[Distance] – 10. Egy pillanatnyi gyengeség

Nincs menekvés, utolért az a "végzet", mely a találkozásunk óta üldözött. Csakis arra várt, hogy még jobban kikészítsen, s bolondot csinálhasson belőlem. Most érkeztem egy olyan keresztúthoz, melyről én döntök, hogy melyik a járható út. Ideje kézbe vennem a saját sorsom, s eldönteni mit akarok majd kezdeni az életemmel. Illetve mit akarok elfeledni végleges és újra kezdeni mindent. 

Nem leszek többé Jungkook kötélen rángatott bábja, ami eddig voltam. Mellette képtelenség józan ésszel gondolkodni. Felelőtlenül cselekedtem, amiből én jöttem ki a legrosszabbul. 

– Eomma, megtudom magyarázni – szólaltam meg hirtelen.

– Nem akarok semmit hallani! A mai napon nem szeretném, ha megjelennél apád szülinapján. Holnap este találkozunk, öltözz ki rendesen, legalább ott ne égess le – nézett rám mérgesen anyám. – Most viszont indulj vissza KyungAh-hoz. Így legalább nem lesz közünk egymáshoz – felelte komolyan. 

Egyetértően bólintottam, mert tudtam, hogy jogosan mondja azt, amit. Csalódott bennem, mi érthető. Hazudtam neki, ahogy apámnak is. Pedig azóta mondogatják, hogy legyek őszinte ember, mióta az eszemet tudom. És képes voltam megtenni mindezt azért a féregért. 

Kívül letörtnek tűnhetett az arcom, a lelkemben viszont a hullámok csaptak össze, min semmin nem tudott felül kerekedni. Egyszerűen csak jó lett volna kitombolni magamat, hátha segít lenyugodni. Törni-zúzni tudtam volna, de tudtam az sehova sem vezet. 

Lépteimet gyorsabbra vettem, kis híján már rohantam. Rohantam, hátra se nézve, azzal sem törődve kinek is megyek neki. Esküszöm, befejezem az egyetemet, s biztosan visszaköltözök Olaszországba, mi több, talán Amerikába. 

Előkapva a táskámból a telefonomat, azonnal hívtam egy taxist. Meg volt az úti célom, ahova elszeretnék jutni, ezzel említést sem téve senkinek. Tíz perc várakozás után, egy sárga taxi fékezett le előttem. 

– Az Incheon reptérre, kérem – adtam le a címet a sofőrnek. 

– Máris, kisasszony! – felelte. 

Fél óra múlva már ott is voltunk a reptéren, így gyorsan kifizetve az összeget, megindultam a nagy épületbe. Sokak szerint lehet, hogy őrültséget csinálok, de csak így tudom megelőzni anyámékat a Magyarországra való utazással. És igen, jól megfontoltam a döntésem, miről senkit nem tud lebeszélni egy könnyedén. 

Odabattyogva egy pulthoz, vártam meg, amíg az emberek hada el nem tűnik előlem. Nem lesz könnyű, mivel most van az a szezon, amikor mindenki elutazik valahova. A dolgozó emberek nagyobb része, ilyenkor kapja meg azt a lehetőséget, amire egész nyáron vártak. Kedvükre repülhetnek oda, ahova csak akarnak. Milyen jó élet is ez...

Percekkel később kezdett fogyni a türelmem, amikor pont én kerültem sorra. Meglepően tapasztaltam, hogy SungAh édesanyja ült a pult mögött. Tiszteletet és figyelmet követelő egy asszony volt, kinek a kisugárzása mindenkiben nyugodtságot teremtett. Nem hiába, hogy minden főnöke, aki alkalmazta őt, halálra dicsérték a vevők előtt. Sőt a gimiben is mindenki szerette őt, mivel egy ideig a mi pótosztályfőnökünk volt.  

– YooAra, jó téged újra látni. Mi hozott ide téged? – mosolygott rám kedvesen. 

– Repülőjegyet szeretnék foglalni, lehetőleg minél előbb – válaszoltam határozottan. 

– Mindig is a naivságodról voltál híres – felelte nevetve. – És hova szeretnél elrepülni? – kérdezte. 

– Magyarországra, csak nem tudom mikor megy legközelebb járat oda – sóhajtottam. 

– A legközelebb induló járat, az legkésőbb három hét múlva indul – nézte a számítógépben elhelyezkedő adatokat. 

– Az pont tökéletes lesz – bólintottam. 

Elintézve minden apró dolgot, minden kész volt a három hét múlva esedékes utazásra. Csakis reménykedni tudtam abban, hogy ez az idő minél előbb elfog múlni. Ahova megyek, ott egy átlagos turista leszek, kit nem úgy ismernek, mint Jungkook álbarátnője. Senki nem fog tudni nekem ártani, s borsot törni az orrom alá. Ezzel az úttal talán véglegesen megszüntetem minden kételyemet és szenvedésemet. Új élet fog ott kezdődni, legalábbis egy kis időre biztosan. Az új világ majd tele lesz kihívásokkal, de legyőzök minden elém állított akadályt. 

Valamivel már jobb kedvem volt, viszont még mindig nem voltam hajlandó elfogadni azt a tényt, hogy nem mehetek el a saját apám születésnapjára. Megértem anyámat, mert azért csinálta, hogy ezzel büntessen. De azért mégis túlment egy bizonyos ponton. 

Értelmét sem láttam a mai napnak, úgyhogy minden létező és megmaradt erőmet összeszedve, vonszoltam magam vissza KyungAh-hoz. Benyitva a lakásba, mindenhol a csend uralkodott. Az egész helységben rajtam kívül, egy árva lélek sem mozgott. Mintha megfagyott volna az időkereke. Nem baj, így is zűrös napom volt, jó tesz az agyamnak ez a csend. 

Elindulva a nappaliba, azonnal levetettem magam a kanapéra, s kezdtem el bámulni a fehér plafont. Sokáig nézve a mennyezetet, elnyomott az álom. Meglátszott rajtam, hogy nem igazán vagyok a toppon, mert nem jellemző rám a könnyen kidőlés. Csak egy pihentető alvásra van szükségem, semmi többre. 

Másnap reggel kipihenten keltem fel, egyedül csak a nyakam fájt. Hiába, nem valami kényelmes a kanapé karfáján elaludni párna nélkül. Viszont nem fecsérelhetem el a nap többi részét a lazsálással. Ideje lenne összekapom magamat a hamarosan elkezdődő rendezvényre. Ráadásul valahogy oda kell érnem a megadott a címre, miről fogalmam sincs, hogy hol van. Egyedül, amiben egészen biztos vagyok, hogy az újonnan épült szállodába lesz. 

Berontva barátnőm szobájába, azonnal keltegetni kezdtem, mivel mégis segítenie kellene kiválasztani a ruhákat. Későn érhetett haza, mert nem jellemző rá, hogy még délután három órakor is alszik. Szívesen hagynám még aludni, de jelenleg vészhelyzet állt elő – igen, számára ez egy vészhelyzetet jelentő pillanat. 

– YooAra, mondj egy jó okot, hogy ne nyírjalak ki – szólalt meg félálomban. 

– Ma van a szálloda megnyitója, ahol nekem is jelen kell lennem, de gőzöm sincs mit vegyek fel – magyaráztam sorjában a dolgokat. 

– Meg tudod oldani te magad is. Ha nem találsz semmit, válassz az enyémek közül – felelte kómásan.

Ó, persze most ezt mondja, bezzeg akkor, amikor tudom mit vegyek fel, segít. Értelmét sem látom néha, hogy miért is lettünk mi barátok. Viszont van egy ötletem, hogy mi az, ami segít kirángatni őt az ágyból.

Az arcomra ördögi vigyor ült ki, mert most az egyszer büszke voltam magamra, hogy ilyesmi jutott az eszembe. 

– KyungAh, itt van Taehyung, hogy elvigyen randizni! – szólaltam meg fennhangon. 

– Mi?! Hol?! Miért nem szóltál előbb, nem láthat meg így – pattant ki hirtelen az ágyból. 

– Nyugi van, nincs itt. Csak kellett egy jó ürügy, hogy fel kelj végre és segíts – nevettem rajta. 

– Olyan gonosz vagy velem – vágta be a durcát, s visszafeküdt.

– Ha nem akarod, hogy levágjam a hajad, kapd össze magad és segíts – fogtam meg egy ollót, és elkezdtem csattogtatni a füle mellett. 

– A hajamat ne, az a mindenem. Megyek máris – kelt fel véglegesen a pihe-puha világából. 

Ez a beszéd! Ha a Taehyung-os ügy nem válik be, akkor a legjobb megoldás, ha a hajvágással fenyegeted meg. Azonnal hasznodra tud válni a segítsége. Viszont ennek azaz ára, ha segítesz neki meghódítani V-t. És ezt, hogy fogom egy magam elérni, sosem fogok tudni rájönni. Mivel eszembe sem jutna egy BTS-es tagtól segítséget kérni. 

Még egy óra elteltével, KyungAh ugyanúgy a szekrény előtt ácsorgott, azon morfondírozva melyik az a ruha, mibe eltudnék menni. S persze eközben engem átkozott le a pokol legaljára, mert nem hagytam aludni. Számára most én vagy a legrosszabb és leggonoszabb ember a világon. 

– Mit szólsz ehhez? – mutatott egy vörös combközépig érő ruhát. 

– Megvesztél?! Nem a sarokra készülök, hanem egy megnyitóra – rivalltam rá barátnőre. 

– Mindenki ilyenbe lesz, te lány! Így meg ne halljam a hangodat – mutatott rám. 

Védekezésképp magam elé kaptam a kezem, ezzel azt is jelezve, hogy vettem az adást. Ha KyungAh ennyire elszánt, nem érdemes vele leállni vitatkozni, hisz' úgyis mi húzzuk a rövidebbet. Mindennemű ellentmondás helyett, egy sóhaj kíséretében, kikaptam barátnőm kezéből a ruhát, s megindultam a fürdő felé. Most az egyszer én hordhatnám el fűnek-fának, hogy milyen erőszakos. De nem illetem őt egy rossz szóval sem. 

Még egy órával később már rendesen elkészültem. Az idő is pont annyi volt, hogy ideje elindulnom. Magassarkúban nem biztos, hogy időben odaérnék, így biztosabb, ha most indulok. 

Megköszönve KyungAh-nak a segítséget, kiléptem a lépcsőházból. Ezzel megcsapva az arcomat az októberi szél. Szerencsémre a barátnőm olyan helyen lakik, ahol taxisok is parkolnak, úgyhogy biztosan elfogok oda jutni. 

A címet lediktálva a férfinak, a gázra taposva hajtott végig az utcákon őrültek módjára. Attól, hogy még azt mondtam siessen, nem kellene ilyen gyorsan. Előre látom, hogy ebben a kocsiban fogom a halálomat meglelni. Szemeimet összeszorítva vártam, mikor is fogunk biztonságosan megérkezni. 

Émelyegve szálltam ki az autóból. Előttem rengeteg ember sorakozott, de egy kis tolakodásnak semmi következménye nem lehet. 

A fogadtatás már javában zajlott, amikor a fülemet ismerős hang ütötte meg. Nem akartam elhinni, hogy még ide is képes volt követni. Világosan megmondtam, hogy nem akarom látni, erre ide is betolja a képét. Teljesen tönkre vágva az estét. 

– YooAra, hát te meg mit keresel itt? – szólított meg hirtelen Jin. 

– Apám itt dolgozik, ezért kötelezettségem megjelenni. Amúgy nekem is ez a kérdésem tőletek – feleltem ridegen. 

– Díszvendégek vagyunk. Ja, és most itt hagyunk egy srácot, aki téged akart látni – lökdöste előrébb Jungkookot Jin. 

– Most komolyan azért szólítottatok meg, hogy bébiszitterkedjek?! – fakadtam ki. 

Az orromat megcsapta a rengeteg alkohol szag, ami áradt a fiúból. Komolyan, idejön és azonnal részegre issza magát?! Nem csodálom, hogy most nekem passzolták le, a társai se voltak hajlandóak elviselni. Én még annyira sem bírom, mint ők, főleg nem az ilyen alakokat. 

– Jól áll neked ez a ruha, YooAra. Gyakrabban hordhatnál ilyeneket – törte meg a csendet Jungkook. 

– Fogd be, nem adtam engedélyt, hogy hozzám szólj – húzódtam hátrébb. 

– Na, csak egy picikét dumáljunk vagy mit szeretnél – mosolygott rám, miközben a kezei elkezdtek vándorolni a combomon. 

– Hagyj békén, nyilvános helyen vagyunk – csaptam rá a kezére. – Amúgy is, részeg vagy és nem tudod miket beszélsz – néztem rá dühösen. 

Csuklómat elkapva, kezdett el elrángatni. Utunk egy liftbe vezetett, mibe úgy lökött bele. S amikor nem figyeltem, elém állt, hátha sikerül elérnie azt, amit minden srác akar. Nem vagyok az a könnyen kapható lány, így nem fogom hagyni, hogy ágyba kényszerítsen. 

Próbáltam magamtól távol tartani, de sokkal erősebb volt nálam, így ez sikertelen volt. Amit most akar csinálni, az mind az alkohol műve. Semmi olyan dolog nem jöhet szóba, mivel nem szeretjük úgy egymást – sőt, egyáltalán nem gondolunk úgy egymásra. 

A lift hangja, azt jelezte, hogy felértünk a legfelső emeletre. Úgyhogy Jungkook összekapta minden erejét, a térdhajlatomnál és a derekamnál fogva kapott fel, s cipelt be a legközelebbi szobába. A zár kattanásával, már belülről is megszemlélhettem az egyik szobát, mit később egy ember vagy család fog használni. 

Arca egyre közeledett felém, az agyam viszont azonnal kapcsolt, így a fejemet automatikusan oldalra fordítottam. Nem fogom engedni, hogy ezt tegye velem. Nem akarom, hogy még jobban tönkre tegyen. 

Elérve az ágyhoz, a lehető leggyorsabban dobott rá, s fölém magasodott. Ajkaival rögtön az enyémet kezdte el ostromolni, majd percekkel később már szinte tépte. Számmal ellenkeztem, amit nem sikerült a végéig kihúznom, mivel levegőre volt szükségem. Az alkalmat kihasználva, gyorsan átdugta a nyelvét az én számba, s azzal járta körbe minden egyes szegletét. Kezeit is lassan felfedező útra indította, amely minden porcikámat megérintette. Egyetlen olyan hely sem volt, hol ne járt volna a keze. Minden egyes érintése után, a számat kisebb-nagyobb sóhajok  hagyták el. Viszont ez nem azt jelenti, hogy élvezem is. 

– Te egy elmebeteg állat vagy – törtem meg a csókunkat zihálva. 

– Nem, csak nekem is vannak szükségleteim, amiket el kell, hogy végezzek – vigyorgott rám perverzen. 

Hajamat eltűrve, harapott bele a nyakamba, mi egy nagyobb sóhajt kényszerített ki belőlem. Jobb keze a hátam alá tévedt, s megtalálva a cipzárt, elkezdte lehúzni. Aha, persze, csak szeretné. Számszélét beharapva, próbáltam visszafojtani a kitörni készülő sikolyt, amit legszívesebben eleresztenék. Hátha meghall valaki minket. 

Lassan elkezdte lefejteni rólam a ruhát, mi elég gyorsan történt. Eldobva a szoba egyik sarkába, immáron csak fehérneműben ficánkoltam alatta. A tekintetével egy kicsikét elidőzött rajtam, mi nem is kicsit hozott zavarba. Most viszont ő kezdett el vetkőzni. Ő már minden egyes ruhadarabját szétszórta a szobába. Hatalmas termete szinte csak lüktetett. 

Percekkel később újra nekem esett, amit nem a legfinomabban csinált. És csak most jöttem rá, hogy neki csak a testiség számít, más nem. Elhajítva minden csipkés dolgot rólam, mindenféle felkészítés nélkül belém hatolt. Nem törődött azzal, hogy mennyire fájt nekem, csak elkezdett diktálni egy lassú tempót. Ezek mellé a szemeimből a könnyek is kibuggyantak, mit Jungkook észrevett, s hüvelykujjaival letörölte őket. 

– Hódolj be, s mindjárt vége lesz ennek – mosolygott továbbra is ördögien.

– Még mit nem, nem vagyok olyan hülye – feleltem.

Ellentmondásomnak köszönhetően egyre gyorsabb tempót diktált, ezzel elérve, hogy elélvezzen. Csapzott haja a szemeibe hullt, s mit sem törődve ezzel, rajtam terült el, megvárva, amíg a lélegzetvétele a régi nem lesz.