[Distance] – 13. Ellentétek

Ahogy ott ültem a helyemen, csak néztem ki a fejemből. Nem voltam kíváncsi rá, mivel úgy rémlik megegyeztünk abban, hogy elfeledjük egymást. Én meg is tettem, akkor minek felrúgni az egyezségüket?! Az egyszer biztos, hogy nem állok le vele újra egy hülyeség miatt. Elmondtam az igazságot, mindenki tudja. Azt kezdhet az életével, amit akar, ha kedve tartja, felszedheti ChanMit. 

Igazán felszívódhatna, nem érdekel a mondani valója. Mi több, elhúzhatna az egyetemről. Maradjon meg maga kis világnál, s ne kössön bele az enyémbe. Nem hiszem el, hogy egyetlen egy percig sem bír nyugton maradni, úgy, hogy engem ne zaklasson. 

– Na, ne szórakozz velem. Ugyan, kérlek, nem vagy az esetem – felelte szarkasztikusan. 

– Milyen jó tudni, de azért ezt finomabban is lehetne közölni – néztem rá dühösen. 

– Na, idefigyelj YooAra! Veled kapcsolatban nem a kedvességemről vagyok híres – hajolt közelebb. – Törődj bele, az életed maga lesz a pokol ezen az egyetemen. Erről én magam gondoskodom – meredt rám, miközben egymás után mondta a cseppet sem kedves szavakat. 

– Hogy fordulnál fel! – sziszegtem a fogaim közül.

Nem félek tőle, csak egy nagyra nőtt gyerek, akinek jó nevelésre van szüksége. Ami pedig az életem pokollá való tételét jelenti, mindössze egy jó fenyegetéssel akart érvelni, hogy felkeljek innen. Több üres hely van ebben a teremben, így méltóztasson máshova menni. S ne engem zargatni, különben megfogja bánni. Jeon Jungkook még nem ismeri azt az oldalamat, akivel nem érdemes ujjat húzni. 

Kezemmel kezdtem el integetni, hogy ideje lenne végre felszívódni, s más lány társaságát keresni – akit, ha akar tönkre is tehet. Egy ideig nem esett le neki, aztán, amikor megakartam szólalni, jött ő. Akiről mindvégig azt hittem, hogy haragszik rám és nem lesz képes nekem megbocsátani. Mentségemre szolgáljon, hogy még mindig nem tudtam arról, miért is haragszik rám. 

– Le lehet róla akadni, így is sokat nem szenvedett miattad, nem hiányzik, hogy ennek a vége az legyen – csatlakozott hozzánk az illető. 

– Ne pattogjál nekem itt öcsi. YooAra-val van egy kis beszélgetni valónk, mivel sokkal tartozik nekem – nézett rám megvetően. 

– Csak szólok, hogy akit az imént le öcsiztél, idősebb nálad – kezdtem el nevetni. – Jobb, ha elhúzod a csíkot. 

Jungkook arcáról még a mosoly is lehervadt, amint megtudta, hogy Minhyuk négy évvel idősebb nála. Így jár az, aki mindenféle kérdezés nélkül beszól az idősebbnek. Gondolom a csapattársai sem bírják elviselni, ha a maknae minden egyes percben cseszegeti, illetve beszólogat nekik. Idővel a barátnője vagy felesége úgy kifogja rakni a szűrét, mint a huzat. Ha azt láthatnám, egy jót nevetnék rajta, az tuti. De ez már más téma, ez a jövőre, ami pedig mostani jelenetet illeti, az jelenre vonatkozik. 

Percekkel később Jungkook még mindig ott állt előttem, Minhyukkal együtt. Kíváncsian várom mi lesz a következő poénos beszólása, amivel elakarja kergetni Minhyukot. A szőke hajú srácra ránézve, egyáltalán nem érdeklte, hogy miket vág Jungkook a fejéhez, az mind lepergett róla. Mintha kutya-macska párbajt vívnának, tök fölöslegesen. Nem akarom isteníteni egyiket sem, de simán meglehet állapítani, hogy Minhyuk az, aki győztesen kerül ki ebből a szócsatából. 

Amúgy meg mi a fenét keresnek itt ezek mindketten?! Tudtommal Minhyuk az új klipjüket forgatják, Jungkook-nak pedig a dormban van a helye. Mindketten szépen távozhatnak, mivel  a teremben levő személyek – köztük MiYoung is –, tekintetét ide vonzották. Komolyan, egyikük sem ismeri a határokat. 

Megunva a társaságukat, felálltam és a lépcsőn letrappolva, megragadtam barátnőm karját. Legalább egy értelmes emberrel tudtam beszélni a csoportból, ha a többiek ügyet sem vettek az egészről. 

Kiérve a folyosóra a fullasztó légtérből, azonnal jobban éreztem magam. Most, hogy Jungkook újra feltűnt, a vállaimra újra ráfog rakódni az a mázsás súly, mi tegnap múlt el. Nem baj, csak két hét és eltűnhetek Szöulból egy kis időre, aztán egy hónap múlva újra itt fogok dekkolni. Jó móka lesz a két ország között cikázni össze-vissza. Nincs annyi pénzem, hogy ezt megengedhessem magamnak, viszont valahogy ki kellett szakadnom ebből a világból. S persze, a legjobb megoldás az volt, hogy olyan helyre repülsz, ahol a szüleid könnyen megtalálnak. Igen YooAra, erre is csak te vagy képes. 

– Meg sem kérdezem, hogy Minhyukot honnan is ismered. A te életedben csakis idolok léteznek? – nézett rám MiYoung felvont szemöldökkel.

– Szerinted én akartam a nyakamba varrni ennyi problémát?! Mert szerintem nem, ugyanis ezek maguktól jöttek – közöltem vele a tényeket. 

– Jó vágom a dolgot, csak kérlek higgadj le. Tudod, hogy milyen ijesztően nézel ki, amikor mérges vagy? – tette fel az újabb kérdést. 

– Ha nem akarod, hogy még mérgesebb legyek, fejezd be a kérdezgetést – válaszoltam lehunyt szemekkel. 

MiYoung-ról tudni kell, hogy ahányszor felmegy bennem a pumpa, azonnal a pánik tör rá. Szerinte ilyenkor képes vagyok levezetni máson a haragomat, vagy éppen fejjel neki menni a falnak, illetve az illetőnek. Túl sok olyan filmet látott, amiben ez történik. Sőt, tudom az érzéseimet annyira kontrollálni, hogy ez ne történjen meg. 

Ránézve a falon lógó órára, mindössze egy percünk maradt visszasietni az órára. Már most elkönyvelhettem ezt a napot balszerencsésnek. Ahol Jungkook ott van, biztosan nem marad semmi épségben. Ilyen lesz az elkövetkezendő időszak is. Néha már tényleg azt kívánom, hogy visszatérhessek Veronába, vagy inkább elásni magam a föld alá, jó mélyre. 

A nap többi része csigákat megszégyenítően lassan telt. Ezek mellett a legrosszabb mégis az volt, hogy Minhyuk az egyik oldalamon, a másik pedig Jungkook ült. Mint valami körözött bűnöző, úgy figyelték minden mozdulatomat. Egy picikét sem találtam idegesítőnek, meglehetősen jól esett. Habár valljuk, tényleg bosszantó volt, hogy léptem-nyomon engem fürkésztek a tekintetükkel. 

Az órák után – mivel nem igazán siettem sehova –, szépen megvártam KyungAh az ő termüknél. Még egy teljes óra hátra volt, így ez idő alatt simán eltudtam volna végezni az estére halasztott programokat. Mert én vagyok olyan kedves és aranyos, hogy megvárom a mindenében vidám barátnőmet. 

Azonban volt egy váratlan vendégem, aki a mai napon talán már negyedszerre próbál az aurámba férkőzni. Hát persze, hogyne... Azok után, amit velem tett, nem érdemelné meg egy rajongó bizalmát sem. 

– Mit keresel itt? Egy szóval sem engedtem meg, hogy kövess – néztem rá szúrós szemekkel. 

– Megnyugodhatsz, nem hozzád jöttem, hanem KyungAh-hoz – fordult el a másik irányba.

– Mi a francot akarsz te tőle? Legalább őt ne tedd tönkre, sehogyan se – dörmögtem az orrom alatt. 

– Kuss közöd nincs hozzá. Sőt, ha rád is tartozna, akkor sem mondanám el – kezdett el kiabálni. 

– Nem tudom, hogy mondták –e már neked, de egy köcsög, szemétláda egy alak... – köptem a szavakat egymás után, azonban minden szót belém fojtotta. 

Már megint. Megint ott lyukadtunk ki, mint, amikor először találkoztunk. Akkor is a semmiből támadott le, s most is. Másképp is ellehet hallgattatni egy lányt, nem mindig a csók a megoldás. Kérlek Istenem, segíts rajtam, hogy eltűnjön az életemből ez a görény. 

Miért van mindig az, hogyha elakarok feledni valamit, soha nem sikerül, mert mindig feltűnik az elmémben? Miért velem történik minden rossz, amikor egyetlen egy olyan súlyos hibát sem vétettem, amivel ezt érdemlem? Hányszor kell megjárnom a poklot poklát, csakhogy nyugtom lehessen? Miért járom én ugyanazt a végtelennek látszó kört, egy olyan féllel, akit ki nem állhatok? Mond Jeon Jungkook, miért van az, hogy nem osztozunk egy jövőn, mégis közünk lett egymáshoz, ráadásul nem férünk össze, hisz' taszítjuk egymást, mint két üveggolyó...? Válaszolj...!