[Distance] – 01. Titoktartási fogadalom

Tisztán emlékszem, hogy a szüleimnek megígértem, nem fogok semmilyen hazugságba és bajba belefolyni. Erre tessék, eljövök egy koncertre és azonnal belecsöppentem egybe, amiről meg sem kérdeztek, hogy akarom –e. Csak minden jött magától, s felkészülési időt sem kaptam. Valahogy érzem, nem lesz az életem olyan, mint azelőtt. Két nevem van, amit, ha olyan helyen mondok ki, ahol nem kellene, gyanakodni kezdenek, amiből én nem fogok kijönni jól. Úgyhogy vigyáznom kell, mit is mondok és hol. 

Felnéztem Jungkook-ra, aki azt sem tudta mit csináljon kínjában. Részben megértem, a jó szándék vezérelte, hogy le ne bukjon az anyukája előtt, viszont mégsem kellene senkit letámadnia a semmiből. 

Esetleg nem jöhetne szóba az, hogy elpasszoljam másnak ezt a lehetőséget? Hát, persze, hogy nem... Az anyukája látta már arcomat – amit talán bele is vésett az emlékezetébe –, így biztosan rájönne, hogy egyetlen fia, hazudott a dologgal kapcsolatban. Azzal a dologgal kapcsolatban, amiről én még mindig nem tudok semmit.

– Hogy képben lehessek, elmondanád, mi is az a hazugság, amibe bele lettem kényszerítve? – törtem meg a ránk nehezedő csendet.

– Röviden annyi, hogy az édesanyám úgy tudja, hogy van egy barátnőm. S azt mondtam neki, ma itt lesz, és bemutatom neki. Te voltál az a lány, akit úgymond megfelelőnek találtam erre a szerepre – hadarta el a lehető leggyorsabban. 

– Minden világos. És gondolom akkor gondolkodási időt sem fogok kapni, hogy átgondoljam akarom –e ezt a kamu barátnős dolgot – sóhajtottam egyet.

– Mivel hivatalos vagy a családi vacsoránkra, el kell, hogy keserítselek, sajnos nem – vakarta meg tarkóját. 

– De jó lesz... Most már nekem is hazudnom kell, amit soha nem akartam – hajtottam le a fejemet. 

– Tényleg bocsi, nem terveztem ezt – nevetett kínjában. – Holnap az itteni óvodánál találkozunk este hétkor. Nagyon kérlek, ne késs el. A szüleim nagyon befolyásosak – tette össze a két kezét. 

Beleegyezésem jeleként csak bólintottam, s elindultam kifele az arénából. Egyáltalán nem mondhatom azt, hogy a mai napom nem volt eseménydús. Mivel nagyon is az volt. Ezt követően a hazugságokból egyre több lesz, ahogy problémákból is.

Miként fogok ebből kikeveredni?! Nagyon jó kérdés, én is szeretnék választ kapni rá. Azonban nem lesz könnyű kiszállni a játszmából, mivel egyből a jéghideg vízbe lettem belelökve. Ezek mellett az sem lesz egyszerű, hogy a családom se kezdjen el gyanakodni a fura viselkedésem miatt. 

Elhagyva a helyszínt, az arcomat a kellemes, esti szél csapta meg, mely most az egyszer nyugtató hatással volt rám. Úgy éreztem magam, mintha az életem teljesen új fordulatot vett volna, s elfelejtette volna az imént történteket. Bár ezt elfeledni nem olyan egyszerű, mert valós és létező dolog. Ami mostanra teljesen átírta a jövőm minden egyes percét. 

A gondolataimat sehogy sem tudtam másra elterelni, mindvégig a holnapi családi vacsorán járt az eszem. Már rá gondolni is borzasztó volt, hogy ott ülök az asztalnál, habos-babos ruhában, s a szülők mindenféle kérdésekkel fognak elárasztani minket. És próbálj ezekre hihető történeteket kitalálni, amit még egy értelmes ember is elhisz. Ilyet kitalálni lehetetlenség. Ugyan vannak olyan hülye emberek, akik még azt is beveszik, hogy létezik vízalatti város, de befolyásos szülőknél?! Kérlek, ne nevettess. 

Átlépve a küszöböt, egyből apukám termett előttem, aki elkezdett alaposan végig méregetni. Azt hittem, hogy csak viccelt azzal, amit akkor mondott, még mielőtt mérgemben el nem hagytam a házat. Viszont úgy látszik, hogy teljesen komolyan gondolta. Lassan az agyvizem is fel fog forrni, ha nem hagyja abba azonnal. 

– Apa, abbahagynád? Nem történt semmi, ugyanis a fiúkat biztonsági őrök őrizték – kezdtem el beszélni hozzá.

– Ne haragudj kislányom, de csak így tudtam megnyugodni, hogy biztosan épségben vagy – nyugodott meg. 

– Azt látom... Amúgy meg holnap délután később fogok jönni. Körbe nézek a városba, hátha találok valami új ruhát – kezdtem bele a kamu szövegembe. 

Már most fáj, amit mondtam. Ehhez egyáltalán nem vagyok hozzászokva. Viszont szokás mondani, hogy egyszer muszáj elkezdeni mindent. Persze nem egyből a hazugsággal kellene indítani, de annyira mindegy is. Ilyenkor jöhetne igazán jól az, ha egy villamos hirtelen elcsapna, s véget érne az egész. 

Tudomást sem véve a rengeteg kérdésről, indultam meg felfele a lépcsőn. Alig vártam végre, hogy aludhassak egy jót és új erővel kezdhessem a holnapi napot. És akkor minden egyes nap végeztével ezt fogom várni, mert legalább akkor élhetem a saját életemet. Mit egy idol irányít, aki tökéletesen végzi a dolgát. 

Ahogyan az anyjával beszélt a dologról, egy csepp bűntudata sem volt. Mintha egy előre jól megírt forgatókönyvről beszélnénk. Bárcsak nekem is ilyen egyszerűen menne, azonban sajnos ez nem így van. Én az igazmondásban jeleskedtem mindig, nem a hazugságban. Ahányszor próbáltam hazudni, két percnél tovább nem bírtam, s kibukott belőlem az igazság. Legyen szó rossz jegyről, csavargásról, ahova el sem engedtek. Jungkook nekem viszont szöges ellentétem. Profin hazudik, csak úgy folyik belőle, mint a patak folyóvize. Előre látom, lesz mit tanulnom tőle. 

Reggel, amint felkeltem az utam a tükörhöz vezetett, hogy felmérjem mennyire is nézek ki úgy, mint egy zombi. És jól sejtettem, a tükör már azon a határon volt, hogy menten darabjaira törik. Általában máskor jobban festek ki, de a tegnapi nap eseményei után, lehetetlenség. Fogalmam sincs hogyan fogom a karikákat eltüntetni a szemem alól, mert nekem sminkelni nem igazán szokásom. De valahogy csak megtudom oldani, mint eddig minden mást is.

Mikor már úgy éreztem, hogy eleget álltam a tükör előtt, megindultam a ruhásszekrényem felé, hogy elfogadható kinézettel mehessek el itthonról – ha már az arcomon nem lehet segíteni. Mivel KyungAh az ilyen napokon szeret egybe öltözni velem, a válaszom most sem esett másra, csak a jól megszokott fehér ing és fekete szoknya – ilyenkor érzem magam úgy, mintha ünnepségre mennék. Hajamat kiengedve hagytam, az arcommal pedig gondba voltam. Nincs más választásom, ha nem akarom, hogy szarul fessek ki, kénytelen vagyok a sminket alkalmaznom. 

Lesietve a lépcsőn, az egész házban mély csend uralkodott. Egyedül a kutyám, Suzy aludt még békésen. Úgy irigylem ilyenkor, annyira szeretnék vele helyet cserélni. Persze ez teljességgel lehetetlen, mert nekem az egyetemen kell leélnem még a fél életemet. 

Kilépve az ajtón, a közeli parkban lehetett látni, hogy hamarosan megrendezik az évi fesztivált, ahol több híres banda is felszokott lépni. Emlékszem, hogy a szüleimmel mennyiszer kiszoktunk ide jönni. Az utóbbi időben ezek az emlékek már feledésbe merültek. Mióta apukámat igazgató helyettesé léptették elő, ideje sincs erre. Anyukámmal is ez a helyzet, divattervező létére rengeteg ruhát kell megvarrnia nap, mint nap. YoonJo-nak nagyon sok tanulni valója, nekem pedig annyi időm sincs, mint nekik. Most még kevesebb lett, mert elő kell adnom egy hamis drámát, amit maga Jungkook rendezett meg, s kért fel engem, mint női főszereplőt. Csak itt nincs reflektorfény, kamera meg még úgy se. 

A gondolataimat elhessegetve valami szebb dologra gondoltam, ami segít tisztán látni a helyzetet. Fülembe behelyeztem a fülest és elindítottam a legelső zenét, mi szemet szúrt – ami a Fire lett volna. Pont nem jókor jött ez, amikor így is csak erre tudok gondolni, mely már okozott elég fejfájást. 

Beérve az előadóterembe, egyből KyungAh rohamozott meg, a kezében a telefonjával. Egy másodpercnek sem kellett eltelnie, de már a cikket olvastam, mi frissen került ki a hírportálokra. A cím meglehetősen sokkolt, mert nem számoltam vele, hogy tudósítani fogják. És ezt pont nem jött jól szegényeknek. Az egyetlen maknae-juk bajt hozott a fejükre. Úgyhogy ebből nem fognak egy könnyedén kijutni. 

– YooAra, egyáltalán nem vagy dühös? – vonta fel a szemöldökét barátnőm. 

– Miért lennék, azt csinál, amit akar. Nekem amúgy is Jimin a kedvencem. Jó, nem azt akarom ezzel mondani, hogy nem vagyok oda Jungkookért, de az ő magánélete – tudtam le gyorsan a dolgokat, mindössze egy vállrántással. 

– Mondjuk érdekel ki is lehet ez a lány... – gondolkodott el egy percre KyungAh. – Meg van, a végére járok ki is lehet a barátnője. Van egy megbízható emberem erre a dologra – vigyorgott ördögien. 

– Hagyjad már szegény fiút, semmi közöd... – fejeztem volna be a mondatot, ha nem rohant volna ki a teremből. 

Most már tényleg nagy bajban vagyok. Egy nap sem telt el teljesen, de a legjobb barátnőm már nyomozni is kezdett a rejtélyes barátnő után. Tényleg vigyáznom kell, hogy milyen helyen is tartózkodom. Jobbnak látom, figyelmeztetni Jungkookot, ha tényleg őrizni akarja a titkát. Tökéletes lesz a mai nap erre. 

Az órák csak úgy rohantak, míg végül véget nem ért a hét az egyetemen. Végre most az egyszer hosszú szünetet kaptunk, mert az egyetem termeit újra festik, mely nem két napba fog telni. Így lesz gondolkodási időm arra, hogy mit is akarok most kezdeni az életemmel jelen pillanatban. 

Hazafele menet minél lassabban próbáltam menni, amivel azt értem el, amit tegnap. Ez persze nem az izgalomtól volt, hanem, hogy minél előbb túl lehessek a mai napon. A lányok többsége – ha nekik lenne ilyen lehetőségük – örömében hátast dobnának a medencéjükben. Én is ezt tenném, viszont még mindig nem repdesek a lehetőségtől. Aki vállalkozik az én helyemre, átpasszolom neki nagyon szívesen. 

Este hétkor a megbeszélt helyen vártam rá. Ő maga mondta, hogy ne késsek, akkor mégis miért marad el. Fura egy háttere van, az egyszer biztos. 

A kezemen levő karkötőt kezdtem el birizgálni, amikor erős fény zavarta meg a szememet. A sarkon egy fekete autó fordult be, ami pont előttem parkolt le. A karomnál fogva Jungkook úgy húzott be a hátsóülésre, s szólt a sofőrnek, hogy taposson a gázra. Komolyan, mint valami kommandós üldözés és az életünk védelméért menekülnék. 

Fél óra kocsikázás után, megérkeztünk egy jól kivilágított házhoz, aminek a kertjében egy jó nagy szökőkút helyezkedett el. Hát, meg kell hagyni, hogy nagyon gazdagok lehetnek, ha telik nekik ekkora a házra. 

Az álmélkodásomból a kocsiajtó nyitódása zavart meg. Óvatosan kiszálltam, mert magassarkúban nem éppen a legjobb dolog elesni. Volt már ilyenben részem, nem is egy párszor. 

Megindultunk felfele a végeláthatatlannak tűnő lépcsősoron, min szerencsétlenségemnek köszönhetően kis híján megbotlottam volna egypárszor, ha Jungkook nincs mellettem. Rendes volt tőle, hogy próbált segíteni, de ez olyan dolog, amivel nekem kell megbirkóznom. 

Lassan negyedórája ültünk az asztalnál és csendben fogyasztottunk az elénk rakott ételt. Tele volt egészségesebbnél-egészségesebb ételekkel, amiket meglehetősen finomnak találtam, de semmi étvágyam nem volt hozzá. Mivel tanultam egy kis jó modort, nem fogom visszautasítani, bármennyire sem kívánom. 

A mély, s feszült légkört Jungkook apukája törte meg, aki meglehetősen nagy hatalommal rendelkezhet. Több apró vállalat van az irányítása alatt, amely fejlesztésre szorult. Bár zsugorisága ellenére semmi pénzt vagy kölcsönt nem adott bele. Mindenki a saját erejével próbálja fent tartani helyét. 

– Mond csak, YooAra, hogyan is találkoztatok ti ketten? – szólalt meg ridegen. 

– Nos... a történet elég érdekes. Éppen kutyát sétáltattam a közeli parkban, amikor véletlenül elszakadt a póráz és a kutyám elrohant. A fia hozta vissza, s valahogy megakartam neki köszönni, így meghívtam egy kávéra és elkezdtünk mindenről beszélgetni. Eleinte barátságnak indult, de hamar szerelem lett belőle – találtam ki egy hihető sztorit. Bár, ahogy ismerem nem fogja elhinni. 

– Értem. És mennyire szereted őt? Ha például kiderülne, hogy van barátnője, ott hagynád? – tette fel az újabb kérdéseket az édesanyja. 

– A saját életemnél is jobban. És, ha kiderülne, természetesen nem mondanék le róla, oly könnyedén – mosolyogtam rá Jungkook-ra. 

– Hát, úgy látszik ChanMi-nek akadt egy vetélytársa – sóhajtott az anyukája. – Esetleg egy kis pezsgőt? – kérdezte.