Mi zúdulhat még a nyakamba?! Nem tudom, de egy biztos. Akármennyire sem akartam, lett egy vetélytársam, akivel azon kezdek el vitatkozni, hogy kié is legyen Jungkook. Nekem aztán olyan mindegy, hisz' kamubarátnő vagyok, s amikor úgy tartja kedvem, egy szavamba kerül és abbahagyom ezt a dolgot. Legalábbis remélem, hogy ez engedett. Ugyanis a játékszabályokkal még mindig nem vagyok tisztában. Elmagyarázták, azonban halványlila gőzöm sincs mit is akarnak vele mondani.
Ennél azonban fontosabb, hogy ki is az a ChanMi... E mellett pedig még inkább az a fontos kérdés, hogy Jungkook miért lett ideges ilyen hirtelen. Azaz egy biztos tippem van, hogy ismeri ezt a lány, s ki nem állhatja – legalábbis a reakciója alapján ez jött le nekem.
– Nem köszönöm, én még nem iszok ilyet – utasítottam vissza kedvesen.
– Fiam, említetted YooAra-nak a hétvégi golfot a családdal? – fordult az édesanyja Jungkook felé.
– Jó, hogy mondod... – tartott egy kis szünetet – Ki is ment a fejemből. Hétvégén lesz egy golfmeccs, amire szeretném, ha te is eljönnél – fordult felém.
– Szívesen elmegyek, úgyis szeretek golfozni. Mondjuk utoljára három éve voltam versenyen, lehet kijöttem már a gyakorlatból – mosolyogtam.
– Vasárnap megyünk csak, holnap átismételjük az alapokat és akkor lejátszunk egy versenyt is – válaszolta Jungkook.
Miután ez a téma is lezajlott, újra ránk telepedett a mély csend, melyet a feszült légkör követett. Ilyenkor érzem magam kínosan, amikor bekerülök egy olyan társaságba, ahol egy értelmes témát sem tudok felhozni, amiről eltudnánk beszélgetni. Azonban arra is rá kellett jönnöm ez idő alatt, hogy Jungkook szüleinek egyáltalán nem vagyok szimpatikus. Az érzés kölcsönös, mivel én sem szimpatizálok velük. Mi több, rettentően furcsák.
A csendet a telefonom hangja törte meg, ami nem jókor történt. Mr. Jeon felvont szemöldökkel meredt rám, miközben feleségének a tekintetében ott volt a mérhetetlen gyűlölet, amit nem lehet egykönnyen kioltani. Jobban tettem volna, ha lenémítottam volna, s akkor nem ásom el magam mélyebbre a szemükben. Megfordult a fejemben egy párszor, hogy megteszem, de azért csak nem keresne senki. Viszont ez nagyon-nagy hiba volt, legközelebb kénytelen leszek hallgatni az eszemre. Már, ha lesz legközelebb.
– Elnézést, ezt fel kell vennem – kértem elnézést, s távoztam az asztaltól.
– Ugyan nem mindennapos ez nálunk, de menjen csak – szólalt meg a Mrs. Jeon.
Hálám jeleként meghajoltam, és kiléptem a bejárati ajtón. Késő este volt már, ráadásul az idő is hidegre kezdett fordulni. Voltam olyan hülye, hogy nem hoztam magammal kardigánt vagy kabátot, így a megfázás garantált lesz.
A kijelzőre KyungAh neve volt kiírva, mellé pedig még nyolc nem fogadott hívás, szintén tőle. Amikor ennyiszer szokott engem hívni, általában jó vagy rossz hírei vannak.
Elhúzva a a zöld gombot, a telefonomat a fülemhez emeltem, s barátnőm hangja csapta meg hallószervemet. A dobhártyám majdnem kiszakadt a helyéről, ahogy elkezdett sikítani. Nem tehettem mást, mint távolabb tartani magamtól, de még úgy is hangosan lehetett hallani.
– YooAra, azonnal gyere MinJi-hez, el kell beszélgetnünk pár dologról! – hallottam meg barátnőm hangját.
– Mégis mi olyan sürgős, ami nem várhat holnapig? – tettem fel a kérdést.
– Rengeteg minden fontos most, köztük neked is el kell árulnod pár dolgot – vette komolyra a hangját.
– Rendben, megértettem, fél óra és ott vagyok – válaszoltam szemet forgatva.
– Nincs fél óra YooAra, csak tíz percet kapsz, úgyhogy szedd a lábad – kezdett el kiabálni MinJi.
Akkor bele kell húznom, mert, ha MinJi mondja azt, hogy nincs több idő, az úgy is van. Eléggé határozott egy egyéniség, szinte vezetőnek született. Tudjuk a legnagyobb álmát, s mi támogatjuk ebbe, mert ott van BoYoung, aki szeret neki borsot törni az orra alá.
Kinyomva a telefont, besprinteltem a házba, ahol lihegve ültem vissza a székre egy percre. Jungkook meglepődve nézett rám, így kénytelen voltam elmondani, miért is nézek ki úgy, ahogy.
– Nekem mennem kellene, a barátnőimmel még van egy kis megbeszélni valónk – törtem meg a csendet. – Köszönöm szépen a meghívást, akkor, ha komolyan gondolták... Majd a golfmeccsen. További szép estét! – hajoltam meg.
Az asztaltól újra felálltam, de most már véglegesen távoztam. Legalább nem kell elviselnem a feszült légkört, ami idebent uralkodott. Ideje lesz friss levegőt szívnom, hogy a gondolkodásmódom olyan legyen, mint azelőtt.
Az idő rendesen hideg volt, a szokásos időjárást, amit az ősztől elvárhatunk. Mondjuk azért lehetne talán egy picikével melegebb. Bár most az egyszer nevezhetem magam a hibásnak, mert én voltam azaz ostoba, hogy semmi pulcsit nem hoztam el otthonról. Viszont nem számoltam azzal, hogy alig fogja az öt fokot is elérni az időjárás.
Csendben sétáltam végig a kihalt utcán, egyenesen MinJi lakásához, mely szinte a város szélére épült. Úgyhogy fogalmam sincs, hogyan fogok odaérni tíz perc alatt. Még akkor is húsz perc az út, ha a felét lefutom. Annyi szerencsém van, hogy legalább az eső nem esik.
Talán tényleg volt félóra mire odaértem, csak, mert KyungAh elég mérgesen nézett rám. Most először fordult elő, hogy elkéstem valahonnan, így nem dőlhet össze a világ.
MinJi a karomnál megragadva húzott be a lakásába, s vágott le a kanapéra. Először érzem magam úgy, mint akit kiakarnak faggatni, mert rossz fát tett a tűzre. Mondjuk lenne mit mondanom nekik. Azonban nem fogják egy könnyen kiszedni belőlem. Érdekli őket?! Kérdezzék meg Jungkook-ot, talán hajlandó lesz elárulni nekik a féltett titkát.
– Ara, elnézésedet kérem, amiért iderángattalak késő este, de ez fontos – kezdett bele MinJi. – Tegnap ott voltál a BTS koncertjén, s hátulra szóló jegyed volt. Véletlenül nem láttál valami furcsát? Esetleg egy lányt, aki pont úgy nézett ki, mint te? – állt meg hirtelen.
– Nem, amint megkaptam az autogramot, el is jöttem – próbáltam meg hazudni, esélytelenül.
– Hazudsz! Tudom, hogy ott voltál, túlságosan is jól ismerünk – csattant fel KyungAh. – A legjobb barátnőid vagyunk, ahogy MiYoung is, nyugodtan elmondhatod. Senkinek nem mondjuk el – ültek le mellém.
– Legyen, mindent elmondok. De ígérjétek meg, hogy nem adjátok tovább – erre persze csak bólintottak. – Miután a koncert véget ért, hátra indultam, hogy meg tegyem a cselekedetem, amire vágytam. Azonban nem voltam elég gyors, így én voltam az utolsó. Azzal egyáltalán nem számoltam, hogy ekkora bajba fogok kerülni. Volt olyan rendes, hogy a hazugságaival le ne bukjon, engem is belerángatott. Így jelenleg egy kamubarátnője vagyok Jungkook-nak, ezek mellett pedig akadt egy vetélytársam is – hadartam el a lehető leggyorsabban.
Barátnőim döbbent arccal hallgatták végig az érdekesnek nevezhető történetet. Körülbelül én is ilyen arcot vágnék, ha MinJi-vel vagy KyungAh-val történt volna ez meg. Az utána következő reakciójuk viszont igen érdekes volt. Mindketten sikításban törtek ki az örömtől. Nem pont erre számítottam, de oké. Mást úgy sem tudnék elvárni tőlük. Idősebbek nálam, azonban még mindig úgy viselkednek, mint az öt évesek. Végén még pezsgőt fognak bontani.
– És, mond csak, ki az a vetélytárs? – hajolt egyre közelebb MinJi.
– ChanMi-nek hívják, de nem volt es... – nem tudtam befejezni a mondatomat, mert MiYoung rontott be a szobába.
– Ugye nem az AoA-es ChanMi-ről van szó? – csillant fel a szeme a hirtelen MiYoung-nak.
– Még én sem tudom, de ígérem, amint megtudom értesítelek róla – feleltem a szemeimet forgatva.
MiYoung túlságosan is megszállottja nekik, de annyira, hogy az már fájdalmas. Ahányszor szóba kerül a ChanMi név, mindig az Ace of Angel tagját hozza fel. Bezzeg, ha más bandáról van szó, hallgat, mint a sír. Persze még jó, hogy nem vagyunk egyformák. Az egyformaság nem igazán jó dolog, főleg nem egy barátságban. Valamelyikünk biztosan megharagudna a másikra.
– Holnap sajnos nem tudunk találkozni, mert Jungkookkal fogok elmenni golfozni, másnap a szüleivel fogok egy meccset játszani. Akiknek ráadásul nem igazán vagyok szimpatikus – hajtottam le csalódottan a fejem.
– YooAra, utoljára három éve golfoztál. Menni fog ez neked? – nézett rám aggódóan KyungAh.
– Annyira azért nem jöttem ki belőle, hogy az ütővel tökön üssem Jungkook-ot – válaszoltam mosolyogva.
Erre azonban mindhárman nevetésben törtek ki. Fogalmam sincs mi lehetett ebben olyan vicces, amikor komolyan gondoltam. Talán nem vagyok még annyira ügyetlen, hogy véletlenül elhajítom az ütőt és a kényes pontján találjam el vele. Habár, ha régóta ismerném még én is nevetnék egy jót rajta. Azonban olyan szívtelen nem vagyok.
Vagy egy három órát biztos beszélgettünk még, amíg a falon lógó óra éjfélt nem ütött. Szépen elment az idő, így nem ártana haza vonszolnom magam. Viszont, ahogy ismerem magam, könnyen eltévednék. Jobb, ha hívok egy taxit, mert nem szeretnék itt maradni.
Amúgy is, MinJi holnap kora reggel indul vissza Amerikába. Jó neki, hogy amikor kedve tartja, visszamehet oda, ahol született. Ha azt mondanám az én szüleimnek, hogy menjünk vissza Veronába. Azt mondanák, hogy minek, négy hónap múlva úgy is Magyarországra fogunk költözni. Jó nekik, hogy olyan helyen dolgoznak, amelynek több partnertársa van világszerte. Jelen esetben most azt az országot nézték ki maguknak, ahova minél később akartam eljutni, újra. Volt már részem ott járni a többi egyetemi hallgatóval. Az oka, hogy miért nem akarok egy hamar oda visszatérni, én sem tudom. Imádom a kis országot, mert az emberek kedvesek, de... ami most folyik ott, nem lennék senki helyébe.
Másnap reggel fejfájással ébredtem, ami meglehet, hogy a tegnapi kis pezsgő miatt volt, amit MinJi-nél ittam. Ahhoz képest, hogy azt mondtam nem iszok még, három poharat biztos lehúztam. Legalább segített kikelni hamar az ágyból.
Ránézve a szekrényemen pihenő órámra, kemény fél órám volt elkészülni, s odaérnem a golfpályára. Szépen elaludtam, így a lehető leggyorsabban kell összekapnom magam. Előszedtem az utoljára három éve hordott ruháimat, amiket versenyekre szoktam felvenni. Azóta szinte alig nőttem valamit, hízás helyett pedig fogytam, így simán feltudom venni. Meglehet azért van ez, mert az utóbbi időben túl sok stressz érte a családod, mely nagy hatással volt rám.
– Anya, elmentem a golfpályára, valamikor jövök – kiabáltam be a konyhába.
– Rendben, de vigyázz magadra, nehogy valakit fejen találj a labdával vagy az ütővel – válaszolta nevetve.
– Köszi a biztatást, megfogadom – feleltem szintén nevetve.
Hiába, anyukám sose fog változni. Meg fog maradni ennek az életvidám, jószívű és jó humorú édesanyának. Olasz létére nagyon vicces tud lenni, pedig megkapta már egypárszor, hogy az olaszoknak van a legpocsékabb a humorérzéke. Aki ezt állította az akkor nem ismerte az édesanyámat.
Mindössze negyed órára volt a golfpálya, így hamar odaértem. Viszont most is én értem oda előbb, ezzel azt érve el, hogy megint egy fél órát biztos várni fogok. Helyet foglaltam egy kispadon és hátradőlve kezdtem el a kék eget kémlelni. Hátha gyorsabban rohan az idő. Egyáltalán nem ez történt, helyette mintha lassabban telne.
Egy újabb fél óra múlva ugyanaz a fekete kocsi gurult be, aki tegnap jött értem. Már kezdtem kételkedni abban, hogy soha nem ér ide. De látszik, hogy végre észhez tért és összekapta magát.
Az örömöm nem tartott sokáig, helyét a döbbenet váltotta fel. Jungkook oldalán egy fekete hajú, hófehér bőrű lány jelent meg. Sugárzott róla az egoizmus és gazdagság. Nem kell neki megerőltetnie magát, mindent megkap, amit akar. Fogadok, hogy születése óta, mindent úgy raktak a segge alá. Ha nem, akkor rosszat gondoltam. A szüleim mondjuk nem erre neveltek, de nem tudnék más véleményt alkotni még róla olyan könnyedén.
– YooAra, beszeretnék neked mutatni valakit. Kérlek, gyere ide – intett Jungkook.
Felálltam a kispadról, s lassan odabattyogtam a társaságukhoz. Legszívesebben ott maradtam volna, s vártam azt, hogy vége legyen ennek a napnak.
– ChanMi, az AoA-ből. Gondolom ismered őt, mivel eléggé híres. Ő az a lány, akiről anyám tegnap beszélt neked a vacsorán – mosolygott Jungkook. – ChanMi, Kwon YooAra, a barátnőm – húzott magához hirtelen.
– Örvendek a találkozásnak ChanMi. A barátnőm nagy rajongód, s persze magának a bandának – hajoltam meg.
– Kit érdekel, tudom, hogy mindenki szeret minket. Hisz' a zenéink a legjobbak az összes közül – felelte büszkén.
Egy kicsikét sem gondolja azt, hogy kedvesebb is lehetne? Amúgy meg nem kellene ennyire felvágósnak lennie, rajtuk kívül megannyi híres lánybanda van, akinek jó zenéik vannak. Lehetne jóval szerénnyebb, nem ez a beképzelt, buta liba. Amióta debütáltak, sosem volt szimpatikus ChanMi. És ez most meg is mutatkozott. Ha ezt megtudja majd MiYoung, biztos egy világ fog összedőlni benne. A példaképe, akit annak hitt, egy önző típus, aki oda meg vissza van magáért.
– Rendben, akkor szerintem menjünk be, mielőtt összeverekednétek – ragadta meg hirtelen a karunkat Jungkook.
– Ugyan Oppa, én biztos nem süllyedek le az ő szintjére – kezdett el vihogni.
A hideg futott végig a hátamon, ahogyan elkezdett nevetni. Komolyan, nem is tudom minek nevezzem még jobban ChanMit, azaz egy viszont biztos, hogy egy idióta. Tényleg Oppa-nak hívta, amikor egy évvel fiatalabb nála?! Akkor nincs tisztában ennek a szónak a jelentésével. Biztos nem én leszek az, aki felvilágosítja ezzel kapcsolatban.
Az idő most bezzeg rohant, amikor pont, hogy nem akarom. Viszont, mikor azt akartam, nem volt hajlandó. Hiába, az idő szereti tönkre tenni a jó kedvemet. Én kerültem sorra, erre Jungkook szépen lelépett, s itt hagyott az idegesítő hárpiával.
– YooAra, fogalmam sincs mivel keltetted fel Oppa figyelmét, de vésd az eszedbe, én fogok mellette lenni. Te pedig mehetsz vissza oda, ahonnan jöttél. Ja, és jól jegyezd meg, hogy nem hagylak nyerni. Ha kell még fejfájást is fogok okozni neked, csak, hogy eltűnj mellőle – szólalt meg ChanMi.
– Akármit is mondasz, nem hagyom. Jelenleg én vagyok a barátnője, én döntöm mikor küldelek el téged melegebb éghajlatra – néztem rá szúrós szemekkel.
Ötletem sem volt honnan jött ez a marhaság tőlem, mikor eszembe se jutna küzdeni érte. Olyan mindegy, hogy kit fog választani Jungkook a végén. Mert, ha nem tudná a jó madár, én még mindig csak egy szereplő vagyok az életében. És ezen nem is akarok változtatni.
– Kihívlak egy versenyre, most azonnal. Amelyikünk győz, azé lesz Jungkook Oppa – emelte fel a golfütőket a földről.
– Ahogy akarod. Ha én nyerek, szépen összeszeded a cuccod és visszamész a dormba, s magunkra hagysz. Viszont, ha te nyersz, én megyek el és soha nem látsz – szabtam meg a feltételeket.
– Legyen! Csak, hogy tudd két éve űzöm hobbi szinten ezt a sportot, simán megverlek – kezdett el újra vihogni.
Kezd egyre idegesítőbb lenni ez a nevetés. Nem hagyja abba rögtön, a hajamat is kitépem menten. Azonban azt teljesen elfelejtette, hogy én még versenyre is jártam, e mellett pedig, négy éves korom óta csinálom ezt. Képtelenség, hogy legyőzzön. Kihívás elfogadva, én fogok utoljára nevetni. Egyenesen bele a képébe.
Amikor már emeltem fel az ütőt, valamibe megakadt. Ráadásul pont az történt, amit tegnap mondtam a lányoknak. Tökön ütöttem Jungkook-ot. Ezek mellett pedig, még rossz helyre is lőttem a labdát, ami meg a szemét találta el. Tényleg kijöttem a gyakorlatból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése