne legyen árulkodó, amit mondani akartam. 

Két óra elteltével, már egy kávézóban ültünk, egy elég feszült légkörben. Eredetileg arról volt szó, hogy csakis a lányok jönnek. Erre KyungAh, csakis elhozza az egész BTS-t, és a másik két jó madarat. Jobbnak láttam volna elhúzni a csíkot, összeszórni a ruháimat és minden szó nélkül, elutazni. Gyáva vagyok? Meglehet. Menekülök a magyarázkodás elől? Pontosan. 

– YooAra, miért kellett a nap közepén ide rángatnod? – nézett rám felvont szemöldökkel MiYoung.

– Ami azt illeti azért, mert holnap elutazok. Mi  talán a BTS tagokra nem tartozik. Bocsi srácok – vigyorogtam rájuk kedvesen. 

– Gondolom ez lesz azaz út, amikor Magyarországra repülsz, csak a szüleid nélkül – jelentette ki KyungAh. 

– Te ezt mégis honnan tudod? – kérdeztem kikerekedett szemekkel. 

– Tudod, a naplók néha csodákra képesek. És még mekkorára. Vannak benne olyan titkok, miket, ha elmondanék, egy valaki nagyon besértődne – dőlt hátra nyugodtan a székén. 

Ahogy kimondta a mondatot, az ütő is megállt bennem egy pillanatra. Komolyan beleolvasott a naplómba, ahova a legféltettebb titkaimat írom?! Na, ezért még mélyen megfizet a mélyen tisztelt Oh KyungAh. Mégis, hogyan azt még nem tudom, de valamit kitalálok. S megtanulja, hogy ne olvasson bele más naplójába. Ha én megtisztelem azzal, hogy nem kutakodok más cuccai között és olvasom el  a naplóját... Ő is megtehetné ezt. 

Elhessegetve a sötét felhőket, a fejem felől, próbáltam az arcomra egy mosolyt erőszakolni. Sikerült –e? Nem nagyon akart, így szinte az arcomról lelehetett olvasni, hogy legszívesebben kinyírnám KyungAh-t. Hiába, ha egyszer ilyet tett, a vége mindig valami veszekedés vagy valami más lett. Mindig megtalálta minden naplómat, mi miatt egyetlen egyet sem tudtam befejezni. És most ez is a tűzben végezte, akárcsak a többi is. Úgy gondoltam, hogy ezt soha nem tenné meg, de mégis, így kénytelen volna beletörődni a dologba. Ezen már tényleg nem is kellett volna meglepődnöm.

Végig néztem a társaságon, kiknek arcára a döbbenet ült ki, egy személyt kivéve. Jungkook nyugodtan hátradőlve lazított, mint akit meg sem hallotta a dolgokat. Végül is, ezt vehettem egy jelnek, hogy nem érdekli őt a dolog. Egy csepp bűntudat sem volt a viselkedésében, hogy leginkább miatta megyek el. Ott legalább nem fognak utolérni a hazugságai. 

A csendet Minhyuk hangja törte meg, miben észre lehetett venni a szomorúságot, ugyanakkor a büszkeséget is, hogy képes vagyok túllépni a Jungkook szabta szabályokon. Nem volt könnyű, de megérte, ha egyszer mindent feledni akartam. Viszont a legnehezebb része még csak most fog jönni, mi szintén nem lesz gyerekjáték. 

– YooAra, mint a barátod, szeretnék veled menni! – nézett rám határozottan Minhyuk. 

Amikor már pont válaszolni akartam, pont akkor köpte ki a teáját Jungkook, ki ezek után, majdnem megfulladt. Viccesnek találtam a jelentet, min jót nevettem volna, de még mindig nem vagyok kárörvendő. 

– Akkor már én is megyek – jelentette ki Jungkook. 

– Remek, akkor már ChanMi-t nem akarnád elhozni? – kérdeztem szemet forgatva. 

– Én nem rá gondoltam, hanem KyungAh-ra. Csak, hogy legyen társaságod és ne fiúkkal legyél összezárva – méregette dühösen Minhyukot. 

– Nekem aztán olyan mindegy – válaszoltam letörten. 

Végre úgy gondoltam, hogy ezzel hivatalosan is megszabadulok a bajforrástól. Helyette pedig, még jobban folytatja a dolgokat. Ezek szerint nekem tényleg nincs nyugtom, addig, ameddig tönkre nem tesz teljesen. Úgy, hogy kénytelen voltam abba beletörődni, hogy jönnek velem hárman az útra – mi eredetileg tervben sem volt. Egy teljes hónapig a nyakamon lesz egy idegesítő idol, a legjobb barátnőm és a barátomnak nevezhető alak. Más lány a helyembe rég körbeugrálta volna a várost és elmondta volna mindenkinek. 

A tegnapi nap óta, még mindig nem akartam elhinni, hogy tényleg lett egy társaságom az útra. Nem volt jó ötlet, hogy Jungkook is eljött velünk. Egyrészt egész biztos, hogy a két fiú kinyírják egymást – ami miatt engem fognak kérdőre vonni –, másrészt engem akar majd kiidegelni, mint mindig. Ilyenkor már tényleg nem tudtam mit kezdeni magammal, csakis pánikba esni. S azon agyalni, miként tudjam a tudtomra adni, hogy percek kérdése és vége. 

Néhány órával később, mindannyian a reptéren vártunk a kapu mögött, hogy felszállhassunk. A minicsapatnak a három tagja sajnos nyugalomhiányban szenvedtek. Egyetlen egy percre sem bírtak lenyugodni, amivel majdnem azt érték el, hogy feldöntöttem az előttem álló nőt. Lassan ott tartottam, ha nem fejezik be, egyesével ütöm le őket és mehetnek a poggyászok közé. Újabb percekkel később, beengedtek minket, s el is foglaltuk a helyünket. Kezdtem azt hinni, hogy rosszabb nem is lehetne, azonban mégis. A semmiből Jungkook huppant le a mellettem levő üres helyre. 

– Készülj fel YooAra! Az életed ott sem lesz másabb, ezt komolyan mondom – fordult felém. – Sőt, könyörögni fogsz, hogy hadd térhess vissza Szöulba. És a repülőjegyekért, hozzám fogsz rohanni – köpte egymás után a szavakat.

Rémülten néztem rá, mivel tudtam hova akart kilyukadni, de nem akartam hinni neki. Gondolhattam volna rá, hogy valami ilyesmi szándéka lehetett. De nem, még véletlenül se kérdezzem meg, miért is akart velem jönni. Csak engedjem meg neki, mert akkor még jobban ártani próbálna. Jungkook, neked komolyan az a szándékod, ami a levélben van...? Vagy csak valaki a háttérből irányít, s valójában a természeted és az akaratod teljesen más...?