[Distance] – 25. Vallomás

– YooAra POV. –
Elköszönve Daehyun-tól, megindultam kifele a parkból, hogy otthon egy jó forró fürdő társaságában vehessem sorra a dolgokat. Ezzel a beszélgetéssel lerendeztünk több évi vitát és megegyeztünk abban, hogy nem keresztezzük egymás útján. Egyedül akkor fogjuk keresni a másik társaságát, amikor olyan helyzetbe kerültünk, hogy nem tudnánk kihez fordulni. Tehát némi közünk még volt egymáshoz, de csak mint barátok. Az ő szívében ott élt Lilyen, én meg még mindig keresem az igazit.
Nem gondolván semmire, csendben baktattam az úton, addig, ameddig valaki a csuklómnál fogva be nem rántott egy fa mögé. Már sikítani akartam, de amikor megpillantottam az illetőt, aki ezt csinálta, minden félelmen egy szempillantás alatt tova szállt. Kérdőre akartam vonni, hogy miért csinálta ezt. Na, meg azért is, hogy mégis hogyan került ide. Elviekben neki, nálunk kellett volna várakoznia, miközben a kanapén nyúzta a lóbőrt.
– Beszélhetnék? – törte meg a csendet.
– Jungkook nem érhetne rá holnap? Biztos nem olyan fontos – hajtottam le a fejemet csalódottan, mivel nem volt kedvem vele beszélgetni.
– Nem fontos az, hogy kiálltam melletted a szüleim ellen és ennek a következménye az lett, hogy egy hét múlva már katonai iskolába fogok járni...? – meredt rám hitetlenkedve. – Látszik, hogy neked a jövő a fontos...
Nem pont a jövőre kellett gondolni, hogy az volt nekem a fontos. Csak egyszerűen mostanában nem helyeztem előrébb semmit, mint a titkot felfedését, amit eddig rejtegettek. Számomra még a legcsekélyebb vagy fontosabb beszélgetések sem voltak fontosak, így azt gondoltam, hogy Jungkook mondani valója rá érhetett holnap. Viszont, amit utána vágott a fejemhez, hogy katonai suliba megy, azt már nem bírtam elviselni. Kezdett betelni a pohár, hogy ilyenekkel próbált marasztalásra bírni, hol ott máskor egy szavába került és máris lecövekeltem.
A másik dolog meg miért pont ő állt volna ki mellettem, amikor nem volt hajlandó egyszer sem a szülei ellen fordulni. Hihetetlen ez az ember, annyi mindent másképp csinálhatott volna, de mégis csak a hazugságokhoz rohant. Kezdtem kételkedni benne... Ő nem azaz ember volt most, mint tegnap...
– Ugyan kérlek, ez a katonai iskolás dolog egy óvodás szintjén van. Biztosan nem mész el, úgyhogy emiatt nem kezdek el pánikolni – tudtam le a dolgokat gyorsan.
– Miért, akkor már pánikolnál, ha a seregbe soroznának be?! – folytatta a vitatkozást.
– Akkor minden bizonnyal már a hajamat tépném ki, mert onnan két évig nem térsz vissza. Innen meg nyáron hazajöhetsz, s ha van úgy, akkor néha napján máskor is – rántottam meg a vállamat.
– Olyan jó, hogy amikor te mész valahova, én már akkor ideges vagyok. Te pedig félvállról veszed ezt a témát! És mélyen, legbelül könnyelmű vagy és az maradsz a végéig – köpködte egymás után a szavakat, amiket már rég kiakart mondani.
Kezeim ökölbe szorultak és azon a határon voltam, hogy olyat mondok neki, amiket soha nem akartam megtenni. Még a pumpa is felszaladtam bennem, pedig általában higgadt természetem volt. Jungkook is úgy ismert meg, mint aki tudta kezelni a düh kitöréseit és nem akart senkit percenként a pokolra leátkozni. A személyiségem alapjába véve ilyen volt, de a helyzet most megkívánta.
Lenyelve minden egyes durva mondatot, amit a fejéhez akartam vágni, sarkon fordulva, tovább indultam. Egyik mondata sem késztetett maradásra, főleg nem most, amikor érzelem kavalkádok hada kavargott bennem. Viszont egy bizonyos mondata, ami elért még a fülemig, valamit megindított bennem, amiről fogalmam sem volt, hogy micsoda.
– És, ha azt mondanám, hogy szeretlek?! Még akkor is hazugságnak titulálnád azt imént megbeszélteket? – tette sorban a kérdéseit.
– Először is, ha szeretnél azt nem ilyen hangnemben közölnéd velem. Másodszor, én nem szeretlek téged és nem is foglak – fordultam vissza felé ingerültem.
– Na, majd mindjárt kiderül, hogy a te szedett-vetett hazugságaid, mennyire igazak – nézett velem farkasszemet, s ezt megszakítva, egy idő után magához rántott.
Szemeimet lesütöttem a földre, mivel túl közel állt hozzám. Átlépte azt a bizonyos határt, ami megengedett volt a számára, ezzel beleférkőzve az aurámba. Kiakartam szabadulni a szorításából és a lehető legtávolabb menekülni tőle, oda, ahol nem talált rám. Tekintete lyukat égetett a fejembe. Kiakarta fürkészni, hogy mire is gondolhattam. Ha az olyan egyszerűen menne, legszívesebben én is megtettem volna előbb.
Egyik kezét lassan az állam alá csúsztatta, ezzel egy időben fel is emelve, megparancsolva, hogy nézzek bele a barna íriszeibe. Már ott tartottam, hogy elkapom a tekintetemet mielőtt valami olyasmi történne. Azonban későn időzítettem és megtörtént az elkerülhetetlen. Ajkai az enyémet hívták szenvedélyes, forró csókba. Elakartam tolni magamtól, de mintha egy falat próbáltam ellökni magamtól; egy tapodtatt sem mozdult.
A szívem a tízszeresére gyorsult, a pulzusom az egekbe szökött és a testem sem engedelmeskedett nekem. Úgy, hogy tulajdonképpen, azaz erőfeszítés, amit belefektetettem az ellökésébe, semmit sem használt. Azonban ezek semmit nem jelentettek a számomra. Megeshet, hogy van egy halovány érzés, ami arra késztet viszonozzam a csókját, de nem akartam megtenni. Nem ő félt a csalódástól, hanem én. Féltem, hogy újra egy olyan fiút fogtam ki, akinek csak egyszeri alkalomra vagy éppen átverésként kellettem és elhitetni, hogy Ő az, akire mindig is vártam. A csalódás volt az én félelmem a kezdetektől fogva...
Lassan elváltunk egymástól, aminek köszönhetően égő, vörös fejjel álltam Jungkook előtt. Szégyenben továbbra is a földet pásztáztam, amiért percek alatt megadtam magam neki. Jelen esetben számára, az a könnyen kapható lány lettem, aki nem akartam. Fejemet megrázva fordultam meg és indultam volna meg újra, ha Jungkook nem kapott volna a kezem után.
Maga felé fordítva, meredtem rá, mint aki valami csodával határos módon arra várt, hogy megmagyarázzák neki, mi folyik itt most. Szemei tele voltak a csalódottság könnyeivel, ami arról árulkodott, hogy fájt neki, amikor nem hittem el dolgokat. Mióta megismertem ezt a fiút, azóta most láttam először sírni. De azért mégis jobb volt, hogy így jön ki rajta, mint sem magába fojtja a könnyeket és mardosni fogja Őt belülről. Jobb kezemet a mellkasára helyezte, hol éreztem milyen hevesen vert a szíve.
– YooAra, ha te így is gondolod, ne feledd; ez a szív, csakis érted fog dobogni... Addig, ameddig az élet, élet – taglalta a mondatokat.
– Ha igaz is, amit mondtál, időre lenne szükségem, hogy megemésszem. Mikor sikerült döntést hoznom magamban, keresni foglak – mosolyogtam rá, miközben az ő arcára is egy mosoly ült ki. A boldogság mosolya...

Hazafele menet a mai nap eseményei zajlottak le bennem, hisz' mégis csak rengeteg minden történt. Biztos voltam abban, hogy le kell ülnöm és elbeszélgetni KyungAh-val, csak, hogy tudja mi folyt az elmúlt napokban. Aztán, ha már ott tartottunk, kikérdezem a véleményét Jungkookkal kapcsolatban. Mert nem is tudom ki volt az, aki a nap huszonnégy órájában azt hajtogatta, mennyire is összepasszolunk. A sejtése talán be fog igazolódni, ha csak meg nem gondolta magát. De erről majd máskor.
Belépve a lakásba, barátnőm termett előttem, kezében egy sörös üveggel. Nem mondhatja komolyan, hogy miután a srácok kitették a lábukat, egyből az alkohol után nyúl, mondhatni feleslegesen. Végül is, miért ne, igya magát részegre, aztán rókázza tele a kitakarított lakást. Aish, biztosan nem én fogok utána feltakarítani...
– KyungAh, ne szórakozz velem, hogy te most komolyan iszol... – hajtottam le a fejemet szégyenemben.
– Megnyugodhatsz, nem nekem kell. Hanem a srácoknak – mutatott a nappaliban ülő társaságra.
– Világosan megmondtam, hogy ne adj nekik alkoholt, amitől elborulhat az agyuk – siettem be a helységbe, ahol a hat fős csoport vidáman nevetett. – Fiúk, jobban tennétek, ha hazamennétek, mivel Jungkook lassan otthon van. A másik meg világosan megmondtam, ez a lakás nem holmi klubház – parancsoltam rájuk.
– Na, csillapodj le kicsi YooAra, csak egy órát maradunk. Semmi többet – kezdett el nyugtatni Suga.
– Nincs egy óra! Ha nem mentek el gyorsan, hívom a rendőrséget! – rivalltam rájuk, mivel már kezdett elegem lenni.
Miután meghallották a rendőrség szót, megfogták az összes cuccukat és a bejárati ajtón, mint egy csorda, úgy spuriztak ki. Tudtam róluk, hogyha ki is ejtem a számom a zsarukat, menekülni fognak, mivel azt már nem teszik zsebre, amit a vezetőségtől kapnának.
Tudván, hogy innen egyből hazamentek, nyugodtan dőltem el a kanapén. A kényelem nem tarthatott sokáig, mivel KyungAh a karomnál fogva húzott fel a fekvő pozícióból, hogy ő is helyet tudjon magának szorítani. Mérgesen meredtem rá, mivel láthatta rajtam, hogy teljesen nyúzott voltam. Azonban rá kellett jönnöm, hogy van mit mesélnem neki, főleg Jungkook-ról.
– Figyelj KyungAh! Beszélhetnénk?! Jungkook-ról van szó... – törtem meg a csendet.
– Csak nem történt valami köztetek, ami olyan komoly lehet – nézett rám ijedten.
– Nem komoly... Csak bevallotta az érzéseit és azt mondta katonai suliba megy – feleltem egy keserű mosoly kíséretében.
– Na, mesélj! – csúszott közelebb, hogy mindent jobban halljon.
Mindent elmondtam neki részletesen,  a katonai sulitól elkezdve, a szerelmi vallomáson keresztül, egészen a csókig. Nem győzte kihagyni a sikításokat, ami nála mindig azt jelentette, hogy majd kicsattant az örömtől. Már a dobhártyám is kiszakadt, amikor majdnem öt oktávval feljebb csúszott a hangja. Még egy operaénekes is megirigyelte volna, ha ezt hallotta volna.
És mint mindig, jött a szokásos kérdése, hogy én most tulajdonképpen mit érzek iránta. Csak a fejemet ráztam meg, hogy még én sem tudom. Egyszerűen képtelen lettem volna eldönteni magamban ezt a dolgot. Konkrétan még magamnak sem mertem bevallani, nem, hogy neki. Így reménytelennek tűnt, ha nem tudtam mi játszódik le bennem...
– Van egy ötletem. Mutatok egy képet róla és a reakciód alapján kiderülnek az érzéseid – felelte határozottan.
– Ne, tudod, hogy az nálam nem használ – kezdtem el kényeskedni. – Nem lehetne, hogy inkább kikérdezel – meredtem rá könyörgő szemekkel.
– Legyen! De tudd, az már nagyon unalmas – sóhajtott unottan. – Hevesen vert a szíved akkor, amikor megcsókolt? – kérdezte a szemeimbe nézve.
– Akkor igen, sőt még a pulzusom is az egekbe szökött – gondolkodtam el.
– Drága barátnőm! Nálad már ennyiből meglehet állapítani, hogy szerelmes vagy Jungkook-ba – kezdte el örömében körbe ugrálni a lakást.
Amíg barátnőm jobban örült, mint én, addig emésztgettem magamban, hogy én tényleg belehabarodtam a BTS egyik tagjában. Pedig eleinte teljesen ódzkodtam ennek a gondolatától is. Sőt, kifejezetten kijelentettem előtte, hogy bármennyire erősen is próbálná ezt elérni; nem fog neki sikerülni, mert olyan hülye nem voltam. Aztán tessék, ennek eredménye azt lett, hogy mégis.
Én szerelmes lettem egy olyan emberbe, akivel eleinte össze akartam házasítani, még kényszerből is. Viszont most, hogy ebbe belegondoltam... Már nem féltem a csalódástól. Sokkalta inkább bíztam Jeon Jungkook-ban, mivel bizonyított nem is egyszer. Nem lenne képes csalódást okozni, senkinek...
KyungAh-t megölelve jeleztem neki, mennyire örültem, hogy segítségemre lett. És segített kihúzni belőlem, hogy én igenis szeretem Jungkookot, akármennyire is féltem eleinte ettől az érzéstől. Neki köszönhetően talán közelebb kerültem Jungkook-hoz. Lassan elnyomott az álom, így az igaz álmot, most KyungAh vállán találtam meg, akinek egyáltalán nem tetszett az ötlet. Bocsi KyungAh, de jelenleg a felhők felett vagyok három méterrel...
Holnap felkereslek Jungkook és megmondom milyen döntésre jutottam. Ezek mellett pedig megígérem, hogy nem foglak elengedni abba a katonai iskolába... Szép álmokat Jungkook...!