Komolyan elhitte annak a lánynak, hogy én vágtam orrba?! Amúgy meg nem, nem ment el az eszem, mert nem én csináltam. Fájt, hogy ezt feltételezi?! Igen, nagyon, de túlteszem magam rajta. Ez még nem jelenti a világvégét.
Mivel úgy is tudom, hogy most én vagyok a "rossz ember", kedvem sincs tovább itt maradni. A mai napra végérvényesen elment a kedvem az élettől. Szépen hazasétálok, és magasról teszek arra, hogy Jungkook-nak mi a véleménye. Ha irritálja az, hogy megyek a saját fejem után, hát bocsásson meg, az én életem nem holmi színdarab. Szerepelni lesz kedvem, jelentkezek egy drámába, hol kiélhetem a színészi pályámat. Bár, két mondat után el is küldenének, annyira rémes vagyok.
– Figyelj! Én biztos nem tennék ilyet, olyan elvetemült még nem vagyok – válaszoltam a kérdésére.
– Akkor mégis miért vérzik az orra? Elárulnád ezt nekem?! – emelte fel jobban a hangját.
– Nem tudom, de engem ezzel hagyjál békén! – feleltem, s a vállába beleütközve távoztam.
Visszasiettem a pályára, hol Jungkook szülei és a hárpia beszélgettek. Meglehetősen érdekes témát találtak maguknak. Egyenlőre még semmi közük, ahhoz, hogy milyen neveltetésben részesültem. De megadom nekik a választ. Olyanban, amire még három nappal ezelőtt büszke voltam. Aztán a drága fiúk tönkre vágta.
Felszedtem a földről a cuccaimat, amit úgy körülbelül fél órája tettem le. Megvető pillantásokkal illettem meg a családod, hisz' egyáltalán nem szerettem őket. Mi több, ha csak rájuk kell néznem, már attól a hideg fut végig a hátamon. Így a mai napom – köszönhetően a Jeon családnak – teljesen el lett rontva. Viszont isten ments, hogy még haza menjek. Kiélvezem a helyzetet, ha egyszer már tök feleslegesen tettem ki otthonról a lábamat.
Idegesen hagytam ott a golfpályát, s felszállva a legelső buszra, elindultam amerre a jármű ment. Igazából most az egyszer olyan mindegy lesz, hogy hol fogok kikötni. Majd csak elsétálgatok. Végül, ha pedig nem találok haza, leélem az életem egy csöves mellett. Gratulálok YooAra, máris pozitívan látod a dolgokat.
És persze, úgy sikerült megszerveznem mindent, hogy a busz, egy újabb érdekes helyre vitt. Tisztázzunk valamit, olyan helyre, ahol még életemben nem jártam. Félreértés ne essék, Szöult úgy ismerem, mint a tenyeremet. Na, de Veronával lenne ezt jó megtenni.
Rengetegszer hallottam már Myeongdong-ról, de sose volt esélyem megnézni milyen lehet. Sőt nem is akartam ide eljutni. Sok jó dolgot hallottam róla, egyedül az élet az, ami teljesen más. Nem szeretnék itt lakni, soha. Viszont, okvetlenül is, de itt lyukadtam ki. Más választás nincs, hát, akkor nézzünk körbe. Előfordulhat, hogy találok valami érdekeset, s a gondolatom megváltozik erről a helyről.
Utam egy étterembe vezetett, hol meglehet ízlelni Myeongdong híres ételeit, illetve italait. Ha az italokat nem is, az ételekre kíváncsi vagyok. Megkerestem a legtávolabbi helyet, ami pont egy eldugott helyen volt. Remek, így biztosan nem fog megtalálni a felszolgáló. Helyet keresni máshol pedig nincs kedvem.
– Ara, régen láttunk egymást – hallottam meg egy ismerősen csengő hangot. – Hogy megy a sorod mostanában drágám? – ült le velem szembe a lány.
– SungAh, utoljára a gimi utolsó napján találkoztunk – feleltem meglepődötten. – Jelenleg semmi nem úgy megy, mint azt akarom. Az életem teljesen más irányba terelődött – sóhajtottam csalódottan.
– Ezt sajnálattal hallom. Figyelj, hogy jobb kedvre derülj, holnap a szüleimmel Jeju-ra repülünk... Mi lenne, ha velünk jönnél? Jót tenne a környezet változás – mosolygott rám.
Im SungAh volt annak a csapatnak a vezére, ahova középiskolás koromban tartoztam. Amióta egy osztályba kerültem vele, csakis őt és a barátnőit istenítettem. Személyiségre és viselkedésre is próbáltam őket leutánozni. Akkor még nem tudtam, milyen következményekkel járhat, de nem is igazán érdekelt. Egy nap azonban csalódnom kellett bennünk. Minden beléjük vetett hitem oda veszett, amikor láttam, hogy egy kilencedikes lányt bántalmaznak. Próbálták kimagyarázni, hogy az nem annak tűnt, mint aminek én azt gondoltam. Soha nem kerestem a társaságukat. De ez mára megváltozott. Az összes létező rossz gondolat róluk, nem létezik. Újra barátként tudok rájuk tekinteni. Pedig nem vagyok az a könnyen megbocsátó típus.
– Nem vagyok benne biztos, hogy a szüleim belemennének... De megpróbálom – viszonoztam a mosolyt.
– Ha már itt tartunk, nem megyünk el felfedezni Myeongdong utcáit? Közben elmesélhetjük mik is történtek velünk az elmúlt időben – hozta fel a témát SungAh.
– A délelőtti programom kudarcba fulladt, úgyhogy miért is ne – egyeztem bele.
Ugyan nem fog újra a legjobb barátnőm lenni, de jó lesz egy régi ismerőssel bóklászni egy ismeretlen terepen. És remélem, semmi nem fogja ezt megakadályozni – gondolok itt Jungkook-ra. Habár halvány lila fogalma sincs, hogy hol is vagyok. Telefonom ki van kapcsolva, így biztosítani tudom, nem fog elérni.
Mindketten megettük a kikért ételt, s fizetve a dolgokat, sétáltunk ki az étteremből. Közvetlen célunk nem volt, így mentünk arra, amerre a lábunk vitt, ami egy plázához vezetett. Sose szerettem vásárolni, akadtak alkalmak, amikor igen, de az nagyon ritka volt. Most az egyszer eltudok tekinteni, mert úgy is ráférne a ruhatáramra a felújítás.
– Nos, hol kezdjük a vásárolgatást? – csillant fel SungAh szeme.
– Az egyetemen három hét múlva lesz egy őszavató buli, arra kereshetnénk ruhát – ecseteltem a dolgokat.
– Rendben. Akkor menjünk a legújabb üzletbe, ahol rengeteg csillogó ruha van – kezdett el ráncigálni.
– Legyen, de azért nem akarok úgy menni, mint akit lehányt a szivárvány és csillámport szórtak rám – szabtam meg a feltételeket.
– Azért nem akarlak leégetni YooAra – válaszolta nevetve.
Megnyugtató ezt hallani, hogy azért mégsem akar majd bohócot csinálni belőlem. Képes lenne, viszont most az egyszer teljes mértékben megbízom benne. Az időt nem is figyelve, szépen elbeszélgettünk. Talán már a huszadik kört tettük meg a plázában, azonban még semmit nem vettünk. Nem ártana összekapnunk magunkat egy kicsit.
Jó volt olyan emberrel lenni, aki végre nem azt akarja, hogy hazudjak a szüleimnek. Habár ez sem teljesen igaz, elvégre SungAh nem tudja a teljes részletet. Amúgy sem szándékozom belekeverni az én életembe. Fenekestül felfordult, azt sem tudom, néha napján mi a francot tegyek, hogy az jónak minősüljön, s senki ne találjon benne hibát.
– YooAra, az ott nem a BTS? – nézett SungAh a távolba.
– De igen, és szerintem jobb lesz, ha elhúzzuk a csíkot – ragadtam meg a karját. – Kedvem sincs velük találkozni – motyogtam a végét.
– Ezt most miért mondod?! Azt hittem majd megbolondulsz értük – lihegte barátnőm.
– Így is van, de keveredtem már bajba ezzel kapcsolatban – magyaráztam tömören.
Nem sokat tudhatott meg ebből, de jobb is. Ami nem tartozik rá, azt nem kell tudnia. Úgy se nagyon szokott faggatózni, úgyhogy ez az a dolog, ami megnyugtat. Nagyobb problémám is van most, mint, hogy neki magyarázzak. Hiába köti az ebet a karóhoz, semmit nem árulok el.
A Lotte Young pláza elég nagy, talán sikerül olyan helyet találunk, ahol nem fogunk egymásba botlani. Mert, ha ez megtörténik, kő-kövön biztos nem marad. Befordulva egy boltba, azonnal megnyugodtam. Hisz' csak nem jönnek be egy... öltönyüzletbe?! Csalódottan hajtottam le a fejemet, mert megint szépen elintéztem a dolgokat. Bejövök egy olyan helyre, ahova befognak tévedni. Komolyan, mit tegyek, hogy legalább elkerüljem őket.
– Mindjárt jövök YooAra, te várjál meg az üzlet előtt – rohant el hirtelen SungAh.
– Most komolyan itt hagysz?! – kiabáltam utána.
– Csak egy tíz perc, semmi több – válaszolta.
Ismerem annyira, hogy az ígért tíz percből, egy óra is lesz, biztosan. Csendben leballagtam a lépcsőn, ki a bevásárlóközpont elé, ahol megannyi rajongó sikítozott. Nem kellett csalódnom a fanokban, képesek még ide is követni őket. Ilyenkor tudom őket nagyon sajnálni. Mondja az, aki szintén megtehetné ezt.
A sikoltozó tömeg hamarosan elhallgatott, melynek okát nem nagyon értettem. Szép, lassan megfordultam, s csak akkor esett le, hogy a fölém tornyosuló alak, Jin volt az. Te jó ég, most nagyobb bajban vagyok, mint máskor. És ezt nem azért mondom, mert rengeteg ember van itt. Hanem azért, mert a média is jelen volt és persze én is itt voltam, meg a srácok. Egyedül abban tudok reménykedni, hogy egyáltalán nem fogják elmondani, azt, amit minden rajongó hallani akar.
– Tehát te lennél az a szerencsés lány, aki a mai napot velünk töltheti – törte meg a csendet J-Hope. – Hogy hívnak? – vigyorgott rám.
– K- Kang YooAra – feleltem makogva.
– YooAra, örülsz annak, hogy ma velünk utazhatsz bárhova? – hajolt közelebb Taehyung. – Nyugi, ez csak egy elterelő téma. Próbálj meg bekapcsolódni – súgta a fülembe.
– Rendben, de erről elszeretnék veletek hosszasan dumálni – válaszoltam halkan. – Persze, ki ne örülne neki – feleltem felbátorodva.
– Szállj be a kocsiba, a menedzserünk ott vár téged – intett V az autó felé. – A többiek se szomorkodjanak, lesz majd még ilyen esély – mosolygott a rajongókra Tae.
Megrökönyödve indultam meg a furgon felé, ahol egy férfi várt mosolyogva. Viszonozva mosolyát, én is az arcomra erőltettem egy kedves mosolyt. Azért mégsem akartam bunkónak látszani. Meghajoltam előtte, s vártam, hogy a fiúk is megérkezzenek. Amit fogalmam sincs, hogy miért tettem.
Perceken belül ők is megérkeztek, így már semmi nem tarthatott vissza az indulástól. Beszállva a kocsiba, csakis abban tudtam reménykedni, hogy a szüleim nem fognak elkezdeni gyanakodni. Azonban a médiában úgy mutattak be, mint egy rajongót, s nem egy olyan embert, akit az egyik tag "felszedett". S ezek sajnos hamarosan napvilágot fognak látni, mind a közösségi oldalakon, mind a tévében. De jó lesz, az életem most már biztosan nem fog nyugodtan telni.
Az út csendben telt, mert egyáltalán nem tudtunk miről beszélni. Na, jó ez nem teljesen igaz, mivel lehetett volna, csak hát a menedzser sem tud a piszkos titkukról. Legalább vele legyenek őszinték, ha már a vezetőséget átvágják. A kocsi hirtelen nagyot fékezett, melynek az lett a vége, hogy lefejeltük egymást Jungkook-kal.
– Hé, legalább ne itt játsszátok el, hogy mennyire vágytok egymásra – kiabált ránk Suga.
– Idefigyelj, beavattalak a dologba, úgyhogy ne gyere azzal, hogy a valóságban is megbolondulunk egymásért – vörösödött el Jungkook.
– Nyugi, haver, csak szívatlak – kezdett el nevetni.
– Elég szar egy vicc volt – feleltem szemet forgatva. – Inkább szívjuk egymás vérét, minthogy vele randizgatnék igazából – motyogtam az orrom alatt.
Kiszállva az autóból, egy magas épület tárult elém, aminek az oldalán ott díszelgett a BigHit Entertainment felirat. Értetlenül meredtem az épületre, mivel arról volt szó, hogy oda megyünk, ahova akarunk. Egy szóval sem említették, hogy a lemezkiadóhoz jövünk. Csúcs lesz golfütőkkel fel-alá sétálgatni. Igen, amióta eljöttem a pályáról, haza se mentem. Azóta cipelem mindenhova a nagy táskát.
Bambulásomból Jimin szakított meg, ki azonnal megragadta a karomat, s kezdett el behúzni az épülethez. Nyomunkban a többiekkel. Hátranézve Jungkook egyáltalán nem tűnt boldognak. Csak tudnám mi miatt.
Betuszkolva egy liftbe, vártuk, hogy felérjen arra az emeletre, ahol a dormjuk van. Élvezetes együtt utazni velük, be sem áll a szájuk. Főleg V-nek és J-Hope-nak. Előre látom, hogy nem fogok unatkozni. Lesznek jó poénok, meg szóba jöhet egy pár perces miniveszekedés is.
– YooAra, nincs kedved felelsz vagy merszezni? – vigyorgott rám J-Hope.
– Nem igazán szeretek ezt játszani, de szívesen – feleltem mosolyogva.
– Akkor én kezdek – jelentette ki Tae.
Megfogta az üres kólás üveget, s elkezdte pörgetni. Izgatottan nézte mindenki, hogy kinél fog megállni. Mindenki arra szavazott, hogy Suga-nál fog, azonban szegény Jungkook kapta a kihívást. Arcáról lelehetett olvasni, hogy egyáltalán nincs elragadtatva az ötlettől. Ha nem tetszik neki ez a játék, akkor mi a fenének szállt be?! Ilyenkor tényleg nem tudom mire is akar gondolni a szerencsétlenje.
– Felelsz vagy mersz? – kérdezte Taehyung.
– Ez egyértelmű, felelek – mondta.
– Első benyomásod mi volt, amikor megláttad YooAra-t?
Ez a kérdés máris felkeltette a figyelmemet, hisz' érdekelt, hogy miért engem választott akkor. Persze, ha olyat mond, nem fog változtatni a tényeken. Mindannyian érdeklődve figyeltük és vártuk a válaszát. Úgy látszik még ő maga sem tudja, hogy mit válaszoljon.
– Hm, talán egy kedves, aranyos, szókimondó lánynak hittem akkor... De most egy erőszakos, bántalmazó lányt véltem felfedezni benne – ecsetelte a dolgokat.
Az arcom teljesen lesápadt az imént elhangzottak miatt. Azt hittem, hogy ezt a dolgot teljesen elfeledte. Először is, nem én vágtam orrba, hanem ő saját magát. Pár másodpercnek sem kellett eltelnie, hogy ki ne keljek magamból, s elmondjam neki a véleményemet. Viszont nem fogok lesüllyedni a szintjére, így az egyáltalán nem kedves szitokszavakat lenyeltem, s úgy próbáltam megemészteni őket.
– Nem gondolod, hogy ez egy kicsikét sértő volt?! – vonta fel a szemöldökét Jimin.
– Hagyjad, ennyivel nem fog beletaposni a lelkembe – válaszoltam higgadtan. – Viszont most az a majom pörget – mutattam Jungkookra.
Így ment minden percekig, mindaddig, ameddig a mutató nálam nem állt meg. Vártam, hogy Jin feltegye a kérdést, de kifogyott minden létező kérdésből. Hát, erőltesse meg azt a parányi agyát és találjon ki valamit. Amúgy meg nem bántásként mondtam a parányi szót, simán meglehet állapítani, hogy nem Jin a csapat esze.
– Ha tehetnéd, kivel randiznál közülünk? – tette fel a kérdést Jin.
Erre a kérdésre mind a heten felém kapták a fejüket, mint akiket érdekelne ez a kérdés. Pont ezt nem akartam, mivel szívesen randiznék velük, de csak egyel lehet. Passzolom a kérdést, erre képtelenség válaszolni. Szégyenemben elkezdtem csúszni lefelé a kanapén, ezzel elterelve a kérdést más felé. Sajnos lehetetlennek tűnt, mert mindaddig unszoltak, míg meg nem adtam a választ.
– Nem tudok erre válaszolni, mert mindegyikőtökkel szívesen randiznék – kezdtem bele. – Viszont, ha mondanom kell valakit, akkor az Jimin lenne – válaszoltam mindenféle kertelés nélkül.
– Hát haver, ezt beszoptad – veregette Jungkookot vállba RapMonster.
– Egy szóval sem mondtam, azt, amit gondoltam – mormogta érhetően.
– Akkor miért mondogattad mindig álmodban, hogy YooAra... – nem tudta befejezni a mondatát, mivel Jungkook befogta a száját.
Csak egy fejrázással letudtam a témát, hogy semmit nem értek, és kisétáltam a nappaliból. Szerintem nekem mára ennyi BTS-es program, bőven elég volt. Sőt, jobb kifejezés az egész élet. Fárasztó egy csapat, az egyszer biztos. Ha majd gyerekük lesz, nem kell az édesanyjuknak esti mesét mesélni, elég lesz őket behívni a szobába, s rögtön el is alszik a gyerek.
Kisiettem a BigHit ajtaján és elindultam haza fele. Akkora mázlim van, hogy közel van a házunk. Pedig a lemezkiadó egyáltalán nem Gangnam-ban van.
Hazaérve, az egész házat az üresség töltötte be. Hiába, vasárnap van, s ilyenkor a család három tagja elmegy a hegyekbe kirándulni, egy egész álló hétre. Emiatt egyedül vagyok a lakásban, és kedvemre csinálok azt, amihez kedvem van. Persze a bulirendezés meg sem fordult a fejemben. Maximum csak a csajos esték nem maradhatnak el.
Felbaktatva a lépcsőn, az ajtót magamra csaptam, a függönyt elhúztam és az egész szobára sötétség borult. Nem tudnék mit csinálni, csakis azt, hogy alszok. A csend is jót fog tenni a mai mozgalmas nap után. Mondjuk a holnapi sem lesz különb.
Reggel arra keltem, hogy valaki az ajtót veri teljes erejéből. Még szép, hogy rám nem akarja törni. Ki is fizettetném vele.
Kinézve a kulcslyukon Jungkook ácsorgott türelmetlenül. Elfordítva a kulcsot a zárban, beengedtem a türelmetlen embert. Csuklóm megragadva vonszolt be a konyhába, s ült le velem szembe az asztalnál.
– YooAra, szeretnék mondani valamit. Ahhoz viszont el kellene mennünk ide a közeli parkba. Ha gondolod vehetünk közbe fagyit – mondta mosolyogva.
– Ahogy akarod, de megvárod míg felöltözök – álltam fel az asztaltól. – És ajánlom figyelmedbe, hogy ne merj kutakodni – néztem rá szúrós szemekkel.
Védekezésképp maga elé kapta a kezeit, hogy neki meg sem fordult a fejébe. Ajánlom is neki, különben nagyon megjárja. Sietve rohantam fel a lépcsőn, s felkaptam azt a ruhát, ami kezembe akadt. Mi jelen esetben egy fekete hosszú ujjú felső volt, hátulján egy nagy Jungkook felirattal. Nincs időm mást előhalászni, így megeshet, hogy megfog döbbenni.
Fürdőben gyors összekaptam magam, egyedül a hajam volt a kérdéses, hogy most kiengedve hagyjam vagy összekössem. Tökmindegy, hagyom inkább kibontva. Ennek ellenére is tizenöt percnél tovább időztem a fürdőben, mint amennyit mondtam.
Miután rendesen elkészültem, ki is léptünk az ajtón. Körbenézve, az összes emberen átmeneti kabát volt, egyedül én rohangálok egy szál pulcsiban. Nem ártott volna hoznom valamit, de nincs idő visszamenni.
Csendben haladtunk egymás mellett, ami miatt a velem egykorú lányok meg is bámultak. Egyszerűen élvezet, hogy egy olyan dolog miatt érzem magam kínosan, miről nem is én tehetek. Persze hiába papolok ennek az embernek, nem fogja fel a dolgokat.
– Na, mit akarsz mondani? – kérdeztem.
– A tegnapi viselkedésemért szeretnék elnézést kérni. Újra akarom kezdeni veled kapcsolatban a titkolózást... – hallgatott el hirtelen.
– Ezzel most tulajdonképpen hova is akarsz kilyukadni? – vontam fel a szemöldököm.
– Előre megbeszélünk mindent, nem sértjük egymást vérig, s segítünk ott ahol tudunk – magyarázta a dolgokat.
– El van nézve. Igazából rád nem haragudtam, de azért fájt, hogy nem hittél nekem – ültem le egy padra.
– Jó ezt hallani. Van egy rossz hírem, úgy látszik a fagyizás úszott. Ha csak... – mosolyodott el. – Várj meg itt – sietett el.
Értetlenül néztem utána, mivel nem értettem hova ez a nagy sietség. Tekintetemet az égre vezettem, és azon kezdtem el merengeni, hogy most mégis milyen kapcsolatban állunk egymással. Közeli barátok, vagy, mint távoli barátok, akik belekeveredtek egy nagy hazugságba. Őszintén, most már még úgyse értek semmit, mint azelőtt.
Most, hogy belegondolok mi lesz akkor, amikor pár hónapra Magyarországra megyek, kíváncsi leszek hogyan és miként fog boldogulni. Végül is menni fog neki, ha eddig is megoldotta nélkülem, majd akkor is sikerül.
– YooAra, te vagy az? Meg sem ismertelek, olyan régen találkoztunk – hallottam meg ismerős férfihangot.
– Te? – néztem fel az illetőre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése