[Distance] – 14. Csak egy pillanat volt az egész

Őszintén válaszolj, hogy végre én is megértsem, mi az, amin keresztül megyek. Nem tudod, de magamban őrlődök, és keresem a válaszokat, azokra a kérdésekre, amiket itt hagytál nekem. Itt hagytad, hogy egy magam oldjam meg ezeket, miközben te a páholyból figyeled ezeket. Nincsenek érzéseid, te csak egy sivár, unalmas élettel rendelkezel. Ennek ellenére, tényleg jól esne az, hogy elővedd a jobbik éned és segíts nekem. De nem, te csak örülni tudsz a másik bukásának. És, amikor elesett, nem segítenél rajta, s biztatnád, helyette még jobban beletaposol a lelkébe. 

Megakartam szabadulni ettől érzéstől, ellökni magamtól és menekülőre fogni a dolgokat. Azonban ez nem számított neki, a fejében mindössze az erőszakosság létezett. A kedvesség, a tisztelet egyedül ChanMi iránt létezett, s persze a csapattársai felé. Más emberi lény szóba sem jöhetett. Az ilyen személyekkel – akárcsak én –, csak flegmáskodni és bunkóskodni tudott. 

– Te megvesztél? – förmedtem rá. 

– Bocs, de idegesített, hogy nem bírod befogni a szádat. Tudod, vannak emberek, akiket zavar, amikor beszélsz – kezdett el nyávogni. 

– Hé! Nem is így beszélek, amúgy is, nem kellene erre csavarognod – keltem ki magamból. – Nincs erre dolgod, ellehet menni innen. Viszlát – integettem neki mosolyogva. 

Igazán eszébe véshette volna a dolgokat, hogy ő neki még mindig semmi köze az én életemhez. Törődjön az övével, van a családja és közte mit elrendezni, illetve tisztázni néhány dolgot. Úgyhogy, addig, ameddig szépen beszélek, szedje a sátorfáját és álljon tovább. Ne nekem kelljen elküldenem innen, mert akkor nem lesz itt jó világ. Ez most halál komolyan mondom. 

Jungkook nem bírta tovább, hogy nem látom itt szívesen, így miután nekem vágott egy borítékot, már csak a távolodó alakját láttam. Ahányszor a közelembe volt, úgy éreztem magam, mintha minden levegő elfogyott volna. Azokban a percekben szinte megfulladtam volna, ha nincsenek az életmentő percek és emberek. Feladtam és hagytam volna mindent elveszni, s cselekedni, ahogy ő diktálja. Nem is egyszer mondta, hogy; "Nem áll szándékomban semmi veszélyes dologba belerángatni!" Aha, mi lett belőle?! Belerántott magával a mély vízbe, ahol több veszély leselkedett ránk, mint bárhol máshol. Ahelyett, hogy egyszer, fülét-farkát behúzva távozott volna a helyszínről. Nagy bátorság kellett ehhez. 

Tekintetemet a borítékra függesztettem, s méregettem. Elég vaskos volt, ami arról árulkodott, hogy rengeteg papír van benne. A név pedig KyungAh-nak lett címezve. Most az egyszer igazat mondott a majom, de még mindig nem tűrtem el, hogy a barátnőmet is zaklassa. Bármennyire is megszállottja KyungAh a bandának. 

Nem tudtam, hogy most kinyissam és beleolvassak vagy hagyjam inkább Hara-ra. Pofátlannak tűnnék, ha megcsinálnám, sőt egy olyan érzésem is van, hogy ezzel elveszteném barátnőm bizalmát. Pedig a bizalom, a mi négyesünkben a legfontosabb. A szabályzatban is első helyen áll; "Megszegni, elveszteni más bizalmát, a csapatból való kitiltást jelenti!" Sokak szerint olyanok vagyunk, mint akik elmaradtak volna valahol az agy fejlődésében. Már csak azért is, mert szabályokhoz kötöttük a barátságunkat. 

Egy idő után úgy döntöttem, hogy inkább otthon adom oda neki, addig is jó helye a lesz a táskám mélyén. Most az egyszer tényleg bunkónak tűnhetek, de semmi kedvem ahhoz, ha valami olyasmit találna, ami darabokra törné a szívét. Van egy tippem mit állhat benne, viszont mégsem lenne jó, hogy pont arról legyen szó. 

Fél órával később az előadóteremből, mint valami csorda, úgy vonultak ki onnan, élén KyugnAh-val. Hiába, ha valami jól sikerül neki az egyetemen, mindig levakarhatatlan mosollyal jön ki a teremből. Problémás egy élete van a szüleivel, ennek ellenére mégis boldog és nem zavarja semmi. Nem hullik olyan könnyedén darabjaira, mint én. 

– YooAra, mehetünk! – termett mellettem barátnőm. 

– Rendben – bólintottam és elindultunk. 

Nem volt kedvem elmondani neki a Jungkookkal való csókot – amitől még mindig forog a gyomrom –, mivel ismerem annyira, hogy elkezdene kombinálgatni. És akkor hivatalosan is olyan lenne, mint az apám. 

KyungAh-nak egész úton be nem állt a szája, miközben én mellette mindvégig csendben ballagtam. Ahányszor valamit kérdezett, mindig csak bólintással vagy fejrázással válaszoltam neki. Az elmúlt pár órában nem igazán voltam a szavak mestere. Bőven lett volna mit mondanom neki, de nem akartam kedvrontó lenni. 

A nyugodt, békés csendet, a telefonom rikácsoló hangja törte meg. Őszintén?! Senkire nem voltam kíváncsi, még arra sem, aki telefonon keresett. Azonban, ha Minhyuk-ról volt szó, neki azonnal felvettem. Nem tudom miért, de valahogy kezdtem többet érezni iránta, mint barátság. Pedig világosan megfogadtam, hogy nem kezdem el a rég elfeledett érzéseket újra táplálni iránta. És ez most kudarcba is fulladt, feleslegesen erőlködtem. 

Lemaradva KyungAh-tól, fülemhez emeltem a készüléket, amiből Minhyuk hangja köszönt vissza. Nyugtató hatással volt rám a hangja, mi most pont jól jött, azután a veszekedés után. Próbáltam elnyomni magamban a feltörekvő haragot, nehogy elhordjam minden szarnak azt az ürgét Minhyuk előtt. Amióta találkoztak, közöttük dúlt a harag. Képesek lettek volna megfojtani egymást, csak azért, hogy erőfitoktatással megmutassák ki van magasabb szinten. Számomra mindketten csökönyös szamarak maradtak, viszont még mindig Minhyuk az, akit közelebb éreztem magamhoz. 

– YooAra, tudnánk találkozni ma? – kérdezte Minhyuk

– Persze, és mikor? – feleltem, miközben az arcomra kiült egy széles mosoly. 

– Úgy tíz perc múlva KyungAh-nál? – ajánlotta fel a helyet. 

– Tökéletes, amúgy is mindjárt ott vagyunk – kezdtem el ugrálni örömömben. 

Elköszönve egymástól, boldogan rohantam barátnőm után. Most az egyszer úgy örültem ennek, mint majom a farkának. Ettől viszont még nem kell hülyének tartani. Tényleg most érzem azt újra, amit az első kapcsolatomnál is; a felhők felett járok, jóval magasabban, mint három méter. És nem, nem vagyok belé szerelmes, csak másak az érzéseim feléje, mint Jungkook iránt. 

Tíz perccel később, már mindketten ott voltunk a ház előtt, azonban Oppa sehol sem volt. Azt mondta siet, akkor miért késik. Komolyan, egyedül ebben olyan, mint a szemétláda, seggfej. Azonban nem kellett sokat megváratni minket, utánunk két  perccel ő is megérkezett. Arca ki volt izzadva, ahogy a teste is. A testére tapadt ruha, tökéletesen kiemelte a vonalait, amitől minden lány meghalt. Nem szívesen használom ki ezt az alkalmat, de ilyet nem mindennap látnak a rajongók. 

Átadva a cuccaimat KyungAh-nak, azonnal Minhyuk után eredtem, akinek nem állt szándékában lassítani. Ő erősködött annyira, hogy találkozzunk, akkor legalább várjon meg. 

– Oppa, lassítsál! Nem vagyok olyan gyors, mint te – kiabáltam utána.

– Bocs, de izgatott vagyok, mivel az első randink – fordult felém mosolyogva.

– R-randi? – néztem kikerekedett szemekkel. 

– Ahogy mondod – mosolygott továbbra is. – Ha már itt tartunk YooAra, lennél a barátnőm? – vette komolyabbra a hangját Minhyuk.

A kérdése tulajdonképpen váratlanul ért, s emellett sokkolt is. Az érzéseim még mindig tisztázatlanok feléje. Más hatással volt rám, mint Jungkook, amikor nekem ugrott. De mindkettő váratlanul cselekedett. Az egyikbe belerángattak, mibe nem szólhattam bele, a másik pedig egy egyszerű kérdés, miből kiszállhatok, mert nem kötelező. Azonban azt is figyelembe kellett vennem, hogy gimnázium óta, csakis Minhyuk-ra pályáztam, senki másra. Akkor meg mi értelme lenne elszalasztani az alkalmat. 

– A válaszom, igen – feleltem vigyorogva, s azonnal a nyakába ugrottam. 

Derekamnál fogva szorított magához, mint aki már évek óta nem ölelt embert. A szorítása, még jobban az égbe emelt. Ahonnan nem akartam visszatérni ebbe a rohadt, tetves világba. A nap hátralevő részét, együtt töltöttük, mint boldog pár. Az égen már a hold volt az uralkodó, mi csakis azt jelentette, hogy ideje elköszönni egymástól. Egy ölelés kíséretében elváltunk egymástól, s elindultam hazafele.

Levakarhatatlan mosollyal keltem át az úttesten, amikor egy ismerősen csengő női hangot hallottam meg a hátam mögött. S egyedül már csak a kezét éreztem meg a hátamon, amint kilökött az úttestre , egyenes egy felém közeledő kocsi elé. 

– Viszlát YooAra! Találkozunk a túlvilágon – felelte, s közben a hangját észre lehetett venni egy gúnyt is.