[The next end] - Prológus

A palota tróntermében járkáltam idegesen fel-alá, miközben a ruhám szoknyáját markolásztam. Ez a viselkedés nem illett hozzám, egy hercegnőhöz, akinek minden egyes pillanatban a rangjához mérten kellett viselkednie, és egy percre sem gyengülhetett el. Viszont ebben a helyzetben nem tudtam másképp viselkedni, főleg nem úgy, hogy egy olyan személy miatt aggódtam, aki az elmúlt fél évben nagy hatással volt rám és megmutatta, miért érdemes küzdeni.

Ha ez a döntés nem apám, a bátyám és az összes hivatalnok tagjainak a kezében lett volna, hanem az enyémben, akkor egész biztosan nem kellett volna összehívni a biztonsági gyűlést, s jelen esetben azon tárgyalni, mi legyen a sorsa az egész ügynek. Véletlen egybeesés volt az egész, amit egy bennfentes meghallott és szélnek eresztette az egész országban, ami ráadásul úgy terjedt, mint egy futótűz.

Késő délután volt, s a gyűlés lassan öt órája tartott. Ahogy az idő repült, én úgy csúsztam szét, s kerültem padlóra egyik pillanatról a másikra. Húgom és a bátyám feleségének úgy kellett megtartaniuk, mielőtt a szó szoros értelmében tényleg nem a földön végeztem volna. Hiába javasolták azt, hogy üljek nyugodtan, mindjárt véget ér az egész, semmi hasznát nem vettem, helyette csak még jobban a síráshoz volt kedvem. Nem akartam elveszíteni, mint akkor, amikor mindkettőnknek voltak nézet eltérései az első hónapra visszavezethetően.

– Unnie, kérlek, nyugodj meg! Apáék nem fogják hagyni, hogy azoknak a vénembereknek legyen meg a döntőszavuk – szorongatta meg a kezemet a húgom, aki még ebben a helyzetben is erős kisugárzással rendelkezett.

Illett volna példát vennem róla, és nem hagyni, hogy egy tárgyalás vonjon a befolyása alá.

– Attól, hogy még neked sem tetszik az egész helyzet, ilyet nem illik mondani Z.Hera. A falnak is füle van, úgyhogy fékezd magad – szóltam rá erélyesen, hogy azért mégis tartsa kordában a nagyszáját.

– Hát, de egyszerűen ez az igazság, mi mást mondhatnék… – fújtatott egyet, majd hanyag testtartással foglalt helyet a trón mellett. – Mindig én vagyok az, akit még biztatásként is lehurrognak.

– Nem lehurrogni akarunk, csak téged szeretnénk nevelni. Pár hónap és annyi idős leszel, mint a nővéred. Hercegnő vagy, viselkedj is ahhoz méltóan! – lépett a húgom mellé Seulgi, aki ugyanúgy került be a királyi családba, mint anyu annak idején.

Örültem, hogy amikor a bátyámnak kellett azon végig mennie, mint nekem is, akkor Seulgit választotta maga mellé. Rövid időn belül az ország kedvence lett, s mindenki imádta egytől-egyig, persze soha nem mondta azt, hogy ő szeretne trónra kerülni a testvéremmel együtt. Tiszteletben tartotta a férje döntését, aki nem is egyszer mondta meg szemtől-szembe apánknak, hogy nem vágyik hatalomra, sokkalta inkább szeretne harcolni, és csatába vonulni. És hiába várta el tőlem azt, a húgától, hogy támogassam, nem tehettem meg, mivel azért mégis egy hercegnek az életéről beszéltünk, akit óvni kellett. De nem lehetett megállítani a döntésében, ezért nehezen, viszont elfogadtuk.

Már kezdtem lenyugodni, s beletörődni abba, hogy pozitív eredményekkel térjen vissza közénk a bátyám, az mindössze egy a százhoz. Persze nem adtam fel a reményt, csak rá kellett jönnöm arra, hogy nem minden végződhetett jól, mert akkor már túlságosan is elrugaszkodtam volna a valóságtól. Erre persze, mint derült égből villámcsapás, kinyílt az ajtó, ahol a bátyámat láttam lesokkolt állapotban. Volt egy olyan sejtésem, hogy semmi jóra nem számíthattam az egész vitás üggyel kapcsolatban.

Megpróbálta megemberelni magát a testvérem, s egy kisebb sóhaj hagyta el a száját, majd fájdalmas tekintettel nézett fel rám. Akkor, abban a pillanatban egy szempillantás alatt tört össze bennem egy egész világ. Nem akartam elhinni azt, amire gondolt, hiszen azt ígérték, hogy mindent megtesznek érte. És most akkor tulajdonképpen egy hazugságnak lettem áldozata?

– Ne haragudj Jiwoo, nem sok esélyt látok a jóra… – felelte, majd egy szoros ölelésbe vont, hogy tompítsa valahogy az engem sújtó fájdalmas érzéseket.

Ennek ellenére egyre gyorsabban értek a különböző hatású impulzusok, melyek könnyek formájában mutatkoztak meg az arcomon.