Gondolataimba süllyedve gondolkodtam el azon, hogy megérné –e elmondani neki a döntésemet. Végül is, ha kiszállnék a játszmából, megszabadulnék egy felesleges tehertől, s olyan lehetne az életem, mint régen. Viszont, ha maradok, akkor továbbra is a nyakamon lesznek az idegesítő szülők és egy hárpia. És persze garantált lesz az, hogy csőstül jönni fognak az újabb bajok. Nem tudom megérne egy kockázatot, hisz' elég messze van még a cél – már, ha ennek van célja.
Az elhangzott mondtad döntőhatású lehet mindkettőnk számára, de különösen neki. Az ő élete van tele rosszabbnál-rosszabb hazugságokkal, mi nem igazán végződne szépen. Egész biztos, hogy valamelyik ponton belefárad ebbe és elmondja a szüleinek, kik nem fogják jó szemmel végig nézni fiúk szerencsétlenségét. Ennek fényében, egy ideig biztosan tartózkodni fogok ezen tény közlésével.
– Tudod mit, felejtsük el, lényegtelen – válaszoltam.
– Pedig a hangnemed alapján fontosnak tűnt a mondanivalód. Őszintén mondom, néha nem igazán értelek – nézett rám értetlenül.
– Közben rájöttem, hogy sokkal fontosabb dolgunk van. Ki kell szabadítanunk ChanMit az idióták társaságából – mondtam, miközben a szemeimmel méregettem a őket.
– Hagyjad, majd csak megoldja, inkább menjünk és nézzünk körül a parton – legyintett, s megragadta a csuklómat.
Nem láttam még ilyennek Jungkook-ot. Egyszerűen képes volt otthagyni ChanMit, aki nem éppen egy kedves társaságba keveredett. Ahogy ismerem Daehyun-t, biztosan ágyba fogja vinni, még annak ellenére is, hogy egy hírességről beszélünk. Nem ismeri a határokat, sem a "nem" kifejezést. Még az elutasítás ellenére is megcsinálja. Hiába, egy született gyökér.
Figyelemmel végig kísérve Jungkook lépéseit, meglehetősen nagyon sietett a partra. Mintha mindjárt véget érne a nap, pedig nem, egy csomó időnk van még. Ügyet sem vetve arra, hogy nekem hamarosan leszakad a lábam a helyéről. De inkább meg sem nyikkanok, mivel tudom nem fog jól végződni.
– Figyelj! Holnap a csapattal Japánba repülünk négy napra, így élheted egy kis ideig a saját életed. Viszont ne feledd, hogy a szád semmikép sem járhat el. A média bárhol a nyomodban lehet, jól álcázzák magukat, úgyhogy vigyázz – nézett rám Jungkook komolyan.
– Persze, minden vágyam az, hogy elmondhassam a világnak, hogy Jeon Jungkook barátnője vagyok, ami egy szedett-vedett hazugság – feleltem szemet forgatva. – Megnyugodhatsz, a fejemben meg sem fordult ez a marhaság – nyugtattam.
– Látom ma valaki nagyon szarkasztikus hangulatába van – meredt rám felvont szemöldökkel.
– Egy szóval sem említettem, hogy szarkazmusból mondtam azt, amit – sütöttem le a szemeimet.
Egyszerűen hihetetlen tud lenni akkor, amikor még neki áll feljebb a dolog. Komolyan kinézné belőlem, hogy elmondanám mindenkinek a kis titkát?! Eszembe se jutna, mert utána engem okolna, hogy csökkent a BTS népszerűsége. És semmi kedvem sincs napokig – inkább hónapokig – azt hallgatni, hogy én vagyok minden rossz okozója, s kitervelője. Aha, persze, tudja mikor akarom azt, hogy ezekkel legyek híres. Csak egy névtelen ember akarok maradni, aki békésen tengeti a mindennapjait.
De most, hogy elmennek, lesznek szabad perceim, amikor nem kell az agysejtjeimet azzal kiirtanom, mi is legyen a következő hazugságom alapja. Magamra, a tanulásomra és a barátnőimre is kell időt szánnom, és persze a húgomra is. Így végre megadatott ez a lehetőség, s ki is használom az alkalmat. Egyedül addig követem a szabályait, ameddig fel nem száll a gépre.
Próbáltam visszafojtani azt az örömöt, mely már régóta kikívánkozna belőlem, de Jungkook közelében ezt nem merem. Egész biztos, hogy őrjöngene, amiért megszabadulnék tőle. Igaz, nem akarom kidobni, de azért visszavehetne egy kicsit a viselkedéséből és legalább egyszer igazat mondhatna. Sőt, jobban hangozna, ha az egész kamu dolgot elmondaná, talán nem lesz akkora következménye, mint amire számítani lehetne.
Csendben indultunk tovább, hátha találni fogunk valami elfoglaltságot. Azonban nem így lett, mivel időközben Jungkook-nak le kellett lépnie összepakolni a fontos dolgokat a holnapi útra. Próbálhatom elütni az időt, teljesen egyedül, társaság nélkül. Időelütésnek semmi hasznosat nem tudnék kitalálni, úgyhogy más választásom nincs, mint szépen haza menni.
Hazafele menet mindvégig azon járt az agyam, hogy holnap mégis mit fogok kezdeni magammal. Hisz' kis időre minden visszafog állni a rendes kerékvágásba. Talán az lesz a legjobb ötlet, hogy Busan-ba repülök pár napra, úgyis régen láttam a nagyszüleimet. Bár, ahogy a szüleimet ismerem, nem szívesen akarnak oda elengedni egyedül, ráadásul repülőgéppel.
– YooAra, elég régen beszéltünk. Nem töltjük együtt a ma délutánt? Az a gyökér úgyis eltűnt végre – hallottam meg a hátam mögött Minhyuk hangját.
– Milyen gyökérről beszélsz te?! – fordultam meg. – Amúgy meg nem, esetleg a holnapi napot, de az sem valószínű.
– Arról a gyerekről beszélek, akivel az előbb piknikeztél – emlegette továbbra is Jungkookot. – Nekem a holnapi nap is megfelel. Akkor annál a szökőkútnál délben – ölelt meg hirtelen.
– De semmi randi, tudod jól, hogy nem vagy már az esetem. Túl tettem magam rajtad, már régen – veregettem meg a vállát.
Végül is Jungkook nem fog rájönni, hogy a háta mögött találkozok egy régi ismerőssel. Sőt, jogom van hozzá, mivel semmi komoly nincs közöttünk. Ezek ellenére azért vigyázni fogok, mert tényleg ki tudja ki dolgozik a sajtónak és ki nem. Ezt a mai világban nem igazán lehet tudni.
Az életem pár percig úgy tűnik normális, erre jön Minhyuk és belerondít abba, tönkretéve mindent. Tényleg egy csődtömeg vagyok, mindent elrontok egy szempillantás alatt. Ha lenne ilyen munka, egyhamar biztos nem rúgnának ki onnan.
Otthon leszórva mindent a nappaliba, sprinteltem fel a lépcsőn a húgom szobájába, hol a sötétség uralkodott. Gondolhattam volna, hogy megint horror filmet néz, amitől általában én ijedek meg a legjobban. Most az egyszer szívesen örülnék, ha inkább a gép előtt ülne, s a barátaival beszélgetne. Tudja mennyire nem bírom az ijesztő dolgokat. Persze hiába beszél neki az ember, egyik fülén be, másikon pedig ki.
Felnyomva a villanyt, YoonJo szinte rám förmedt, hogy ezt mégis hogyan képzeltem. Elnézést, nekem még mindig nem az erősségem a horror, így muszáj volt fényt csinálni. Amúgy is, fontos dologról kellene beszélgetnünk. Eddig úgy is az volt a baja, hogy az utóbbi időben kevés időt töltök vele.
– Eonni, miért mindig a legizgalmasabb részeknél kell bejönnöd? – nézett rám mérgesen.
– Bocs, nincs időérzékem, hogy tudjam melyik az a jelenet, amit szeretsz – emeltem fel a kezemet védekezésképp, miközben leültem az ágyra.
– Most az egyszer elnézem neked. Viszont mond gyorsan a mondani valódat – tért rá rögtön a lényegre.
– Mi lenne, ha holnap délután elmennénk a barátnőimmel egy csajos napra? – ajánlottam fel neki a dolgot.
– Nem úgy volt, hogy akkor repülsz Busan-ba a nagyiékhoz?! – meredt rám értetlenül.
– Nem, mert nem is fogok oda repülni...
– Pedig Eomma azt mondta, úgyhogy ez már biztos – folytatta a kioktatásomat.
Falfehér arccal rohantam le a konyhába, hogy kérdőre vonjam az anyámat, mégis mikor akart erről tájékoztatni. Egyenlőre még nekem is van beleszólásom abba, hogy mikor és hova akarok repülni. Úgyhogy nem, holnap semmikép sem repülök Busan-ba.
– Eomma, mégis hogyan gondoltad te azt, hogy kérdezés nélkül elküldesz a nagyiékhoz? – kérdeztem tőle.
– YooAra, ez azért van, hogy helyre tegyenek téged. Nem veszed észre, de egyre többet hazudsz, mi pedig nem erre neveltünk – nézett rám szigorúan.
– Nem hazudok, de olyan jó, hogy minden ok nélkül feltételezitek ezt – feleltem elképedve. – A ma estét KyungAh-nal töltöm, sőt jobb lesz, ha oda is költözök. Ami pedig Busan-t illeti, nem megyek oda.
Lezárva a témát, feldúltan trappoltam fel a lépcsőn. Szekrényemből előhalásztam a bőröndömet, s elkezdtem beleszórni a létező összes ruhámat és cuccomat. Szerencsére KyungAh közölte velem, hogy amikor már kezdem megelégelni a szüleimet, odaköltözhetek hozzá.
Megemelve a hatalmas táskát, siettem le vele a lépcsőn. Elköszönve a húgomtól indultam el barátnőmhöz, hol nem kell szabályokhoz alkalmazkodnom. Megeshet, hogy ezt csak egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt mondtam. Viszont kezdett elegem lenni, hogy mindig a beleegyezésem nélkül döntöttek. S az ő szabályukat kell követnem, és akaratuk szerint cselekednem. Vagyok annyira érett, hogy megoldom a magam a problémáit.
Ura voltam a kialakult helyzetnek, nem tört a rám a pánik, hogy most milyen lehet a hangulat otthon, úgyis tudom. Jelenleg apám próbálja anyámat kioktatni, hogy nem lesz baj, majd megenyhülök, csak idő kérdése. Általában így van, de azért az én türelmem sem határtalan.
A nap végére hullaként estem be az új és még egyenlőre kényelmetlen ágyba. Gondolatok ezrei jártak fejemben, melyek nem akartak végre "nyugovóra" térni. Jó lenne végre úgy aludni, hogy nem gondolkodsz azon, mit is csinálj holnap. Igen, ez minden vágyam, de mióta megjelent Jungkook, csakis álmatlan éjszakáim vannak.
Reggel, a megszokottnál is később keltem, mi természetes azt idézte elő, hogy késésben voltam a találkozóról. Ezáltal a repülőgép felszállásáról is lemaradtam. Aish, a szerencsétlenségemnek köszönhetően alakult mindez így.
Felkelve az ágyból, kikapva a szekrényből a legelső ruhát, rohantam be a fürdőbe. Sietségemben pár dolgot levertem a helyéről, ráadásul KyungAh-t is felkeltettem – aki egyáltalán nem nézte jó szemmel –, de elnézte ezeket.
Kisietve az utcára, a tekintetemmel egy taxit kerestem, mi nem igazán akart erre elhaladni. Úgyhogy más választásom nagyon nem, mint futva elérni. Maximum csapzottan fogok odaérni vagy nem tudom.
Lépéseimet tízszereseire gyorsítva, húsz perc alatt simán odaértem a parkban megbeszélt helyre. Minhyuk már türelmetlenül toporgott, s figyelte az órát, mikor is érek már oda. El is felejtettem, hogy milyen türelmetlen tud lenni.
– Minhyuk, ne haragudj, hogy késtem, csak elaludtam – feleltem lihegve.
– Megszokhattam volna, hogy általában késel – válaszolta nevetve.
– Ya! Nem gondolod azt, hogy másképp kellene közölni ezt egy lánnyal?! – csaptam vállba.
– Igaz, bocsi. – mondta vigyorogva, ami egy kis idő után eltűnt. – De ugye most már indulhatunk, álltam már eleget.
– Persze, menjünk! – válaszoltam.
Próbálta megfogni a kezemet, én viszont csak leintettem, mert tegnap világosan elmondtam, hogy ez nem randi. Egy idő után feladta a próbálkozást, ezzel eltudtunk volna indulni, ha nem állítanak meg ők.
– YooAra, itt mégis mi folyik?! – hallottam meg a hátam mögött Jungkook szüleinek hangját.
Oh, basszus. Ez most pont nem hiányzott. Tényleg óvatosabbnak kellett volna lennem, és akkor ez nem történik meg. Kár volt elfogadnom ezt a találkát. Ha odafigyeltem volna, nem ütközök beléjük. Amúgy sem szimpatizálunk egymásnak, ezzel most még jobban elástam magam a kelleténél.
– Ami, azt illeti... Én... megtudom... magyarázni – feleltem habogva.
– Kíváncsiak vagyunk! Na, halljuk – sürgetett az apja.
Most biztos azt hiszik, hogy megcsalom Jungkookot. Most látom, tényleg egy marha vagyok, amiért nem mondtam el a legelején Kook-nak, hogy kiakarok szállni. S akkor ez nem történik meg. Hogyan és miként fogok kibújni a válaszadás alól nem tudom. Egyenlőre csak próbálok jó pofit vágni, mint aki nem tud erről semmit. Viszont, ahogy elnézem a szülők mérgesek rám. Nem csodálom, én is Minhyuk-ra. Neki vége, ajánlom, hogy meneküljön.
Ennek nem lesz jó vége, érzem. Biztosan azt fogom elhinni, hogy elárulják a fiúknak. És magyarázkodhatok nekik is. A végkimenetel fogja eldönteni mit is akar ezután ő, ami mindenre választ fog adni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése