[Distance] – 11. Mint két idegen

Várd ki a végét Jeon Jungkook, engem nem olyan fából faragtak, akit egy egyszerű bókkal letudsz venni a lábáról. Ahhoz korán kell felkelned, hogy a bizalmamba férkőzhess és ágyba tudjál csalogatni. 

Talán még tíz percig lehettünk abban a pozícióban, amikor hirtelen kapcsolt az agyam, s lerugdosva magamról kezdtem el szedegetni fel a földre szórt ruhadarabokat. A sötétben tapogatózva kerestem a fürdőt, hogy legalább ott biztonságban lehessek. Sőt, ha már ott vagyok, ki is mászhatok az ablakon, és ott meg is lóghatnék. Viszont még mindig a huszadik emeleten vagyok, s nem vagyok macska, hogy talpra esve érek földet. Így egy merész húzás lenne tőlem az egész dolog. 

Belenézve a tükörbe még én magam is megijedtem magamtól, köszönhetően az elmosódott sminknek. Mint, aki rengeteg piát megivott volna a megnyitó kezdetén. Ha emiatt alkoholistának néznek, megölöm Jungkookot, ezt most megmondom. 

Csak  verd ki a fejedből, hisz' ha foglalkozol vele, csak nagyobb púp lesz a hátadon YooAra. Ártott eleget, nem kellene, hogy még jobban a földbe legyek döngölve szó szoros értelemben. 

Ránéztem a telefonom kijelzőjére és hajnali kettő volt írva, ami minden bizonyára azt jelenthette, hogy a szálloda felavatásának vége. És igazam volt, az előcsarnokban mindenhol a sötétség uralkodott és a kapuk is be voltak zárva. Hogy reggel mit fogok mondani, amikor meglátnak, még nem tudom. 

Csalódottan nyomtan meg a lift gombját, mivel nem volt kedvem lent kóvályogni egyes-egyedül. Még a részeg idol is jobb társaság, bár mennyire nem kívánatos személy a körömben. Azonban egy meglepetés várt, mivel hat alak támogatta a ittas társukat, aki kókadt fejjel nézett le a földre. Reggel egész biztosan fájhat majd a feje, amiért szintén engem fog okolni. Simán kinézem belőle. 

– Jungkook, ébredj fel! Nincs kedvünk a dormig hazacipelni, úgy, hogy lassan mi is összeesünk – taposott hirtelen a fiatalabb lábára Jimin. 

– Jól van, hyung, fent vagyok – kapkodta a fejét ide-oda Jungkook. – YooAra, te meg mégis mit keresel itt – kerekedtek ki hirtelen a szemei.

– Ó, csak nem elfelejtette a parányi agyad, amit fent műveltél a szobába?! – néztem rá megvetően.

– Ja, hogy az te voltál és nem ChanMi! Akkor most már minden világos – csapott hirtelen a homlokára, miközben mosolygott. 

– Amilyen pofátlan vagy, még van bőr a képeden mosolyogva kijelenteni ezt? – meredtem rá hitetlenkedve. 

Ott hagyva őket, elindultam a bejárathoz, hátha nyitva van még, s sikerül kiszabadulnom az őrültek házából. Viszont hiába rángattam, mint egy félőrült, meg sem akart moccanni. Csúcs, itt ragadtam egy szállodában, ahonnan reggelik nincs menekvés. Ezek fényében kell elviselnem azt a társaságot, akiért több százan "halnak" meg – köztük én is. 

Letörten huppantam le Jin mellé, s kezdtem el gondolkodni azon, hogy miként tudnék megszabadulni az így is zajmentes társaságról. Nem volt semmi használható ötletem, amivel könnyen tudtam volna segíteni magamon. Mindössze annyit tudtam végrehajtani, hogy egyre távolabb kúsztam tőlük, szinte már a látókörükön kívülre estem. Olyan szinten bánom az egész dolgot, hogy találkoztam Jungkookkal, mint még soha. 

Szeretnék tisztalappal indulni vele kapcsolatban. Újra megismerni, viszont nem vadabbik énjét, hanem a törődő és gondoskodó oldalát, mint amilyen Jin is. Vehetne róla példát. Jó, nem azt mondom, hogy Jin is hibátlan, de tényleg. Ezekkel a gondolatokkal nyomott el az álom, hogy egy szépen napon, talán minden megváltozik. Bár, már tényleg bízom abban, hogy ezek a dolgok nem sokára elfognak tűnni, s idegenként fogunk tekinteni egymásra. 

Másnap reggel arra keltem, hogy az alsó végtagom lassan leszakad a fájdalomtól. De ez is Jungkook kegyetlensége miatt van. Még véletlenül se tudjon részegen különbséget tenni köztem és a boszorka között. Tök egyszerűen meglehet ezt tenni; összehasonlít minket és mindjárt rájön, hogy én nem vagyok olyan elvetemült, utcaszéli cafka, mint az a nőszemély. 

Felülve az ágyban, meglepődve tapasztaltam, hogy nem a szállodába vagyok, hanem KyungAh-nál. Őszintén, most sokkal jobban érzem magam, hogy nem egy vadidegen helyen töltöttem az egész éjjelt. 

Az orromat a kávé kellemes illata csapta meg, ami csakis barátnőm híres csodaszerét jelenthette. Vidáman keltem fel, nem törődve azzal a fájdalommal, ami tegnap este óta megállás nélkül kínoz. 

Belépve a ricsajos konyhába, barátnőmet véltem felfedezni, ahogy sürög-forog a kis helységben. Felvont szemöldökkel néztem végig minden tettét, mivel egy egész percre sem akart megállni. Néma csendben ültem le az egyik székre, s vártam mikor is adjak a fel a reménytelen erőlködést. Úgy tudom, hogy nem fog sikerülni az, amit csinál. 

– Ahelyett, hogy ott ülsz, inkább mesélj arról, hogy Jungkook miért hozott haza téged az ölében – szólalt meg hirtelen KyungAh. – És persze arról is, hogy miért vannak a nyakadon foltok – fordult meg barátnőm. 

– Egyrészt biztosan nem Jungkook hozott haza, hanem valaki más. Másrészt az a hülye gyerek csinálta ezt, mivel részeg volt. S az elborult agyával, felkényszerített a hotel egyik szobájába, hol aztán elvégezte a szokásos dolgokat – ecseteltem a dolgokat szemet forgatva. 

– Te most szívatsz! Akkor megvolt az első lépés a közös jövőtök felé – felelte vigyorogva barátnőm. 

– Miféle közös jövő, csak részeg volt. Amúgy sem szeretem őt, úgy – hajtottam le a fejemet. 

– Tényleg, mert te azt a Minhyuk nevezetű srácot szereted – találgatott tovább Hara. –  Szerencse, hogy megbeszéltem vele egy randit, külön nektek – kezdett el ugrálni örömében. 

– Te meg vagy zavarodva?! Őt sem szeretem már úgy, azok az idők már rég elsorvadtak – kezdtem el kiabálni, miközben teljesen elvörösödtem. 

Utálom amikor ez a lány, az engedélyem nélkül csinál mindent. Meg sem akarna kérdezni, hogy én akarom –e azt a randit?! Persze, hogy nem! Mert, amit YooAra akar mondani az lényegtelen. Aish, bújjon el a föld alá, aztán ott szervezgesse a saját szerelmi életét, ne az enyémet babrálgassa, s füzögesse. 

Miután káromkodtam egy jó hosszú sort – s leátkoztam minden létező embert a pokol legmélyebb bugyraiba is –, valamivel jobban éreztem magam. Viszont még mindig nem láttam értelmét ennek az egésznek. Tudom, nem lenne valami szép ott hagyni Minhyukot faképnél, de nem akarok semmit tőle. Aish, mondja meg valaki, hogy miért vagyok ilyen szerencsétlen egy alak...

A reggel lassan délutánba fordult át, ami azt jelentette, hogy ideje elindulnom az akaratomon kívül megszervezett randira. Most az egyszer tényleg csak itthon lennék, s lazsálnék, mivel at elmúlt napok túlságosan is mozgalmasak voltak. Semmi kedvem több ilyenhez, ezért mindenki felejtsen el egy egész álló életre. 

Morfondírozva indultam el otthonról az állítólagos helyszínre, ahol Minhyukkal fogok találkozni a randi kapcsán. Most az egyszer tényleg elfog kelleni a szerencse, mivel tudom, hogy csak erőltetném a dolgokat. Mi biztosan ahhoz vezetne, hogy jó messzire elüldözöm Minhyukot. Csak kerüljön a kezeim közé KyungAh, s megmutatom, hogy a tudtomon kívül nem ér meg semmit szervezni. Annak sajnos komoly következményei vannak. 

Minél lassabban gyalogoltam, annál biztosabb volt, hogy Minhyuk feladja az utolsó reményeket, s csalódottan fog távozni majd. Ismerem őt, túl könnyen fel ad mindent. Bezzeg a Monsta X-es karrierjét nem adta fel, egyáltalán nem. Küzdött érte, s valóra is váltotta. Megérné küzdeni mindenért, viszont ezt találkozót igazán ellóghatná. Egyáltalán nem fontos, ezzel is megúszom a hebegést-habogást. 

– Elnézést! Maga Kwon YooAra? – hallottam meg egy mély férfi hangot. 

Aish, hogy erről a témáról sem bírnak leakadni végre az emberek. Minden létező kapcsolatot megszakítottam azzal a görénnyel, így elfeledhetnék ezt a "Kwon YooAra" nevet, még mindig Kang a vezetéknevem. 

Megfordulva, azonnal sajtók tömkelegét láttam meg. Ez tökéletes alkalom arra, hogy minden rossz és elviselhetetlen pletykát tisztázzak. Muszáj lesz megtennem, még akkor is, ha tudom mi ennek a következménye. 

– Most már csak voltam! Az igazi nevem Kang YooAra! Mindenki azt hiszi, hogy ez Jungkook barátnőjének a neve, de nem. Ez csak egy hirtelen jött vezetéknév váltás. Én soha nem voltam Jungkook barátnője, és nem is leszek. Az egész dolog egy hazugság, ami mögött még rengeteg sötét titok lapul. Úgyhogy megkérek mindenkit, az imént elmondottak alapján, ne keressenek többet! Ha érdekli önöket a többi része, keressék a terv kifundálóját! Biztosan a segítségükre lesznek – hadartam el a dolgokat. 

A média és a körülöttem levő emberek, mind döbbentem meredtek rám. Hát igen, egy elég nagy hazugságot árultam el, ami még engem is sokkolt akkor. Ennek ellenére viszont, hatalmas nagy kő esett le a szívemről. Az összes eddigi teher és stressz, ami az én vállamat nyomta, egy szálig eltűnt. Illedelmesen meghajolva az emberek előtt, azonnal elhúztam csíkot, mivel tényleg nem akartam jártatni a számat olyan dolgokról, mikről semmit nem tudok. 

Ahogy odaértem a helyszínre, Minhyuk egy csokor vörös rózsával a kezében várt engemet. Már a csillagos égbolt, és a gyertyafényes asztal hiányzik, s persze a hegedűművészek és kész romantikus vacsora lenne az egész. Persze, ha KyungAh már ezt a randit is nagydobra verte, akkor mi lett volna azzal... Bele se merek gondolni. 

– Ne haragudj, hogy késtem, csak a sajtó feltartott a hülye kérdései miatt – mondtam zihálva. 

– Semmit ne mondj, úgy is tudok mindent. Ezáltal a randit is elfelejtheted – nézett rám mérgesen. 

Egy szót sem értettem abból, amit az imént mondott. Egyedül arra eszméltem fel, hogy a rózsát mind nekem vágta, ami aztán földön végezte. A szirmok szép sorjában hullottak le, aztán Minhyuk szépen rájuk taposott. Ahelyett, hogy én hagytam volna őt faképnél, helyette ő csinálta meg. Döbbentem álltam az eset előtt, s lassan guggoltam le az agyontaposott virágért, melyek már amúgy fonnyadóba volt. Semmit nem értettem, de a hangneme alapján át kellett volna éreznem annak a dolognak a súlyát, amiért egy gyökérnek titulált. 

Letörten gyalogoltam tovább, amikor egy fölém tornyosuló alakba botlottam bele. Még mindig egy nem kívánatos személy volt és ez nem is lesz másképp. A szemeibe nézve láttam az elszántságot, és azt a mérhetetlen nagy dühöt, melyet rajtam akar levezetni. Nem vagyok én egy bokszzsák, de legyen most megengedem neki. 

– YooAra, szeretnék veled beszélni! – törte meg a csendet hirtelen. – De ahhoz menjünk a Han folyó partjára – nézett rám továbbra is az elszánt tekintetével. 

– Ha neked úgy jó, akkor legyen – sóhajtottam egyet, jelezve, hogy nem áll szándékomban ellentmondani. 

Követve őt a folyóhoz, egy csodás látvány tárult elém. A hatalmas épületek mögött, a nap készült lehanyatlani a horizont alá. Aranyfénye a víznek a felszínén tükröződött vissza, mit a lenge szél kísért végig. Leülve a fűbe, egyenként kezdtem tépegetni azokat, ezzel levezetve a feszültséget. 

– Mérhetetlenül mérges vagyok rád. Világosan megmondtam, hogy semmikép nem árulhatod el a kis titkunkat – nézett le rám mérgesen. 

– Egy szóval sem említettem azt, hogy szándékomban áll folytatni azok után, amit tettél velem – feleltem ridegen. 

– Neked köszönhetően a média le nem száll rólam! – kezdett el kiabálni. 

– Én is sok mindent köszönhetek neked. Például azt, hogy a szüleimmel egyáltalán nem beszélek, a húgomat sem engedik a közelembe. Sőt, ha Minhyuk is miattad mérges rám, akkor már tényleg nem látlak szívesen – emeltem fel én is a hangomat. – És tudod mit? – tettem fel a kérdést. 

– Na, mit!

– Soha nem akartalak megismerni. Az lenne a legjobb, ha ez mind csak álom lenne – néztem rá szúrós szemekkel.

– Akkor mostantól, két idegen vagyunk a másiknak. 

Mérgesen néztünk a másikra, mint aki a világ legnagyobb bűnét követte volna el. És most az egyszer jól beszélt; olyanok leszünk a másiknak, mint egy idegen. Nem ismertük egymást soha, és nem is fogjuk. Minden létező kapcsolatot megszakítottunk egymással, az együtt töltött emlékeket kitöröljük. S ezen semmi sem fog változtatni a jövő. 

Mert mi nem vagyunk egyek. Mert a mi jövőnk különbözik, s nem forrhat egybe. Mert mindketten mást és mást akarunk... Találkozunk egy másik nap, egy másik életben, Jeon Jungkook!