Már csak ő hiányzott az életemből. Utoljára négy évvel ezelőtt volt szerencsém látni, de akkor is el kellett küldenem melegebb éghajlatra. Mindennap, ahányszor csak találkoztunk, egy témája volt. Másra nem is tudott gondolni, így nem is csodáltam, hogy mindenki elutasította. Amúgy is, ő csak azért akar barátnőt magának, hogy tudjon menőzni. Neki aztán nincs szüksége csajozós dumákra vagy tanácsokra, mivel szerinte hihetetlenül nagy az önbizalma. Egyszerűen azt képzeli, hogy minden lány a lábai előtt hever és nem számít mennyi szívet tör össze. Túlságosan is nagy lúzer lett belőle. Ne is várja el, hogy adok neki esélyt. Maximum álmában lehet róla szó.
– Daehyun, miért nem bírtál elfeledni a négy év alatt. Én tulajdonképpen nem is gondoltam rád – feleltem szárazon.
– Ez most fájt, amúgy meg a szüleim mindenáron téged akarnak majd az oltárnál látni – ült le mellém.
– Talán majd egy másik életben. Nem vagyok hajlandó hozzád menni, bármilyen régről ismerjük egymást – idéztem fel a szörnyű időket.
– Szerintem azok az idők voltak a legszebbek. Csak te és én, Jeju-szigetén. Jó lenne visszahozni azokat a szép időket – sóhajtott egyet.
– Álmodik a nyomor – fintorodtam el.
Én meglehetősen örülök, hogy elmúltak azok a pillanatok. Nem tudom, hogyan és mikor bírtam élvezni azokat a napokat. Megeshet, hogy túlságosan is naiv voltam és akkor egyáltalán nem volt annyi eszem, mint most. Változnak az idők, úgyhogy el kell fogadnia a tényeket, hogy hajthatatlan vagyok.
Tekintetemmel elkezdtem keresni az embertömegben Jungkook-ot. Legalább most az egyszer összekaphatná magát és idevonszolhatná a hátsóját onnan, ahol most van. Most kivételesen jól jönne a hazugság, csakis azért, hogy levakarjam magamról ezt az idiótát. Azonban a reménykedés helyét, a csalódottság váltotta fel, mivel a jómadarat sehol sem láttam. Hiába, tényleg szerencsétlen. Ezen senki nem tud segíteni, még én sem, bármennyire is ráférne.
Kezdett elegem lenni Daehyun társaságából, így felállva a padról, megindultam a másik ember keresésére, aki biztosan eltévedt valahol a tömegben. Kénytelen leszek oktatóleckéket adni Gangnammal kapcsolatban, ha esetleg legközelebb erre tévedne. Tudja mit merre talál és máris nem fog eltévedni. Ha valakinek az eltávolítása is ilyen egyszerűen menne, nem lenne gond semmire.
Figyelmetlenségemnek köszönhetően, fel sem tűnt, hogy Daehyun összekulcsolta az ujjainkat. Mérgesen néztem fel rá, ki mindvégig csak idétlenül vigyorgott. Viszont még mindig nem akarta elengedni a karomat, így, mint aki véletlenül tette azt, amit tett... Egyszerűen csak rátapostam a lábammal az övére. Kellemetlen egy érzés lehetett, de legalább megtanulja a dolgokat, hogy nem csinálunk semmit, amit a másik fél nem akar.
– YooAra, ki ez a srác melletted? – hallottam meg az ismerősen csengő hangot.
– Végre előkerültél. Szólni akartam, hogy ez a hülye nem akar leszállni rólam. Tegyél valamit, kérlek – néztem rá szinte már könyörögve.
– Nem gondolod, hogy tiszteletlenség lenyúlni valaki más barátnőjét ember?! – rántott magához Jungkook.
– Nyugi haver, én már az előtt ismertem ezt a lányt, mielőtt te megláttad volna őt – mutatott rám.
– Hé, először is nem vagyok holmi tárgy, amit kisajátíthattok. Másodszor Daehyun, én hozzá tartozom, te pedig erről mit sem tudsz, mert négy évig kint éltél Amerikában – szóltam közbe.
Fúj, már most rossz volt kimondani a "tartozom" szót. De más ötlet – amivel letudom koptatni ezt a hülyét –, nem igen jutott eszembe. Esküszöm, legközelebb inkább el sem megyek egy koncertre, aminek ez lesz a vége. Persze, ahogy mondani szokás, ki tudja mit tartogat a jövő.
Véget vetve a gyerekes veszekedésüknek, Jungkook-ot a karjánál fogva ragadtam meg, s ráncigáltam ki a parkból. Visszagondolva az iménti jelentre, akkor esett le, hogy mégis mi a fenét műveltem. Belekevertem Kook-ot abba a helyzetbe, amibe nem kellett volna. Daehyun nagyon jól ismeri a családomat és tudom, hogy képes lenne ezt elmesélni nekik. És akkor hivatalosan is lebuktunk, köszönhetően nekem. Csakis abban tudok reménykedni, hogy nem ismerte fel ezt az alakot. Bár kétlem, amennyire el van szállva magától...
Megnyugodva fújtam ki a tüdőmben rekedt levegőt, hogy végre felszívódott. Mindennél jobban utálom azt, ha valaki a végtelenségig megy, csak azért, hogy megszerezzen magának valamit. S, ha szükséges, még át is gázol másokon. Köszönöm, ilyen embert nem akarok megismerni.
– Köszi az előbbit, legközelebb nem foglak ilyenbe belekeverni – nevettem kínomban.
– Ugyan, jöttem neked egyel, hisz' te is sokszor húztál már ki a csávából – bokszolt bele a vállamba.
– Ezt legközelebb ne csináld, ha megkérhetlek – fájlaltam a vállamat, miközben szúrós szemekkel néztem rá.
Ezt persze úgy fogta fel, mint valami viccet. Hihetetlen egy személyiség, egyszer megtudna ölni azért, amit felhozok a mentségemre, másszor pedig viccesnek talál mindent. És így próbáljál meg rajta kiigazodni. Még nekem is fejtörést okoz, hogy min kattog perceként az agya.
Fejemet megrázva indultam meg valamerre, hogy ne egy helyben kelljen fagyoskodnom. Azonban hiába, semmi olyat nem láttam, ami jó lenne az idő elütésének. Mindenhol zárt boltokat láttam, ami arra várt, hogy másnap kinyithasson.
Gangnam-nek ezen részén hétfőn minden bolt zárva van, mivel végig dolgozzák a vasárnapot. Fogalmam sincs melyik eszement állatnak jutott ilyen az eszébe, de, ha neki így tetszik, nincs kivetésem ellene.
Hirtelen eszembe jutott egy eszement ötlet, melyet eddig soha nem mertem felhozni. Tudtommal mindenki hülyének nézett volna, amit meg nem akartam. Úgyis voltak egypáran, akkor meg mi értelme lenne hozzácsapni, úgy húszat.
El sem árulva kis titkomat Jungkook-nak, ragadtam meg a kezét, s vonszoltam magam után. Nagyon rossz szokásom az ilyenek, viszont képtelen vagyok erről leszokni. Ez amolyan berögződött dolog nálam.
– YooAra, hova húzol ennyire? – állított meg hirtelen.
– Nem rég nyílt meg apám főnökének az új vidámparkja... – kezdtem bele a hosszas magyarázkodásba, de Jungkook félbe szakított.
– Igen, és honnan jött ez a hirtelen fellángolás? – vonta fel szemöldökét.
– Szeretnék elmenni oda, és legalább te is kikapcsolódsz. Tudod, én nem mindig szoktam behúzni másoknak – válaszoltam.
Sose hittem volna, hogy egyszer tényleg magamra fogom vállalni azt a dolgot, mit nem is én követtem el. De, ha csak így sikerül rábírnom ezt az embert, hogy lássa a jobbik oldalamat is, más választásom nincs. Meg amúgy is, a ritka alkalmak közé tartozik az, hogy jó benyomást szeretnék kelteni egy fiúban. Ilyenkor tudom magamról, hogy nem ment el a maradék eszem is.
– Te most komolyan magadra vállaltad azt, amit nem is te tettél? – tört ki hirtelen nevetésben.
Eléggé bárgyú egy arcot vághattam, mivel a nevetése egyre inkább erősödött. Komolyan csak játszotta a hülyét, hogy ő aztán mindent elhisz annak a ribinek?! Látszik, hogy most én voltam a vak, mert az ilyen szánalmas egyének viselkedése túl korán szemet szokott szúrni. Jeon Jungkook, ha élni akarsz, akkor ajánlom figyelmedbe, hogy kapd fel a nyúlcipőt és azonnal húzd el azt a nyamvadt csíkot.
Szemeimben csak úgy lángolt a harag, amiért átvágott. Legszívesebben egy kanál vízben megtudnám emiatt fojtani. A kijelentése, alaposan kibaszta nálam a biztosítékot.
– Mindvégig a bolondját járattad velem te idióta? – kiabáltam rá erőteljesen, mely inkább hatott valami gyerekes kijelentésnek.
– Nem, csak érdekelt, mégis mennyi ideig lehet húzni az agyad, anélkül, hogy túlmentem volna egy határon – nevetett továbbra is.
– Azon már réges-rég túlmentél, csak nem szóltam, mert azzal simán belerondítottam volna a viszonylag békés életedbe a megfogalmazásával alapján – morfondíroztam.
– Felfogtam, legközelebb kedvesebb leszek és nem játszom el a hiszékeny, lüke gyereket – felelte bűnbánóan, mint aki rájött, hogy rosszat tett.
Megpróbáltam visszafojtani a bennem feltörekvő nevetést, ami több-kevesebb sikerrel sikerült is. Viszont ekkor kell az olyan embereknek jól időzítenie, akire a mai napon a legkevésbé számítasz, hogy feltűnik. Hátulról nekem ugrott, így elvesztve minden egyensúlyomat, mindketten Jungkook karjaiban kötöttünk ki. Persze csak most esett le KyungAh-nak, hogy mit is művelt. Az arca paradicsom vörössé vált, mivel alig két centi választotta el őket. Hogy velem mi történt?! Beszorultam közéjük, amit úgy kellene felfogni, hogy míg barátnőm elveszett a rajongók világában, én kínlódtam a hármas "ölelésben".
Talán még kereken három percig szenvedhettem, mire KyungAh összekapta magát és engemet is kirángatott a kínosnak nevezhető pillanatból. És egyáltalán nem sikerült a körülöttünk elhaladó emberek pillantásait elkerülni. Picikét sem volt olyan érzésem, mint tegnap, amikor a média meginterjúvolt minket.
Barátnőm arcán kavarogtak az érzelmek, ami a boldogság több változatát akarta jelenteni. Meg is kérdezném mit érez jelen pillanatban, hogy láthatja az egyik BTS tagot, rögtön elájulna. Ezt tudván, nem kockáztatok. KyungAh egy évvel idősebb nála, és még így is képes Jungkook közelében zavarba jönni.
– YooAra, te tényleg nem vicceltél, amikor azt mondtad, hogy ismered őket – törte meg a csendet KyungAh.
– Te meg elmondtad a legjobb barátnődnek, mit nem kellett volna? – csapta meg a fejemet Jungkook.
– Jó, oké, most már kvittek vagyunk – sütöttem le a szememet, ezzel fejezve ki, hogy mennyire érzem magam megszégyenülve. – Viszont, ha lehetne, akkor ezt a lakásunkban beszéljük meg. Elég tekintetet vonzottunk magunkra.
– Én meg szólok a többieknek, hogy tolják ide a képüket, őket is be kéne avatni ebbe – jelentette ki Kookie.
Válaszképp csak bólintottam, mert tudtam magamról, hogy többet beszéltem, mint cselekedtem. Szinte csak meg kellett kerülnünk a parkot és ott is voltunk nálunk, úgyhogy kezdetét is veheti a "kupaktanács". Amikor is KyungAh-t beavatjuk a dolgokba. Már csak a többi hat tagnak kellene ide érnie, hogy tisztázódjon a helyzet – meg persze barátnőm fangörcsölési vágyai kiteljesedjenek.
Becsörtetve lakásba, KyungAh és Jungkook azonnal megrohamozta a nappalit, ezzel elfoglalva a legkényelmesebb helyeket. Úgy tűnik, hogy lekényszerültem a kemény padlóra, mivel a kanapén pont a többiek fértek csak el. Anyám pedig nem igazán szereti, ha a székek bekerülnek oda.
Fél óra elteltével a BTS összes tagja itt volt, ami azt jelentette, hogy elkezdhetjük a rövidnek nem nevezhető beszélgetésünket. Letéve a tálcát az asztalra, barátnőm oldalán foglaltam helyet, ki inkább átküldött a maknae területére. Pofátlan voltam, de inkább álltam, mint, hogy leültem volna Jungkook mellé.
– YooAra, ne álljál. Üljél bele Jungkook ölébe, meglátod kényelmes lesz – vigyorgott perverzül J-Hope.
– Azt lesheted! Olyan jóba azért nem vagyunk, hogy amikor kedvem szottyan csak úgy beleülök a haverotok ölébe – keltem ki magamból, ezzel leüvöltve Hoseok fejét.
– Ne kéresd magad, ember – szólt rám erőteljesen barátnőm. – Csak nem halsz bele, hogy egy picit elüldögéljél ott...
Reménykedve néztem rá az említett személyre, akit ez a jelenet egy cseppet sem hatott meg. Helyette jót nevetett az egészen. Tekintetemet a többiekre vezettem, kik a kezükkel próbáltak beleterelgetni a csapattársuk ölébe. Kicsikét sem lesz zavarba ejtő. De annyi szerencsém van, hogy nem várunk hívatlan vendéget, aki előtt ez kínos vagy éppen megalázó lenne. Mondani akartam nekik még valamit, viszont ellentmondást nem tűrve, kénytelen voltam úgy cselekedni, ahogy akarták. Mit meg nem teszek egyesekért, komolyan.
Helyet foglalva Jungkook ölébe, hirtelen a karjai a derekam köré fonódtak. Az arcom teljesen felforrósodott, s vált paradicsom piros színűvé. Pont ezt akartam elkerülni, de persze kihasználta az alkalmat. Melyik férfi nem csinál mostanában ilyeneket. Ezzel az arccal fogok egyszer vicc témájává válni, megmernék rá esküdni.
– Neked mióta van olyan felsőd, amire az én nevem ráírva, YooAra – nézte a hátamon levő feliratot Jungkook. – Azt hittem nem bírsz annyira, hogy ilyet felvegyél.
– Mert nem is, mindegyik tagról van ilyen. Sőt, az egész szobám veletek kapcsolatos dolgokkal van kiplakátolva – nevettem el magam.
Muszáj volt megijesztenem egy kicsit, és talán ezt tűnt a legmegfelelőbb ötletek. Mivel lehet egy idolt megijeszteni, mint sem azzal; eljátszod, hogy egy őrült saesang vagy. Igazából ez nem igaz. Nem vagyok annyira megszállott, hogy napi szinten az ő képeiket ragasztgassam ki a falamra. És persze csorgassam felettünk a nyálamat. Ha nem is vagyok akkora fan, attól még szeretem őket.
Amikor már beleakartunk kezdeni a hosszas tanácskozásba, pont akkor nyílt ki a bejárati ajtó, s hallottam meg a családom hangját. Úgy volt, hogy a héten már nem fognak hazajönni. Egyáltalán nem fogok jól kijönni abból, ha a fiúkat itt találják. Mit fogok mentségemre felhozni, nem tudom. Most az egyszer nekem kell megerőltetnem az agyamat és kitalálni valami hihetőt. Ha nem veszik be, nekem lőttek. Búcsút is inthetek a főiskolai tanulmányaimnak.
– Eomma, hát ti? – kérdeztem meglepődést színlelve.
– Hazajöttünk, mert eléggé pocsék idő van kint – magyarázta a dolgokat. – Amúgy meg nekem is ez kérdésem, csak máshogy. Mit keres itt a BTS, és mit keresel az egyik tag ölébe? – nézett végig a tagokon és persze rajtam.
– Nos, ami őket illeti a múltkor itt hagytak valamit, s most tudtak eljönni érte. Ami pedig engem, hát... jó kérdés – válaszoltam kínomban.
– Kislányom, amíg nem vagyunk itthon te pasizol, ahelyett, hogy tanulnál? – rontott be a nappaliba apám is. – Szállj ki annak a félnótásnak az öléből, azonnal!
Eleget téve kérésének, felálltam és odasúgtam valamit Jungkook-nak. Ha még élni akarnak, jobban teszik, hogyha elsietnek innen. Apukám képes lenne őket a világból is kiüldözni, csak azért, hogy móresre tanítsa őket. Elviselhetetlen tud lenni a viselkedése. Ezért sem mondtam el neki – ahogy anyukámnak se – , hogy már túl voltam pár egy éjszakás kalandon és komoly szakításokon. YoonJo pedig akkor még túl fiatal volt, hogy ezeket a dolgokat megértse.
A srácok felkapták minden létező holmijukat és úgy sprinteltek ki, mint akit puskából lőttek ki. Ma még úgy is találkozunk velük, hisz' meghívtak minket egy teázóba – ami Jimin apukájáé. Mi Gangnam legszélére épült. Még véletlenül se a közelbe, direkt a világ másik felére kellett. Költsük csak a főiskolára félretett pénzüket felesleges utakra.
– Szólok, hogy kezd elegünk lenni abból, hogy sokáig maradsz kint és nem szólsz, hogy elmész. Ne is várd, hogy az imént kitalált hazugságodat elhiggyük – szólt rám nevelőm.
– Komolyan nem hazudtam. Szerinted megtenném ezt? Tizennyolc évig mindent elmondtam, nincs olyan dolog, amiről ne tudnátok – füllentettem továbbra is.
Kit áltatok, tényleg hazudok nekik, de "jó ügy" érdekében. Van egy olyan érzésem, hogy előbb-utóbb biztosan tönkre fogja vágni valami a kellemes családi légkört. S kereshetek majd egy albérletet, vagy szépen beköltözök KyungAh-hoz.
A négy fős társaságból, én vagyok az egyedüli, aki a szülei nyakán élősködik. Viszont csakis azért, mert nem éppen tudnék fent tartani egy lakást. Ahhoz a főiskola mellett el kellene mennem dolgozni. Részmunkaidős állásokkal talán mehetne, de mikor fizetek albérleti pénzt?! Két hónap után menne, mert azért vásárolnom is kellene ételeket, meg ruhákat. Megkeseredett egy alak vagyok, tudom.
A fiúk távozása után az idő csak úgy repült, míg el nem jött, amikor indulhattunk is. KyungAh repesett az örömtől, hogy a délutánt a Bangtan Boys tagokkal töltheti, ahogy MinJi és MiYoung is. Egyedül én voltam az, aki egyáltalán nem örült ennek. Túlságosan is sok pillanatot töltöttem már a ricsajos társasággal. Egy olyan mondatot sem bírok elmondani rendesen, amiben nem szerepel valamelyik tag vagy a csapat neve.
Amikor odaértünk, meglepve tapasztaltam, hogy egyikőjük sem késett el. Percre pontosan ott volt mindegyikünk, így újra kialakult a nagy fős társaság, ami nálunk is. De hozzácsapódott még két lány, és a képből felszívódtak az idegesítő szülők is. Idilli pillanatok lesznek ezek a percek.
MinJi befurakodott Jin és Suga közé, hogy majd ő, őket fogja boldogítani. Már most sajnálom a két srácot. Addig MiYoung J-Hope-t foglalta le és fogja majd fárasztani. Szinte az összes tagok lefoglalták, egyedül Jungkook-ot hagyták meg nekem. Tudom miért csinálták ezt, de inkább nem hangoztatom.
– Elnézést, nem gond, ha csatlakozunk? A vezetőjük mondta, hogy sürgősen találkoznunk kell – jött oda hozzánk három lány.
– Végre, ti is megjöttetek. Foglaljatok helyet – mutatott három üresen hagyott székre.
Levéve a szemüveget, azonnal felismertem őket. Dél-Korea első számú híres lánybandájának alegysége, a TAETISEO ült velünk egy asztalnál. Hirtelen nem is tudtam melyik ujjamat harapjam meg, hogy visszafojtsam a bennem feltörekvő sikítást. Azért mégsem tenne jót, ha kínos szituba hoznám őket. Sőt, akkor már a rajongók ezrével rohamoznák meg őket.
A lányokkal értetlenül meredtünk a csapatra, kik csak mosolyogtak az ügyön. Tehát ők is tudtak erről a kis titokról, s nekem nem árultak el semmit. Jó, nem kötelességük az orromra kötni, de attól még igazán elmondhatták volna, és akkor alaposabban felkészülök rá.
– Taeyeon, ugye azt mondtátok, hogy a comeback-hez kerestek lányokat – törtre meg a csendet RapMonster.
– Igen, és szerintem ti pont meg is feleltek. Tökéletes párosítás lesz, a BTS négy tagjával – válaszolta Taeyeon mosolyogva.
– Khm, ha megbocsátotok... Én most egy picikét távozok – hajoltam meg.
Felkapva kis táskámat, siettem le az emelvényről, tulajdonképpen azt sem tudom hova. Egyedüllétre volt szükségem, mert az újonnan jött információkat nem bírta az agyam feldolgozni. Megtiszteltetés, hogy esélyt kaptunk szerepelni egy TAETISEO videoklipben, de pont négy BTS taggal, esélytelen. Úgy kifognak csapni minket a forgatásról – mert egész biztos, hogy Jungkookkal szívni fogjuk a másik vérét –, a koncertekre se mehetek majd be, nem, hogy a közelükbe.
Neki támaszkodva egy korlátnak, kezdtem el szemlélni a kék eget. Az eget bámulva, felmerengtek édesanyám szavai, amit még tizenhetedik születésnapomon mondott; YooAra, egy szép napon megfogod tapasztalni milyen érzés is az, amikor egy fiú lép az életedbe. Onnantól kezdve próbálsz menekülni előle. Félsz megnyílni előtte, attól tartasz, ha belé is szeretsz, pár perc múlva darabokra fogja törni a szívedet.
Halványlila fogalmam sincs miért pont ezek jutottak eszembe, amikor nincs is olyan srác, akit szeretnék. Meglehet, hogy a jövőmre vonatkozóan mondta ezt, mert azt hiszi hamarosan beköszönt az életembe a szerelem. Ekkora sületlenséget sem hallottam még. Az a része viszont teljesen igaz, hogy félek megnyílni Jungkook előtt. De nem azért, mert képes lennék azonnal belé szeretni. Nem, nekem meg van az ideálom, s az egyáltalán nem mondható el Kook-ról.
– YooAra, baj van... Jungkook és Daehyun... veszekednek, és lehet, hogy... bunyó lesz belőle – lihegett KyungAh.
Visszaérve a helyszínre, egyből szemet szúrt Daehyun és Jungkook kimagasló alakja. Az egész teaház őket nézte, s hallgatta a veszekedésüket. A csapat többi tagja is hátrébb húzódott. Nem csodálom, én is ezt tenném, túlságosan elszaladt velük a ló.
Felszaladva az emelvényre próbáltam őket túl üvölteni, de nem sikerült. Iszonyat hangosak voltak. Egyszerűen zavart, hogy nem bír egyikőjük sem nyugton maradni. A közelükben tehetetlennek éreztem magamat. Ilyenkor érzem magam egy senkinek, hogy nem tudok felül kerekedni rajtuk és szétválasztani őket. Érzem, ennek a végkimenetele nem igazán lesz szemet gyönyörködtető látvány...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése